Make-up Magyar Kupa

2009. július 14.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egészen véletlenül sem szeretném mindent leszóló blogerré avanzsálni magam, azonban a magyar make-up kupa számomra a hazai divat egyik merészen lehúzó eseménye. Egy jó versenyhelyezéssel az élet elég sok területén kitűnhetünk. De vajon EZ a hazai sminkverseny elindíthat valaki olyat is, aki megállná a helyét egy milánói backstage-ben? Akiből egyszer kreatív igazgató is lehetne egy kozmetikai cégnél? Vagy olyat, aki szimplán ráérezhet új irányokra? Tudom, unalmas már, hogy nem tudok lepattanni az újítás kérdéséről, de tekintve, hogy az én kezem is csak itt nincs megkötve, ez az egyetlen és remélem leghasznosabb felület is számomra. A 2009-es sminkverseny témája kiváló alapot biztosított annak a magyar közízlésnek, amit egyre jobban próbálunk háttérbe szorítani. Mi lehetne jobb téma, mint a párizsi kabarék világa, hiszen mi magyarok imádjuk a strasszokat, az aranyfüstöt, meg a csillogós kis "tyütyüket". Ha arcra vagy körömre lehet ragasztani, akkor meg aztán minden brutális oda nem illő dolgot elkövetünk. http://www.beauty-forum.hu/szakmagazinok/archiv/2009/2009-06/e-h-parizsi-kabare.html Ha nem kaptatok sokkot, akkor valaki mondja meg, mi történik Magyarországon. Amikor én egy bizonyos suliba jártam megismerkedni az alapokkal, akkor semmit sem erőltettek rám. Habár az a suli is képvisel egy irányvonalat, korántsem volt megkötve a kezem. Ezen a minden évben megrendezésre kerülő eseményen viszont mintha mindenki görcsösen igyekezne satírozni, meg minél csillogóbbá tenni mindent. A nagy kérdés: kinek készülnek ezek??? Mindig rá kell jönnöm, hogy még mindig van olyan ismerősöm, aki azt hiszi, attól lesznek szép nagyok a szemei, ha az egész szemhéja, a szempillák tövétől a szemöldökcsontig fehér?. És három darab strassz a szeme sarkában igazi partigirl-é varázsolja. Nem kell erőlködve követni a trendeket, de amikor legközelebb verseny lesz, jelentkezzen az, akinek szintén elege van. Példának a szeptemberi számunkból meríthettek! Hatalmas Beauty trendelőrejelzéssel készülünk, és akinek ez sem elég, az itt az online-on olvashat majd egy masszív anyagot mindarról, ami kimaradt!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom