Prémium, nekem!

2010. július 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újfent egy ritka szerencsés élményben volt részem, mégpedig abban, hogy a Next Prémium Clubban tölthettem egy délutánt. Ez itt pedig most a reklám helye, de a legőszintébb jóindulat vezérelt arra, hogy eme élményembe beavassalak Titeket.

blog-200x02-d0000765Ce3ee3f6f6e2a.jpg

Most tudtam meg, hogy ez az egyik legtermészetesebb körömápolási eljárás és képzeljétek le, tényleg visszaadja a körmök egészséges fényét. Én szinte mindig hordok lakkot a körmeimen, mert egyszerűen a fanatikusa vagyok a színeknek, msot mégis sajnálnám lefesteni, olyan egészségesnek és természetesen szépnek tűnnek a kezeim. A kezelés során Móni lemattította a körmeim felületét, majd egy spatulával méhviaszt vitt fel fel rá és szarvasbőr kendővel fényesre polírozta, aztán persze fixálta. Most úgy fénylik, mint ha ultra magas fényű védőlakkot tettem volna rá. Csak ez nem kopik, illetve teljesen egységes vész el a ragyogása. Három-négy hetente ajánlott újra menni, de szerintem ennyit meg kell hogy érjen egy nőnek a szépsége. Azoknak, akik annyira rendszeresen festik a körmüket, mint például én, extrán jót tesz ez az ápolási forma, ugyanis megvédi a körmöket az elszíneződéstől és a lakk károsító anyagitól.

blog-nagy-01-d0000765Dbde3a8179a4e.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom