Ez az új hajszínező technika most lenyomja az ombrét

Ashley Tisdale hajszín
Fotó: rex/puzzlepix

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2017. szeptember 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Úgy tűnik az ombré haj nem megy sehova, azonban most újabb csavart kap: ebben a szezonban is hódítanak a szőke tincsek, de nem olyan hangsúlyos formában, mint eddig - az új technika, ami már a balayage-t is lenyomta, a színolvasztás/keverés.

A hajszínkeveréssel még visszafogottabb, még természetesebb szőkítő hatást érhetünk el a tincseken. Ez a technika tovább viszi a balayage-t, azaz a kétszínű világosítást, viszont a fodrász a kettő közül csak az egyiket hangsúlyozza az átmenet nélküli eredmény érdekében.

"A keveréssel nem az a célunk, hogy az arc körüli világos tincseket hangsúlyozzuk, ott vannak ugyanúgy, de a színkeverésnek köszönhetően sokkal lágyabb a világosítás, a végeredmény pedig a ragyogó haj", magyarázza Chad Kenyon sztárfodrász, aki olyan hírességekkel dolgozik együtt, mint például Ashley Tisdale.

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> If it's not documented, is it really happening? @ShelleyBuckner graced us with her social media mastery at @RamirezTranSalon and filmed a how-to coloramp;style segment with the amazingly talented amp; beautiful @AshleyTisdale! @Timm.Morrison styled and I colored w/ @Olaplex. 100% FUN! #128153;#128591;#127996;#128139; #luxurycareforcolor #chadkenyon Chad Kenyon Colorist (@colorbychadkenyon) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 20., 11:03 PDT

"Először balayage technikával világosítom az arcot keretező tincseket. Ez tulajdonképpen strobing a hajnak (a sminkelési technika, amely során highlighterrel kontúroznak). Utána figyelek, hogy a haj hosszát és a végeket is megfelelően balayage-oljam a napszítta hatás kedvéért". Miután a balayage-zsal készen van, felviszi az összeolvasztott színt. Ezután leöblíti a balayage szőkítőt, és felvisz egy, a balayage sötétebb színe és a hajtövek színe közötti árnyalatot a felső rétegekre. "Fent hagyom 3-5 percig, majd lefésülöm egy hajfestékecsettel az egészet a végekig".

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> WARMLIGHT COLOR MELT #8226; @AshleyTisdale is 2HOT4WORDS #8226;Cut amp; Extensions @PriscillaValles #8226;Hair @COLORbyChadKenyon w/ @Olaplex @RamirezTranSalon #128293;#128293;#128293;#Repost @PriscillaValles #12539;#12539;#12539; @AshleyTisdale Can you hand me that hose behind you... cause your new extensions are on #128293;#128293; Extensions and HC @priscillavalles @hairlingerie used @sexyhair long sexy hair -color safe luxurious shampoo amp; conditioner (cause its made for extensions) long sexy hair luxe detangler blew dry w healthy sexy hair renewal cream oil and sprayed for a final touch w smooth sexy hair smooth and seal mwah #128139;#128149;#10084; __________ #chadkenyon #ashleytisdale #chadkenyonhaircare #olaplex #ramireztransalon #ramireztranteam #balayage #haircolorist #lahaircolorist #nychaircolorist #luxurycareforcolor Chad Kenyon Colorist (@colorbychadkenyon) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 18., 18:30 PDT

Ez a technika remekül mutat bármilyen hajon, és nagyszerű ötlet a meleg, puha árnyalatának köszönhetően, ha fel szeretnéd frissíteni a tincseidet az őszi szezonra. "Sok vendégem nem akar egyből balayage-t a nyár végére, így csinálok egy egyszerű színkeverést, amivel beleolvasztom a balayage tetejét a tövekbe - ezzel kitolhatjuk a következő festésig az időt. A sötétebb szín kellemes, puha, csábító look az őszi szezonra".

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)