GLAMOUR WOY

2009.március.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Woman Of The Year partink valószínűleg az év egyik legnagyobb bulija lesz. A hazai hírességek közül sikerült a legnevesebbeket összehozni, megjelennek majd a partnereink, és mindenki a legszebbnek, legjólöltözöttebbnek akar majd tűnni. Hát ettől bizony még én is meg vagyok ijedve. Egy fontos buli, amin jól kell kinéznie az embernek, lehetőleg szorongásmentes ruhát és cipőt igényel és a legjobb, ha a sminkje sem lesz túl bonyolult, mert félreérthető, ha túl sokat jár az ember a mellékhelyiségbe igazgatni azt. A szerkesztőségünk női tagjainak többsége- engem is kiemelt helyen beleértve-, szerintem úgy egy hete folyamatosan görcsben van. Én a ruhaválasztáson már túl estem, egy fiatal magyar tervezőtől kaptam egy darabot. Bár nem én vagyok a divatfelelősünk, itt szeretnék kitérni arra, hogy elmondjam nektek azt, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbb rendezvényen magyar tervező ruháját viseljük. Nem azért, mert én mondom, hanem azért, hogy a nevetségen, tehetetlenül már-már underground szintre (nem jó értelembe véve) nyomott magyar tervezők is helyet kaphassanak. Főként tegyétek ezt, ha ti is hozzám hasonlóan fiatalok vagytok, már csak azért is, mert nem valószínű, hogy tucat darabot kaptok és gyakorlatilag nulla az esélye, hogy szembejön veletek. A sminkemmel és a frizurámmal egyelőre alig tudok mit kezdeni. A hajamról említést sem teszek babonából, mert most még ötletem is van rá. Nézzük inkább a kényesebbik témát. Egyrészt véletlenül sem szeretnék úgy nézni ki, mint Lindsay Lohan vagy Kate Moss egy-egy buli végén. Híresen jól el tud folyni a szemük környékén a festék. Ebből kiindulva egyébként el kéne kerülnöm az erőteljes szemfestést. Vagyis hangsúlyozhatom a számat. Akkor viszont meg úgy nézek ki, mint egy jobbfajta prostituált, lássátok szegény Christina Aquilera-t. Ha mégis próbálkoznék vele, akkor is időnként ellenőrizni kellene... Akkor lehetne, mondjuk JLO-s natúrszínű az egész... de ez sem, nekem a mediterrán bőrhöz csak akkor lehetne közöm, hogyha Antonio Banderas lenne az apám. Ilyenkor meg mi van? Kérdezhetné akárki, én meg néznék rá nagy szemekkel. Kivételesen nem szeretnék hasonló helyzetre tanácsolni nektek semmit, majd a parti után levonom a következtetéseket. :)

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője