Mit rejt Emma Watson neszesszere?

Emma Watson
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

2014. március 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emma Watsonon a világ szeme, aki egy percig sem okoz csalódást legújabb filmjének, a Noénak premierjein. A 23 éves színésznő napról-napra lenyűgöz bennünket kifogástalan vörös szőnyeges stílusával.

De ahogy egyikünk sem, ő sem úgy kel fel reggel az ágyból, mint aki a vörös szőnyegről szállt volna le, és ezt ráadásul meg is mutatta egy fotó kíséretében, melyet követőivel osztott meg az interneten. Ugyan fölösleges volt, de ezzel örökre belopta magát a szívünkbe, majd azzal tudta mindezt még továbbfokozni, hogy megmutatta, mit rejt a beauty doboza, mely nélkül nem indul el egy vörös szőnyeges eseményre sem.

Hermione biztosan büszke lenne, mert megtestesítője pontosan tudja, hogy minden eshetőségre és balesetre fel kell készülni, ráadásul a legjobb termékeket és kencéket rejti neszesszere. A fotón látható többek között előrelátó módon folteltávolító és egy halom csipesz, illetve biztostű. A brit színésznő sminkkészlete továbbá olyan különlegességekből áll, mint Nars pirosító, Armani alapozó, műszempillák, többrendbeli rúzs és szárazsampon, de olyan kincseket is találunk itt, mint a ruharagasztó, arra az esetre, ha valami kivillanna, illetve láthatatlan bugyi is. Mi is elfogadnánk ezeket, és amiért Emma Watson volt olyan bátor, hogy megosztotta kulisszatitkait és életmentőcsomagját, mi még jobban szeretjük!

Fotó: Twitter
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)