Rémisztő! Ez történt a balerinával, aki minden nap kontyban hordta a haját

2016. szeptember 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Eddig azt gondoltad, hogy a fejtetőn viselt konty maga az áldás, főleg azokon a napokon, mikor egy hajmosás már biztosan nem fér bele az idődbe? Az egykori balerina története után viszont kétszer is meggondolod majd, hogy érdemes-e szoros kontyban viselned a hajad.

A 22 éves Diva Hollands egykor balerina volt, aki csupán 13 éves volt, mikor elkezdett hullani a haja. "Egészen kis koromtól nagyon szorosan fel volt fogva a hajam, és a fényképeket visszanézve ennek látszik is a hatása. Ez pedig az évek folyamán csak rosszabb lett" - mesélte Diva.

Diva a beavatkozás előtt:

haj, hajhullás, trakciós hajhullás, balerina, kopaszodás, konty

A lány most 22 évesen szánta rá magát, hogy javítson hajának elkeserítő állapotán, és Diva egy 8 órán át tartó hajátültetésen vett részt októberben. Az eljárás során eltávolítanak a fejbőrből egy vékony bőrcsíkot az abból kinövő hajjal együtt, és átültetik egy olyan területre, ahol nagy a hajveszteség, általában a választék mentén és a fejtetőn. A változás pár hónap múlva vált láthatóvá.

Az egykori balerina haja a beavatkozás után:

haj, hajhullás, trakciós hajhullás, balerina, kopaszodás, konty

Erre a félelmetes hajproblémára használt szakkifejezés a krónikus trakciós hajhullás, ami akkor léphet fel, ha az ember huzamosabb ideig viseli a haját ugyanolyan stílusban. Sejal Shah, New York-i bőrgyógyász szerint a trakciós hajhullás oka az állandó hajhúzás. Hogyha egyszer-kétszer szorosan összefogod a hajad, attól még nem fog ez megtörténni veled. De ha huzamosabb ideig viseled ugyanúgy a frizurád, akkor az erő, ami húzza a hajad, már kárt fog tenni benne. És ha eljutsz erre a pontra (ami személyenként változó lehet), akkor azzal a visszafordíthatatlan hajkárosodással fogod szemben találni magad, mint Hollands.

Shah szerint a legtöbb ember, akinél kialalkul a krónikus trakciós hajhullás, nem is biztos, hogy érzékel bármilyen fájdalmat, vagy kellemetlen érzést, egyszerűen észre sem veszi, hogy mi történik. A változatosság gyönyörködtet, és a hajviselet terén úgy látszik, még egészségesebb is!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hermányi Mariann: „Ez egy hosszútávú szakma, tele hullámvölgyekkel”

Hermányi Mariann: „Ez egy hosszútávú szakma, tele hullámvölgyekkel”

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)