Tavi

2010.június.30.

Russia is more. Tavi pedig még több. Mikor és hol látom újra? Úgyis tudom, hogy lekoppintják!
Russia is more. Tavi pedig még több. Mikor és hol látom újra? Úgyis tudom, hogy lekoppintják!

Nem annyira beauty téma? nem is én vagyok az első magyar akinek feltűnt, de álljunk már meg egy percre?.

Egy sajtótájékoztatón voltunk múltkor, ahol arról is beszéltek, hogy rohan a világ és a mai 28-29 éves attól félnek, hogy a 24-25 évesek ott loholnak a nyakukban. Aztán, hogy a 24-25 évesek attól félnek, hogy ott vannak a 20 évesek. Gondoltam, no para, 24 leszek, szóval engem üldözhetnek a húszasok, aztán meg otthon belegondoltam, hogy ott van ez a Tavi, akinek még most esett le a tojáshéj a fenekéről és máris dizájrner cuccokkal melegíti fel magát. A legőszintébb irigységgel konstatálom magamban, hogy le vagyunk maradva.

A PR, meg az elemző cégek még ott tartanak, hogy majd a dupla Xes korosztály megváltja a világot, pedig akkor se tudná már, ha egyáltalán foglalkozna vele. A tizenévesekre gyakorolhatunk egyfajta nyomást, de valójában ők azok, akik egyre nagyobb arányban mozgatják a világot. Még divatfrontos is, és oké azt legyűrtem, hogy a modellek most már mind 12-16 évesen tűnnek fel és akkor be is futnak. Jó, a korábban is hallottam, hogy gyereksztárok elmennek bevásárolni, de amikor én voltam tinédzser, akkor valahogy nem volt olyan feltűnő. Most pedig, szégyen vagy nem, de például Madonna lányát, Lourdest nézegetem néha a neten, hogy mit is vegyek fel - szigorúan hétvégén persze, mert bennem is ott a dolgozó emberekre erőltetett kötelező konszolidáció. Aztán az én gyerekeim már nyolc évesen úgy fognak kinézni, amire majd csak kerekedik a szemem. Felmerül a kérdés, hogy mit szólhatnak Tavi szülei és a válasz, hogy semmit. Tudjátok, hogy miért? Mert szerintem nem értik ezt az egészet.

Bocs, de bizonyos emberek pozíciójuknál, vagy párjuknál fogva képesek megvenni drága holmikat, de az, amit a fiatal generáció már a génjeiben hordoz, az egy egészen egyedi "divatmutációt" eredményez.

A szürke mindenhez megy. Ha valaki, hát ő megteheti, hogy ezüstre fesse a haját. Na és a piros rúzs? Ezt hívják komplett egésznek.
A szürke mindenhez megy. Ha valaki, hát ő megteheti, hogy ezüstre fesse a haját. Na és a piros rúzs? Ezt hívják komplett egésznek.
A szürke és a pasztell találkozása. Gaga masnija pedig elegánsabban: vagyis megelevenedik a valódi divat. Ezt akarjátok látni, csak még nem is tudjátok!
A szürke és a pasztell találkozása. Gaga masnija pedig elegánsabban: vagyis megelevenedik a valódi divat. Ezt akarjátok látni, csak még nem is tudjátok!
Yamamotóval és Gallianóval, úgyhogy már meghaltam a sárga irigységtől!
Yamamotóval és Gallianóval, úgyhogy már meghaltam a sárga irigységtől!
gall-01-d0000738Cb4496993f2bd.jpg
gall-01-d0000738Cb4496993f2bd.jpg

Ez is érdekelhet

Ezt EDD, hogy jobban aludj este!

Ezt EDD, hogy jobban aludj este!

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Ma valószínűleg fontos híreket titkolnak el előlünk - december 4.

Napi horoszkóp: Ma valószínűleg fontos híreket titkolnak el előlünk - december 4.

Szépséghírek

Sminkelj te is úgy, mint Emily - Megjelent a Lancôme x Emily Párizsban kollekció

Sminkelj te is úgy, mint Emily - Megjelent a Lancôme x Emily Párizsban kollekció