Na jó, a fidget spinner ajakfény már nekünk is sok

Fidget spinner
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

Ezt a három szót mondta Harry herceg Katalin hercegnéről, miután először találkozott vele

Ezt a három szót mondta Harry herceg Katalin hercegnéről, miután először találkozott vele

2017. június 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán fel sem tűnt nektek, de egészen mostanáig igyekeztünk ellenállni a fidget spinner őrületnek. Először leginkább azért nem foglalkoztunk vele, mert fogalmunk sem volt róla, hogy mi az a fidget spinner, amikor pedig megtudtuk, hogy mi fene is az, akkor meg egyszerűen nem értettük, hogy miért őrült meg érte a fél világ.

Mi arra szavaztunk, hogy szép csendben kibekkeljük, hogy elüljön az őrület, amikor felbukkant az első fidget spinner körömdísz, úgy tettünk, mintha nem vettük volna észre a dolgot. Magunkban imádkoztunk, hogy a divatvilág és a szépségipar nagyvonalúan elengedje ezt az ügyet, de nem így lett.

Olvastad már? Ne dőlj be ezeknek a szépségápolási mítoszoknak

A Buzzfeed és a Taste Beauty közös The Glamspin márkája dobja piacra az első fidget spinner sminkterméket, egy ajafényt, amely természetesen három árnyalatot tartalmaz majd. A terméket 10 dollárért dobják piacra július közepén. Tekintve, hogy a fidget spinner-őrület még mindig nem ült el, szerintünk tuti elkapkodják majd, hát, nem lennénk most a kislányos anyák helyében.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Azt hiszed, ismered a tested? Egy friss kutatás szerint a menopauzáról alig van fogalmunk

Azt hiszed, ismered a tested? Egy friss kutatás szerint a menopauzáról alig van fogalmunk

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom