GlamDrop: Készülj az őszre ezekkel a különleges illatokkal és bőrvédő piperékkel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR szépségszerkesztője ezen a héten is összegyűjtötte azokat a beauty bevezetéseket, amelyekre érdemes felfigyelni. Most sem maradhat ki persze a fényvédelem, mert szeretnénk, hogy megtaláld a számodra leginkább megfelelő sokoldalú terméket, de a fókusz ezúttal a boldogító illatokon és a bőr védelmén lesz.

A színek és az illatok mindig jobb kedvre tudnak deríteni, ne becsüld alá erejüket!
A színek és az illatok mindig jobb kedvre tudnak deríteni, ne becsüld alá erejüket!
Fotó: IMAXtree/Giorgio Armani - Glamour

Senkit nem szeretnénk elkeseríteni, de vészesen közeleg a nyár vége. Ez azonban rengeteg szépséget is hoz magával, így arra bíztatunk, hogy ne csüggedj, inkább élvezz ki minden pillanatot! Ha pedig nehezedre esik pozitívan szemlélni a dolgokat, a kozmetikumokat is segítségül hívhatod. Eheti válogatásunkban olyan parfümöt is találsz, amely boldogsággal és kedvességgel vesz körbe, de még olyan tusfürdőt is, ami akár egy zuhanyzás alatt felvidít. Szó lesz még emellett a bőrünk védelméről és egy kis nyári hangulat sem maradhat el. Lássuk, milyen szépségápolási újdonságokkal találkozhattok a drogériák polcain!

Boldogító illatok

A nyár vége könnyedén nosztalgikus hangulatba hozhat minket. Hogy ez az édes-keserű érzés megmaradjon a szép emlékeknek, és ne jelentse azt, hogy elveszítjük motivációnkat, érdemes néhány aprósággal gondoskodni jó hangulatunkról. A frissítő illatok és a kényeztető fürdőzések pillanatok alatt csodákat tesznek, ha rossz a kedvünk. A Dove Care by Nature új mandulás, mangóvajas krémtusfürdője tisztító és hidratáló összetevői mellett antioxidáns-erősítő és bőrpuhító tulajdonságairól ismert mangóvajat és mandulakivonatot tartalmaz, és kellemes, gyümölcsös illatú felhőbe burkol, amely elkísér a nap folyamán.

Uplifting hidratáló krémtusfürdő mangóvajjal és mandulakivonattal DOVE 1099 Ft/225 ml
Fotó: Dove

Fürödj napsütésben és kedvességben!

A Mugler Alien Goddess intenzív változatának köszönhetően ez nem is olyan lehetetlen. A meleg, ámbrás illat most még több fénnyel és jóindulattal ölel körbe. Az Alien Goddess kókuszos aromája ezúttal spanyol jázminnal, bergamottal és madagaszkári vaníliával egészül ki, így alkotva meg ezt a különleges, virágos, fás és ámbrás kompozíciót. Ez az illat pozitív kisugárzással vesz körbe mindenkit, így különösen jó választás lehet akkor, ha úgy érzed, kicsit nehezebb időszakon mész keresztül és szükséged van egy földöntúli erőre a boldogsághoz.

Alien Goddess Intense edp MUGLER 41 990 Ft/60 ml
Fotó: Mugler

Innovatív hajápolás, gyümölcsös ajkak és egy vegán illat, amely a nőket ünnepli: ezeket az újdonságokat meg kell ismerned

Innovatív hajápolás, gyümölcsös ajkak és egy vegán illat, amely a nőket ünnepli: ezeket az újdonságokat meg kell ismerned

A sérült bőr mentőangyala

Megérkezett a CICAPLAST Baume B5+ balzsam, amely a népszerű La Roche-Posay multifunkcionális balzsam megújított változata. Formuláját a Tribioma prebiotikus komplex-szel egészítették ki, a bőr mikrobiom egyensúlyának helyreállítása céljából. A balzsam az irritált, igénybevett bőr regenerálása céljából készült, és az érzékeny bőr is jól tolerálja. A bőrbarrier-helyreállító formula panthenolt, madecassosidot, La Roche-Posay termálvizet tartalmaz, emellett antibakteriális hatásukról ismert cinkkel és mangánnal is dúsították összetételét.

Cicaplast Baume B5+ balzsam LA ROCHE-POSAY 5599 Ft/100 ml
Fotó: LaRochePosay

Fényvédelem és sztárösszetevők kombinációja

Az ILIA új, színezett szérumja hármas hatással éri el, hogy bőröd ragyogó és egészséges maradjon. A benne található C-vitamin láthatóan egységesíti a bőrt és ragyogást biztosít, a niacinamid simítja a bőr felszínét, míg a nem nano-cink-oxiddal védi a bőrt a káros UV sugaraktól, a kék fénytől és szennyeződésektől. Az áttörést jelentő kapszulázási technológia megőrzi a formula hatékonyságát és stabilitását, a három fő összetevő a bőrrel érintkezve azonnal felszívódik. Két áttetsző árnyalatban kapható, amely eggyé válik a bőrrel, és egy ragyogó és egységes alapot képez.

C Beyond Triple szérum SPF30 ILIA 24 990 Ft/30 ml
Fotó: ILIA Beauty

Tudj meg mindent a C-vitaminról bőrápolási szakértő segítségével!

Tudj meg mindent a C-vitaminról bőrápolási szakértő segítségével!

Tenger gyümölcse

Az Essence limitált, Cute As Shell kollekcióját a sugárzóan fehér homokos tengerpart és a tengerek élővilága ihlette. A kagylós piperék nem csupán kívülről idézik fel a nyári élményeket, de finom csillogással és gyöngyházfénnyel öltöztetnek fel minket is. És bár sajnos nem sok maradt a nyárból, ezek a kincsek ősszel is felelevenítik majd a napsütést.

Körömmatrica ESSENCE 599 Ft, Face Glow arcszérum ESSENCE 1519 Ft, Ajakbalzsam ESSENCE 919 Ft
Fotó: essence
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője