A Szigeten sokkal többet kapsz a pénzedért, mint néhány ütős koncert, és ezt be is bizonyítjuk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kezdődik a Sziget, és az utóbbi években többször is gondot okozott, hogy a K-híd állapota miatt szakaszosan korlátozhatják a szervezők, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a hídon, emiatt pedig előfordult, hogy sokat kellett várni, hogy kijuss. Hallgass ránk, és kerüld el ezt, segítünk, hogyan tudod megóvni magad a sorban állástól.

Sziget színház
A legjobb, ha maradsz a fesztiválon!
Fotó: Sziget Official

A Sziget minden évben rengeteg embert vonz, a maximális befogadóképessége 90 ezer fő, ebben már benne vannak a dolgozók is, de így is több tízezer vendéget várnak minden nap a szervezők. Rengeteg ember vigyáz a biztonságra a fesztiválon, és a környéken is, és az éjszakai járatok, valamint a HÉV is gyakrabban jár.

A legjobb tipp: ne akarj hazamenni

Persze elsőre legyinthetsz, ha ezt a tanácsot hallod, de tényleg az az igazság, hogy a legrosszabb dolog, amit tehetsz, ha a nagyszínpados fellépő után azonnal hazaindulsz. A második legrosszabb dolog pedig az, ha későn érsz ki. Mindkét szcenárió esetén abba futsz bele ugyanis, hogy tömegben találod magad, ami sem a buli előtt, sem utána nem annyira szórakoztató. De tudod, mi szórakoztató? A programok a Szigeten. Szerezz be egy Sziget útlevelet a bejáratnál, és gyűjtsd be az összes pecsétet!

Sosem alszik

Szintén nagy hiba, ha a Szigetre úgy gondolsz, mint egy fesztivál, ahol koncertek vannak. Az igazság az, hogy a Sziget egy fesztivál, ahol vannak koncertek is, meg még egy csomó más, nem zenei program. Kádár Tamás, a Sziget fesztivál főszervezője beszélt arról a bejáráson, hogy a Sziget tulajdonképpen sosem alszik.

A legtöbb európai fesztiválon a kempinghelyszín nem a fesztivál területén van, itt azonban a sátrazók napközben is bóklásznak, és keresik a programokat, késő este pedig azoknak szolgálnak még mindenfajta izgalmakkal, akik ki akarják hozni a maximum-élményt a napijegyükből. Mi is erre biztatunk, mert fel se lehetne sorolni, mi mindent lehet csinálni egy nap alatt a fesztiválon amellett, hogy megnézed a kedvenceidet. De azért segítünk!

A Sziget különböző pontjain futhatsz bele művészetbe
Fotó: Sziget Official

A Szomszédokban kezdte pályafutását, idén nyáron ő csinálja majd a legnagyobb bulit a Szigeten - Kylie Minogue elképesztő felemelkedése

A Szomszédokban kezdte pályafutását, idén nyáron ő csinálja majd a legnagyobb bulit a Szigeten - Kylie Minogue elképesztő felemelkedése

Fedezz fel új kedvenceket!

A Sziget felhozatala eklektikus, és szinte minden stílusban képviselteti magát nagyon sok ország. A Nagyszínpad mellett érdemes felkészülni a kisebb színpadok programjából is. Tudtad például, hogy fellép Elton John kedvenc csajbandája, a Nova Twins? Vagy hogy Victoria, a Maneskin tagja is a fellépők között van? Böngészd át alaposan a fellépőket, vagy csak sétálgass, és hallgass bele minél több magyar és külföldi előadóba, garantáltan találsz majd új kedvenceket.

A délutánt is használd ki!

Érkezz hamar, és menj el a Vándorvurstliba. Ez az egyik legszórakoztatóbb napközbeni helyszín a fesztiválon, ami a vurstlik világába visz vissza, és akár megtanulhatsz zsonglőrködni, vagy megismerkedhetsz a kínai mágiával.

Nézd meg az élőszobrokat, vagy tarts szecessziós detoxot, ahol nem csak vászontáskákat dekorálhatsz, de friss gyümölcsöket kóstolhatsz, és évszázadok szomjas művészetét is megismerheted. Ha csak lazulnál egy kicsit, arra is lehetőséged van a strandon, és a cirkuszi sátorban is már kora délutántól kezdődnek az izgalmas előadások.

Nézz szét az Art Zone programjai között, és menj el a Magic Mirror sátrába, ahol például kiderítheted, hogy az Only Fans pornózás-e, és már izgalmas kérdésekről folyik egész héten diskurzus, megtanulhatod, hogyan kell magassarkúban járni, és angol nyelvű stand-up előadásokba is belenézhetsz.

A Sziget a koncerteken túl is szórakoztató
Fotó: Sziget Official

Cirkusz az egész

A délután öt órakor kezdődő, Galapiat Cirque és Lucho Smit francia-holland kollaborációjában rendezett, humorral fűszerezett előadás a tradicionális és a kortárs cirkuszi elemek ötvözésével feszegeti a határokat. Este nyolckor a cseh Cirk La Putyka lép színpadra a Runner című műsorával, telis-tele lenyűgöző akrobatikával, tánccal és eredeti élőzenével, ami az idő koncepcióját vizsgálja egy rohanó világban.

Éjfél előtt fél órával az etióp Circus Abyssinia második alkotása, a Tulu érkezik a cirkuszi sátorba, egy ikon igazi történetét ünnepelve. A zenei aláfestést élőzene szolgáltatja, miközben a nézők megismerhetik az első olimpiai aranyat nyert afrikai nő történetét.

A kültéren érdemes megnézni a FORCE nevű koreai társulat Suzik című produkcióját minden nap 18:00 órai kezdettel, a darab a versenyszellem mögött meghúzódó együttműködés harmóniáját mutatja be. A francia Julot Cousins egy 11 méteres imbolygó oszlopon fogja előadni Hula Hoopla!!! című műsorát hullahopp karikák segítségével.

A Compagnie Allégorie triója, két akrobata és egy énekes, Franciaországból jön bemutatni a LOOking fOr performanszát, ahol dallamokkal és játékokkal hívnak egy utazásra. A spanyol Planeta Trampolí Back2Classics trambulin showja a klasszikus cirkuszt és az urban stílust keveri egy zenés-táncos produkcióban tele humorral. A kültéri programot ezúttal is tűzshow zárja, egy igazi pirotechnikai kavalkád, amit minden nap 22:45-kor tekinthetnek meg a látogatók a francia The SuperShow előadásában.

Színházba mennél?

A Sétáló Utcaszínházak mozgó előadások, amelyek közösségi térré formálják az utcát. Idén kilenc produkció vonja be, üdíti fel, nevetteti meg vagy készteti gondolkodásra a szigetlakókat, akik sosem tudhatják, melyik sarkon bukkan fel egy-egy ismeretlen lény, vagy milyen vonuló produkció sodrában találják magukat.

Így kerüld el a fesztiválbetegségeket

Így kerüld el a fesztiválbetegségeket

Visszatér a holland Close Act társulata, akik ezúttal ötméteres, világító madárszerű lényekkel veszik uralmuk alá a fesztivál főbb útjait Birdmen című produkciójukkal. A spanyol Sarruga két előadást is hoz a Szigetre, a Hannavas óriás zsiráfokkal és elefántokkal délután, a Kremah hatalmas, füstölgő sárkányokkal pedig este szelfizhetnek a látogatók.

Érkezik a német Dundu csapata is három különböző méretű világító bábuval, akik különböző időpontokban és a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, hogy szórakoztassák a fesztiválozókat. A katalán Brincadeira dobosai sodró lendületű produkciói garantáltan felpezsdítik a napot. Vertical című előadásukkal fekete szettben délután, legújabb show-jukkal, ami a Merograde címet kapta, pedig este, világító jelmezben táncoltatják meg az érdeklődőket.

Az Egyesült Királyságból érkező Working Boys Club bárpultja egész másképpen funkcionál, mint ahogy azt megszokhatták a látogatók. Érdekes hangok, lüktető elektronika lelőhelye ez, az alkotók, akik létrehozzák a zenét pedig maguk a résztvevők. Apró bábjaival az olasz Puppet Street Band a füstös ír kocsmák hangulatát varázsolja a Szigetre. Visszatér a Nagy Utcaszínház egy hatalmas, darus produkcióval, amelyen légiakrobaták, és hajmeresztő cirkuszi mutatványok várnak.

Ha mégis hazamennél

Lehet, hogy másnap korán dolgoznod kell, vagy mégis haza kell menni. Idén A forgalomirányítást 250 db útirányjelző tábla, és a közönség tájékozódását - különböző pontokon - összesen 100 m2 ledfal is segíti. Erről tudsz tájékozódni, hogy éppen merre gyorsabb az útvonal, ugyanis idén a H-hídon is ki tudsz jutni, ekkor a Szentlélek térhez közel érsz majd ki a fesztiválról. Idén ott is találsz majd transzferbuszt, ami a Margit-hídig visz.

A nő, aki a Sziget Fesztivált az egész országgal megismertette, és még két női vezető a zeneiparból

A nő, aki a Sziget Fesztivált az egész országgal megismertette, és még két női vezető a zeneiparból
Ismerkedj a térképpel, és járd be az egészet
Fotó: Sziget Official

Taxit a hivatalos partnerektől rendelj, a mindkét kijáratnál találsz taxiállomást. A H-hídnál a carsharing partner, a Wigo lesz segítségedre, ha nem fogyasztottál alkoholt, és autóval mennél haza. Ha biciklivel vagy rollerrel érkezel, a K-hídnál őrzik meg neked ingyenesen, hazafelé pedig Lime rollert használhatsz, de legyél nagyon óvatos.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

4 jel, hogy állandóan szabotálod a kapcsolataidat, pedig működnének

4 jel, hogy állandóan szabotálod a kapcsolataidat, pedig működnének

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)