101 évesen elhunyt az igazi Hófehérke, Marge Champion

Ez is érdekelhet

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

2020. október 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Csak kevesen tudják, de a ma is ismert Hófehérke karaktert Marge Champion amerikai táncosnőnek köszönheti a világ.
Marge rengeteg filmben, sorozatban és musicalben szerepelt, színésznőként és táncosnőként egyaránt tevékenykedett.

Fotó: Getty Images

Édesapja, Ernest Belcher a kor legnagyobb sztárjainak tánctanára volt. A tánc iránti szeretetét is neki köszönhette, valamint karrierjét is ő alapozta meg, amikor még csak 14 éves volt. A férfi ugyanis jó viszonyt ápolt Walt Disney-vel, aki az 1930-as évek közepétől dolgozott a Hófehérke és a hét törpe című klasszikus megszületésén.

Fotó: Getty Images

Ekkor Marge még csak 14 éves volt, de édesapjának köszönhetően egy egész animációs csapat figyelte heteken keresztül a mozgását, mely alapján megalkották Hófehérkét. A karakter ikonikus tánca és minden mozdulata Marge mozgását tükrözi. Később számos Disney-karaktert mintáztak róla, a Pinokkió, a Fantázia és a Dumbo szereplői közül is.

Fotó: Getty Images

Marge Champion 101 évesen hunyt el!

Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)