15 dolog, amit tudnod kell a Diótörő főszereplőjéről, Mackenzie Foy-ról!

2018. november 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén karácsonykor újabb Walt Disney siker várható a mozikban, ekkor mutatják be ugyanis az E. T. A. Hoffmann által 1816-ban írt A diótörő és az egérkirály feldolgozását, A diótörő és a négy birodalmat. Főszereplője az elbűvölő Mackenzie Foy, akinek ez lesz az első igazi főszerepe. Már háromévesen szerepelt, színésznői pályafutását pedig 2009-ben kezdte a Míg a halál el nem választ című filmben való szereplésével, de aztán ő alakította Edward és Bella kislányát az Alkonyat utolsó részében. Sok olyan tény van még róla, amivel biztosan nem találkoztál még.

15 dolog, amit tudnod kell a Diótörő főszereplőjéről, Mackenzie Foy-ról!
Fotó: Getty Images

Tudtad például, hogy…


#8230;mennyi idős Mackenzie Foy?
Még mindig hihetetlenül fiatal, november 10-én tölti be a 18. életévét.

…milyen magas?
Bájosságát az is adja, hogy kifejezetten alacsony, mindössze 159 cm.

…modellkedett is?
Méghozzá mindössze háromévesen! Nem mellesleg olyan neves márkáknak, mint a Gap, a Polo Ralph Lauren, a Mattel és a Guess.

Új filmje, a Diótörő és a négy birodalom november 22-én érkezik a mozikba:

…szerepelt az Alkonyat - Hajnalhasadásban?
Méghozzá Edward és Bella kislányát, Renesmee-t alakította!

Elájulsz! Kristen Stewart hat év után újra a lányával, Renesmee-vel a vörös szőnyegen

Elájulsz! Kristen Stewart hat év után újra a lányával, Renesmee-vel a vörös szőnyegen

…honnan származik?
Annak ellenére, hogy többször is bizonyította, hogy remek angol kiejtéssel bír, a kaliforniai Los Angelesben született és nevelkedett.

…mi az Instagramja?
@mackenziefoy már több mint egymillió követővel rendelkezik, az oldalán pedig a Diótörőről is izgalmas képeket találsz!

…van egy kutyusa?
Firefly egy igazán édes kutyus, akiről Mackenzie előszeretettel oszt meg képeket a közösségi média felületein.

Nem térünk magunkhoz: ezt mondta az egyik főszereplő az Igazából szerelemről

Nem térünk magunkhoz: ezt mondta az egyik főszereplő az Igazából szerelemről

…szívesen lenne rendező is?
Bill Condon Alkonyat-beli munkája annyira inspirálta, hogy eltökélt célja, hogy egyszer ő is dolgozhasson rendezőként is.

…több rangos díjra is jelölték?
A Csillagok között című filmben való alakítása miatt a Teen Choice Awardson, a Young Artist Awardson és a Critics' Choice Movie Awardson is jelölték.

…becsúszott két Arany Málna díj is?
Az Alkonya – Hajnalhasadás hozta meg a legrosszabb páros és a legrosszabb szereplőgárda "elismerést".

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bizonyítottan lassabban öregszik az agy, ha kevesebb, mint heti 75 percet ezzel az egyszerű tevékenységgel töltesz

Bizonyítottan lassabban öregszik az agy, ha kevesebb, mint heti 75 percet ezzel az egyszerű tevékenységgel töltesz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Nem csak a változókorban üt be – a hüvelyszárazság gyakori és ezt tudnod kell róla (x)

Nem csak a változókorban üt be – a hüvelyszárazság gyakori és ezt tudnod kell róla (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)