15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében

2019.október.13.

Ha gyerekekről van szó, a furcsa és különös szabályok felállítása alól a sztárok sem kivételek. Ugyan néhányan arra esküsznek, hogy bébiszitter nélkül, mezítláb rohangáljanak a kicsik, mások borzasztó komolyan veszik a szülőséggel járó apró feladatokat. Kylie Jenner terhességét a legnagyobb titok övezte, hogy a negatív kommentek elkerülésével megóvja saját és kislánya egészségét. Nem csoda hát, hogy Storminak most is a legjobbat szeretné. Ezeket a szabályokat viszont nem csak a közeli családnak, hanem bárkinek követni kell, aki kapcsolatba lép velük.

15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében
Fotó: Northfoto

1. Csak semmi baci

Stormi születésétől fogva abszolút bacimentes környezetben él, a vendégeknek pedig állítólag a látogatás előtt alaposan meg kell mosni a kezüket, de nem csak egyszerűen megmosni, közvetlenül a születés után pedig még arcmaszkot is kellett viselniük. Most, hogy több idő eltelt, utóbbi szabályát már eltörölte, de még a legnevesebb A-listás celebektől is elvárja az abszolút egészséget.

2. No-phone zóna

Annak ellenére, hogy Kylie a közösségi média egyik királynője, terhessége alatt szigorú szabályt hozott. Az egyik alkalmazottja megpróbált lesifotót készíteni növekvő pocakjáról, így ezután bevezette, hogy a házba történő belépéskor mindenkinek le kell adnia a telefonját. Stormi nagyija, Kris Jenner szerint nincs kínosabb és stresszesebb annál, mint, hogy valaki a saját házukban próbál egy-egy fotót készíteni engedély nélkül. Manapság szinte lehetetlen elképzelni, hogy valaki telefon nélkül tegyen egy látogatást, de ha Kylie így érzi magát a legnagyobb biztonságban és legközelebb a kislányához, akkor teljesen érthető.

3. Szűk vendéglista

Azért, hogy megóvja magát és Stormit a nemkívánt és veszélyes látogatóktól, Kylie elkészített egy nagyon rövid listát azokról, akik látogathatják a kisbabáját. A napvilágot látott fotók alapján ítélve ezen a listán csak a család és a nagyon közeli barátok szerepelnek. Az első képeket Stormival, Kendall Jenner, Jordyn Woods és a dédnagyi MJ készíthette. Talán még az sem biztos, hogy az apuka, Travis Scott barátai benne vannak ebben a felsorolásban.

A Legcukibb anya-lánya fotók: így nyaral Kylie Jenner a kis Stormival

A Legcukibb anya-lánya fotók: így nyaral Kylie Jenner a kis Stormival

4. Kizárólag előre engedélyezett fotók és videók!

15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében
Fotó: giphy

Kylie tisztában van az internetes zaklatás veszélyeivel és azzal, hogy minél több kép szerepel a kislányról annál több negatív komment érkezhet ezekre. Nem véletlen, hogy csak a közeli családtagok posztolnak Stormival, hiszen másnak ez sem engedélyezett. Emiatt Kylie szemmel tart mindent kislányáról, hogy még időben reagálni tudjanak az őt érő kommentekre.

5. Biztonsági ellenőrzés

Ahhoz, hogy valaki meglátogassa Stormit szinte szigorúbb biztonsági ellenőrzésen kell átesnie, mint egy reptéren. Fémjelző kapu és biztonsági őrök is az ellenőrzés részei. Egy alkalommal még az is megtörtént, hogy a kapuját örző személy Kyliet sem akarta először beengedni. Szerencsére az Instagram-sztár ezen nem akadt ki, hanem az örökké változó hajára fogta az egész félreértést.

6. Egészséges étkezés

15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében
Fotó: giphy

Ugyan Kylie bevallotta, hogy sokkal több pizzát és gyorskaját eszik, mint szuperegészséges testvérei, Stormi születése óta ő is jobban figyel étkezésére. Eleinte csak a szülésből hátramaradt felesleget akarta leadni, de végül hozzászokott az újfajta táplálkozáshoz. Kísérletezett a vegán életmóddal is, mostanra pedig teljesen kizárta étrendjéből a pizzát, tésztákat és a tejtermékeket.

7. Kutyaszerető babysitterek

Stormi előtt Kylie instasztorijainak sztárjai a kutyusai voltak. Nem titok, hogy mennyire imádja őket, annak ellenére, hogy mostanában kevesebbet szerepelnek a közösségi média oldalain. Emiatt, ha dadust kell választani, csakis olyan jöhet szóba, aki hasonlóan kutyabarát, mivel a munkaköri leírásába a kutyusok rendbetétele is beletartozik.

8. Publikus helyek kerülése

Amióta Stormi megszületett, rengetegen akarnak fotót készíteni róla. Ez olyan durva, szó szerinti magasságokba is ment, hogy még helikopterre is szálltak a paparazzik. A fotók elkerüléséért Kylie megpróbál minél kevesebbet házon kívül tartózkodni kislányával. Ha mégis szeretnéd egy pillanatra elcsípni a sztármamát, akkor Kalifornia utcáin messziről felismered dizájner babakocsijáról.

9. Positive vibes only

15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében
Fotó: giphy

Ezt a szabályt nehéz elképzelni egy olyan családban, akik a drámázásról és a veszekedésről híresek. Miután titkos terhessége alatt Kylie megtapasztalta ennek az életmódnak és a posztokra érkező negatív kommentek hiányának előnyeit, bevezette, hogy ezután bármilyen rossz napon is legyen túl valaki, Stormi mellett csakis pozitív gondolatai lehetnek.

10. Képernyőidő limitálása

Travis Scott a Rolling Stonesnak adott interjújában árulta el, hogy mennyire csalódott azért, mert a mai gyerekek inkább az iPadjüket nézik, mint hogy játszanának. Emiatt vezették be a ‘Stormival nincs TV'-szabályt, vagyis ha együtt a család, akkor megpróbálnak minél kevesebb ideig képernyők előtt lenni. A közös instasztori ideje ez alól valószínűleg kivétel.

11. Titoktartási nyilatkozat

15 szabály, amit Kylie Jenner bevezetett kislánya épségének érdekében
Fotó: giphy

A Kardashian-Jenner klán borzasztó érzékeny a róluk kiszivárgó hírekkel kapcsolatban. Emiatt is vezették be, hogy ha valaki meglátogatja őket, akkor egy szerződést kell aláírniuk. Ha ezt visszautasítod, nem láthatod a kis Stormit. Azt, hogy megszegd és sztorikat adj el valakinek, jobb ha meggondolod, mivel utána ki is fizetheted belőle az akár 10 millió dolláros büntetést. Persze van ez alól is kivétel, a családtagokban és a közeli barátokban megbíznak.

12. Még csoportképeket se

A család közös karácsonyi fotóját mindig hatalmas szervezés és titkolózás övezi. Rajongók ezerjei várják az éves tradíciót, ami mindig tematikán alapul és jól látható mennyit változtak évről-évre a családtagok. Ennek ellenére Kylie borzasztóan védelmező a lányával és többi testvérével szemben, hiszen ő nem vállalta a legutóbbi szereplést. Ott volt a család fotózásán, de ő nem állt a kamera másik oldalára.

13. Kylie a főnök

A sok-sok szabály után van egy, ami mindegyiket felülírja. Legyen bármennyi látogató, Kylie az egyetlen főnök és még Travis sem szólhat bele sokat. Ezzel is szeretne megbizonyosodni arról, hogy gyermeke igényeit helyezi előtérbe és ezzel akarja elérni, hogy komolyan vegyék őt az anya szerepében. Annak ellenére, hogy már most drága ruhákkal és utazásokkal kényezteti kislányát, ő marad a főnök a családban.

Ez is érdekelhet

Beauty szolgáltatások, melyeknek köszönhetően kevesebbet sminkelünk!

Beauty szolgáltatások, melyeknek köszönhetően kevesebbet sminkelünk!

Szépséghírek

Hogyan lett Kulcsár Edina szenvedélye a hajfonás?

Hogyan lett Kulcsár Edina szenvedélye a hajfonás?

Szépséghírek

EmRata bomba frufruja a hatvanas éveket idézi

EmRata bomba frufruja a hatvanas éveket idézi