A Csajok sztárja nem kér a Photoshopból

2016. március 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2013-ban a Csajok sztárja szerepelt az Entertainment Weekly magazin címlapján és hasábjain egy, a 60-as éveket, valamint Twiggy stílusát idéző fotósorozatban. Most az egyik spanyol magazin, a Tentaciones vette át az egyik fotót, amit a címlapra is tett.

lena dunham
Fotó: RuvenAfanador/EntertainmentWeekly/Facebook

Lena Dunham bár nagyon büszke, hogy szerepelhet a magazin címlapján, felhívta rá a figyelmet Instagramján, hogy ez a fotó nem a valóságot tükrözi, és az a test, ami itt látható nem az övé, és soha nem is fog így kinézni: "A magazin több Photoshopot használt, mint általában" – írta Lena.

Az El País újság havi melléklete, a Tentaciones nyílt levélben válaszolt Lena Dunhamnek. Azt állítják, mindig is elítélték a retusálást, és itt sem történt semmi ilyesmi, pusztán átméretezték a fotót.

Nos, mi előkerestük a 2013-as képet, amit a kolumbiai Ruven Afanador készített, és valóban nincs a kettő között különbség. Ha történt is Photoshopolás, akkor azt még az eredeti megjelenéskor csinálták (egyébként ez jól látszik nemcsak a lábain, hanem a karján is), most csupán amiatt hangsúlyosabb, mert Lena Dunham térdeit levágták a fotóról, így pedig valóban még vékonyabbnak tűnik a lába.

Fotó: Instagram
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez mutatja meg, hogy egy kapcsolat nemcsak működik, hanem egyenesen virágzik

glamour plusz ikon Ez mutatja meg, hogy egy kapcsolat nemcsak működik, hanem egyenesen virágzik

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)