A Grammy legmeghatóbb pillanata: Demi Lovato drogtúladagolása után először állt színpadra

2020. január 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emlékszem a sokkoló estére, amikor megláttam a hírekben, hogy Demi Lovato túladagolta magát. Furcsa szakma ez, hiszen azonnal látjuk a hírességekről készült legújabb fotókat, értesülünk a velük kapcsolatos történésekről, ezért kicsit úgy is érezzük, mintha ismernénk őket.

Demi Lovatoról mindig tudni lehetett, hogy önértékelési problémái vannak, valamint súlyos függőséggel küzd. Egy ilyen tragédiára azonban egyáltalán nem számítottunk. Szerencsére az énekesnő túl van a nehéz időszakon, kijött az elvonóról és úgy tűnik teljes mértékben tudatában van annak, milyen óriási baklövést követett el, ami majdnem az életébe került.

Demi Lovato először beszélt őszintén túladagolásáról és mentális problémáiról

Demi Lovato először beszélt őszintén túladagolásáról és mentális problémáiról

Fotó: Rexfeatures

Két évvel a drogtúladagolása után, most először lépett színpadra a Grammy-gálán. Nem volt egyszerű dolga, látni is lehetett, hogy teljesen eluralkodtak rajta az érzelmei, hiszen az Anyone című dalát énekelte el, amit pár nappal túladagolása előtt írt. Kétszer is elsírta magát, mi pedig vele sírunk, ahogy nézzük!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom