A házas Justin Timberlake egy másik nő kezét fogja ezeken a fotókon

2019. november 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Félreérthető fotók kerültek elő Justin Timberlake-ről, melyeken egy nőnek fogja a kezét, aki egyértelműen nem a felesége, Jessica Biel.

Justin Timberlake Alisha Wainwright
Fotó: Rexfeatures

Timberlake éppen új filmjét, a Palmert forgatja New Orleans-ban, és az egyik este a stáb egy könnyed iszogatásra gyűlt össze az egyik bárba. A hely teraszán hosszú ideig üldögélt Justin Timberlake több ember társaságában, azonban az egyikőjük igencsak közel került hozzá. A The Sun képeiről jól látható, hogy Justin térdét kollégája, Alisha Wainwright simogatja, sőt egy adott ponton Timberlake meg is fogja a kezét.

A szemtanúk szerint ez több mint 40 percen keresztül így folyt, ameddig be nem mentek a teraszról. Nos, azóta Wainwright szóvivője megerősítette, hogy semmi nem történt és a spekulációknak nincs semmilyen valós tartalmuk, egy másik forrás is azt nyilatkozta a People -nak, hogy bár valóban lehetne ezt úgy is látni, de "teljesen ártalmatlan" volt az egész, sok más szemtanúval jelen ráadásul, akik szintén meg tudják erősíteni, hogy Justin Timberlake és Alisha Wainwright között csupán baráti munkakapcsolat van.

Videó: Justin Timberlake-et megtámadták Párizsban

Videó: Justin Timberlake-et megtámadták Párizsban

Jessica Biel és Timberlake 7 éve házasodtak össze és van egy közös gyerekük, utoljára nyilvánosan pedig egy halloweeni bulin láthattuk őket egy hónappal ezelőtt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A téli aláöltözés alapja egy jól megválasztott thermo réteg

A téli aláöltözés alapja egy jól megválasztott thermo réteg

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)