A nők jogaiért küzd és minden megvalósítható számára: ismerd meg Izland miniszterelnökét

2020.november.30.

Szerintem nem csak én mondhatom el magamról, hogy büszkeséggel tölt el, amikor egy sikeres női politikust látok. Szerencsére már nem azokat a régi időket éljük, amikor a férfiak uralták ezt a szakmát és női beleszólás kis mértékben sem volt megengedhető. Most egy olyan női karaktert szeretnék nektek bemutatni, aki már fiatalon hatalmas sikereket ért el a szakmájában.

A nők jogaiért küzd és minden megvalósítható számára: ismerd meg Izland miniszterelnökét
Fotó: Getty Images

Katrín Jakobsdóttir politikus, aki 2017 november 30. óta Izland miniszterelnöke egy 44 éves elhivatott nő, aki tökéletes példa arra, hogy a nők ugyanúgy helyet kell, hogy kapjanak az irányításban, mint a férfiak. Izland második női miniszterelnöke, és három fiú édesanyukája. Azelőtt, hogy miniszterelnökké választották volna is nagyon meghatározó szerepköröket töltött be és fontos ügyeket véd, mint a női jogok és a klímaváltozás.

Az első komoly pozíciót 2003-ban töltötte be, amikor a Left-Green Movement elnökévé választották. Ez a párt nem csak a környezetvédelemmel de a női jogokkal és a demokratikus szocializmussal is foglalkozik. Már magából a párt ideológiájából láthatjuk, hogy Katrín-nak milyen fontosak ezek a témák és mindent megtesz azért, hogy ezekből a legjobbat hozza ki. Például a tavalyi ülésén a Left-Green Movement-nek kijelentette, hogy szeretne elindítani egy klímaváltozás elleni forradalmat. Úgy gondolja, hogyha nem teszünk semmit a klímaváltozás ellen, azzal csak cserben hagynánk a következő generációt. Persze Izlandnak már most sincs miért panaszkodnia környezetvédelem terén, hiszen jelenleg is kimagaslóan teljesítenek.

Fotó: Getty Images

Ettől függetlenül, amikor Trump kijelentette, hogy kilépnek a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményből, akkor ő nem felháborodott, hanem nem sokkal később kijelentette, hogy szeretne még többet elérni azokból az egyezményekből, amit arra ez évre terveztek.

Ilyen egy igazán ambiciózus nő, akit nem lehet megállítani és akkor is látja a megoldást és tudja, hogy bármi megvalósítható, amikor senki más körülötte nem cselekszik. A "megvalósítható" számára egy nagyon fontos szó, sokat használja, és ezt a gondolkodásmódot politikai karrierjébe is beleépíti. Ez aztán kihatással van kormányzására és az országra is, ezzel formálva az emberek pozitívabb gondolkodását. Egyszer egy interjúban így nyilatkozott:

"Amikor egy nemzetközi találkozón jártam, ami a Világ-Csúcstalálkozó (Global Summit) volt Párizsban, akkor észrevettem, hogy sokkal kevesebb női résztvevő volt, mint férfi. Gondoltam, rendben jelenleg nem állunk jól. Ezen változtatnunk kell!" -mondta Katrín.

Majd, amikor megkérdezték tőle, hogy ez megoldható-e csak így válaszolt: Persze, szerintem megvalósítható.

Emiatt a modern gondolkodás miatt is választották meg idén őt a Women World Leaders elnökének. Laura Liswood a Women World Leaders minisztere a megválasztás után ezt nyilatkozta Katrín-ról:

"Példamutató, hogy mennyire elhatározottan szeretné csökkenteni a nemek közti különbséget nem csak Izlandon, de az egész világon is. Habár Izland már most világvezető szinten jár ezen a téren, Jakobsdóttir miniszterelnöknő mindig talál újabb lehetőséget, hogy ennek további kihívásait legyőzze és továbbra is az élen tartsa az országot. Széles vezetői tapasztalata és a nemek közötti egyenlőség iránti elkötelezettsége nagyon hasznos a Tanács munkájában."

Fotó: Getty Images

Katrín igazán nagy lépése ebben a témában pont idén januárban kapott zöldutat, ami nem más, mint egy törvény az egyenlő bérezésről. Számára kifejezetten fontos cél, hogy a nők ne legyenek megkülönböztetve a férfiaktól fizetés szempontjából sem, ezért a hozzá illő magabiztossággal ezt is elérte. Ezenkívül sok más lépést is tett a kormánya, hogy megszűntesse a szexuális bántalmazásokat, és közös szülői felügyelet kapcsán is módosították a törvényeket.

2020 egy nehéz év minden szempontból, viszont szerencsére egy mérföldkő is, amikor már a nemek közti egyenlőtlenségek egyre kisebbek. Ehhez hozzájárul az is, hogy a hasonló gondolkodású emberek, mint Katrín meghatározó szerepet töltenek be a politikában, ezért hatással vannak arra az országra, de akár a világra is. Az pedig csak bebizonyítja, hogy milyen jó ember, hogy nagyon sokan nyilatkoznak róla jobbnál jobb dolgokat. Legyen szó a környezetvédelemről vagy akár a nők védelméről az biztos, hogy ő a maximumot fogja kihozni belőle, hiszen ahogy a jelszava is elárulja, számára minden "megvalósítható".

Szöveg: Vinkovits Adrienn

Ez is érdekelhet

Vitatkozni tudni kell, eláruljuk, hogy lehet jól csinálni

Vitatkozni tudni kell, eláruljuk, hogy lehet jól csinálni

Monitor

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

GLAMOUR Horoszkóp

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!