A sztármodellnek turistaosztályon kellett repülnie, hisztizett is egyet

2019. szeptember 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tessék, a közösségi média korában elég egyetlen poszt ahhoz, hogy az évek alatt nagy nehezen felépített imidzsedet pillanatok alatt saját kezűleg tépázd meg.

Winnie Harlow
Fotó: Rexfeatures

Winnie Harlow mutatta be most a bámulatos mutatványt. A vitiligós modellt az egész divatvilág egy olyan sztárként ünnepli, akinek sikerült megváltoztatnia a bevett normákat, és átértelmeznie a szépség fogalmát. Ma már csaknem 7 millió követővel büszkélkedhet az Instagramon, és aligha lehet nélküle valamirevaló divateseményt megrendezni.

A mostani divathéten is szuperelfoglalt a modell, most például a milánói divathét nyitására rögtön az olasz divatfővárosba repült, hogy a Prada bemutatóján személyesen vehessen részt. Közben kiposztolta a közösségi oldalára, hogy egy modell élete sem minden nap glamúr. Hiszen, mint a posztjában írta négy napja nem aludt normálisan, lekéste a repülőgépét, nem tudott az első osztályon utazni, és a turistaosztályon kellett kényelmetlenkednie. Winnie Harlow már a posztban is beismeri, hogy a turista osztályon utazni nem a legnagyobb hőstett, amit véghez vitt, de mint írja, egy olyan ember számára, akinek a repülőgép a hálószobája, igenis fontos dolog, hogy kényelemben tegye mindezt.

Az amúgy pozitív hangulatú üzenetnek persze vannak problémái, amire a követői is felhívták a figyelmét. Alapvetően teljesen elfogadható, hogy Winnie Harlow így érzi, de talán nem olyan fontos mindenről posztolnia, hiszen vannak (elég sokan), akiknek még a követői közül is ennél sokkal, de sokkal nagyobb problémákkal kell megküzdenie minden egyes nap. Nyilván nem baj, hogy első osztályon utazik és az sem, ha számára kényelmetlen, ha máshogyan kell, de alapvetően lehetne kicsit érzékenyebb is a világ dolgai iránt.

Ezt követően a Daily Mail lamentált egy sort Winnie posztján, amire a topmodell úgy gondolta, hogy feltétlenül reagálnia kell. Nem kell, egyáltalán ezt az egész dolgot meg kellett volna tartania magának.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Még nincs 30 éves, de már 38 országban és 11 államban járt, és most utazási tanácsadóként segít másoknak

glamour plusz ikon Még nincs 30 éves, de már 38 országban és 11 államban járt, és most utazási tanácsadóként segít másoknak

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az 5 legkoszosabb tárgy a lakásban – nem azok, amikre először gondolnál! (x)

Ez az 5 legkoszosabb tárgy a lakásban – nem azok, amikre először gondolnál! (x)

3 nyomós ok, amiért mindenképpen megéri beépíteni a friss húsokat az étrendedbe (x)

3 nyomós ok, amiért mindenképpen megéri beépíteni a friss húsokat az étrendedbe (x)

5 kihagyhatatlan program a szürke hétköznapokra (x)

5 kihagyhatatlan program a szürke hétköznapokra (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)