Absolut divat a budapesti múzsa

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2011. június 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az egész a 90-es években kezdődött, az Absolut cég ekkor jó ráérzett a korhangulatra és szupermodelleket, valamint a legnagyobb divattervezőket nyerte meg egy-egy kampányához.

Az italnak olyan a divatvilágban igazi nagyágyúnak tartott személyek, cégek álltak kötélnek, mint Gaultier, Tom Ford, vagy éppen a Versace. Utóbbi már csak azért is emlékezetes, mert a legendás Herb Ritts készített kampányképeket a két márka összefogásának eredményeképpen. Két valódi szupermodell, Naomi Campbell és Kate Moss pózolt egy valóban igencsak különleges helyszínen, az északi-sarki svéd Jukkasjarvi Jéghotelben.

versace-ok-d0000D33Abb327b7e5d28.jpg

Nagy öröm, hogy az Absolut térképére immár Magyarország is felkerült, hiszen idén mutatták be az Absolut Budapest Muse koktélt, amelyet egy magyar bártender, Nagy Zoli alkotott meg. Ehhez a hazai specialitáshoz egy kampány is készült, amelyet szintén egy magyar fotósra, Gálos Viktorra bíztak. Ő készítette a magyar márka, a Catwalk kampányképeit, de dolgozott már a Burberrynek, és a Chanelnek is.

A Budapest Muse kampánya így egy igazán rangos csapatba kapcsolódik, igazi büszkeség.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)