Adele személyi edzője megszólal az énekesnő elképesztő fogyása kapcsán

2020. május 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hatalmas port kavart, amikor az amúgy egészen visszafogott és csak nagyon ritkán megnyilvánuló Adele posztolt egyet Instagramon a születésnapja alkalmából. A kép alatt, amin hihetetlen új alakjával látható egyébként a frontvonalban dolgozók munkáját dicsérte és mindenkit emlékeztett az otthon maradás fontosságára.

Adele
Fotó: Getty Images

Adele olyan vékony, rá sem ismersz! Ritka pillanat: fotót osztott meg saját magáról

Adele olyan vékony, rá sem ismersz! Ritka pillanat: fotót osztott meg saját magáról

Adele nagy átalakulását bár csak pár fotóról lehetett eddig tudni, ez az új kép azonban hatalmas lavinát indított el, és mindenki megszállottan azzal foglalkozott, hogyan is érte el ezt az álomalakot. Egyszerre dicsérték őt azért, hogy ekkora sikert ért el, viszont ebben a dicséretben volt egy kis mellékíz is, hiszen egy nő teste, alakja, súlya nem kéne képezze beszéd tárgyát, hanem sokkal inkább mindaz, amit letett az asztalra, és bizony a többszörösen Grammy-díjas, rekordokat döntögető művész elég rendesen tett is le az asztalra. És közben persze előkerültek a testsúly-fasiszták és a gyűlölködők, akik szintén nem bírtak tovább látni Adele éppen aktuális súlyán.

Volt edzője Instagramon kelt Adele védelmére, és felhívta az emberek figyelmét arra, hogy ez az egész nem a fogyásról szólt az énekesnő számára, hanem sokkal inkább az egészségről és az önazonosságról. Nem arról volt szó, hogy ne bírta volna elviselni a kritikákat Adele, de még azokat is megcáfolta, akik nem hitték, hogy az eredményt kőkemény munkával és kitartással érte el. Szülése és műtéte után Adele jobb formába szeretett volna kerülni, főleg amiatt, hogy a 25 című albumának megjelenése után turnéra indult. A londoni edző azt is kiemelte, hogy miután Adele átköltözött Los Angeles-be, az egészség iránti elkötelezettsége csak még erősebb lett, itt sok magánéleti változás érte, és a változással érthető módon a külsőnket is gyakran meg akarjuk változtatni. Pete Geracimo azzal fejezte be az intelmeit, hogy Adele átalakulását ne arra használjuk fel, hogy a gyűlöletünket kifejezzük mások iránt, akik esetleg túlsúlyosak, még nem jutottak el erre a szintre vagy egyáltalán nem is akarnak. A test mögötti embert kell nézni. És ennél nagyobb igazság nincs is a világon.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)