Amanda Seyfried-et durva kihívás elé állították, de zseniálisan megoldotta

2018. július 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tegnap óta már nálunk is megnézhető a mozikban a Mamma Mia! új része. Ennek kapcsán pedig a szereplők is nagyobb figyelmet kaptak mostanában, sőt az emberek nem bírnak betelni Amanda Seyfried-del és a többi színésszel.

Amanda azon kívül, hogy a világ különböző részein népszerűsítette a filmet, most Jimmy Fallon műsorába is meghívást kapott. Aki ismeri a műsort az biztosan tudja, hogy soha nem átlagos beszélgetésről van szó, mindig különböző kihívásokat kell teljesíteniük a meghívott hírességeknek.

Ha úgy fogunk kinézni 72 évesen, mint Cher, akkor nagyon hálásak leszünk

Ha úgy fogunk kinézni 72 évesen, mint Cher, akkor nagyon hálásak leszünk

A színésznő egy nagyon testhezálló feladatot kapott, ugyanis ABBA slágereket kellett elénekelnie. Ezzel természetesen nem is lett volna probléma, csakhogy a szövegeket a Google fordító segítségével generálták, így pedig azok teljesen mások lettek, mint eredetileg.

Amanda Seyfried nagyon jól vette az akadályt és ismét bizonyította, hogy mennyire elképesztő a hangja! És persze a dalszövegek is nagyon viccesek lettek!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom