Amber Rose platinaszőkére festette 4 éves fia haját! Durván beszóltak neki!

2018. február 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amber Rose-ról a legtöbb ember számára azonnal botrányai, villantásai, vagy mellkisebbítő műtétje ugrik be. Csak keveseknek jut eszébe, hogy Amber büszke anyuka is, pedig ő ezt ahol csak lehet, hangoztatja.

A 4 éves Sebastian Taylor Thomaz Amber és Wiz Khalifa közös gyermeke, aki most úgy döntött, hogy jobban szeretne hasonlítani anyukájára. A platinaszőke, rövidre borotvált haj Rose védjegyévé vált és úgy tűnik a kisfiú is imádja, hiszen mindenáron olyan frizurát szeretett volna! Kívánságát pedig teljesítették is, így természetes barna fürtjeit a szőkített tincsek váltották fel. Amber azonnal tudja, hogy sok támadás fogja érni emiatt, ezért mindezt megelőzve máris üzent azoknak, akik nem értenek egyet ezzel a lépéssel.

Ezt olvastad már? Döbbenetes! Amber Rose hajjal egy bombázó volt a MTV VMA-n

″Már egy éve könyörgött nekem, hogy fessem be a haját olyanra, mint az enyém. Azt mondtam neki, hogy majd akkor, ha 5 éves lesz! Addig csak ezt a verziót engedtem meg neki, de február 21-én lesz a szülinapja. Most nagyon boldog és ezt a boldogságot ti, gonosz trollok sem tudjátok elvenni tőle! Határtalanul szeressétek a gyerekeiteket és engedjétek, hogy kreatívak legyenek. Ettől a világ is egy jobb hely lesz.″-írta a fotóhoz Amber

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le