Angelina Jolie a szexuális bűncselekmények ellen harcol

2017. március 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie mindig is híres volt a rengeteg segítségről, amit a rászorulóknak adott, és igaz, az utóbbi időben minden a válása körül forgott, a színésznő továbbra is teljes mellszélességgel támogatja a bajba jutottakat.

Jolie most ünnepelte saját érdekvédelmi szervezete, a PSVI (Preventing Sexual Violence Initiative) ötödik születésnapját, amit azért hozott létre, hogy fellépjen a háborús időszakokban tért nyerő szexuális bűncselekmények ellen.

„Egy olyan világban élünk, ahol tízezreket, akár százezreket is megerőszakolhatnak. Mindenki, aki részt vesz a PSVI-ben büszke arra, amit eddig elértünk. Rengeteg dolgunk van még, már a következő lépésre koncentrálunk: hogy használjuk az eszközöket, amikkel dokumentálhatjuk a bűncselekményeket, támogathatjuk a büntetőeljárásokat és a büntetések végrehajtását, annak érdekében, hogy megvédjük az áldozatokat.” – nyilatkozta a színésznő.

Jolie háta mögött egyébként már sok év tapasztalat van a témában, és egy 2015-ös beszédében azt is kifejtette, hogyan használja az ISIS a szexuális erőszakot a terrorizmusa fegyvereként. A színésznő legutóbbi projektjeként szír áldozatokat látogatott meg.

„Több mint 10 éve foglalkozom ezzel a dologgal, és látogatok meg bajba jutott családokat, nemi erőszak túlélőit, akik sokáig úgy érezték, hogy semmit sem számít a szavuk.”

A PSVI láthatóan folyamatosan fejlődik és terjeszkedik öt évvel a megalapítás után is, hamarosan Angliában tartanak ülést a szexuális erőszak kérdését illetően.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom