Az aktivizmus mellett döntött Jennifer Lawrence, egy évig nem látjuk filmvásznon

2018. február 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megdöbbentő bejelentést tett Jennifer Lawrence a napokban: az elmúlt évek egyik legnépszerűbb színésznője egy teljes évre hanyagolja a filmipart, ugyanis inkább aktivista karrierjére szeretne koncentrálni.

Jennifer Lawrence
Fotó: Getty Images

Lawrence nevéhez számos kasszasiker fűződik, azonban már színésznői munkássága mellett is hangot emelt politikai törekvések mellett - legutóbb a 2018-es Women`s March -on láthattuk, ahol nőtársaihoz hasonlóan táblákkal vonult az utcán.

Az Entertainment Tonightnak adott interjújában elárulta, hogy ebben az évben a Represent.Us.-szal szeretne együttműködni, a szervezettel, amely korrupció ellenes szabályok népszerűsítésén dolgozik. Lawrence céljai közé tartozik az is, hogy a fiatalabb generációt is motiválja és mozgósítsa, hogy részt vegyenek a politikai életben.

Láttad már? Jennifer Lawrence 5 év után visszatért a BAFTA gálára, de egész este feszengett

Nem ez az első alkalom, hogy Jennifer a Respresent.Us.-szal dolgozik, korábban is részt vett már a szervezet egyik előadásán egy középiskolában. A színésznő emellett már többször is hallatta véleményét a nemi egyenjogúság kérdésében, különös tekintettel az egyenlő munkabérekre és az erőszak felszámolására. Nos, mi csak támogatni tudjuk őt!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett

Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)