Bányai Kelemen Barna: „Nem bánom, ha nem szimpatikus figurát játszom”
A tavalyi Futni mentem című film sikere után, már most nagy figyelem övezi Herendi Gábor új filmjét, a mozikban nemrég debütáló Szenvedélyes nőket, amelyben Bányai Kelemen Barna is játszik.
Ezeket láttad már?
A romantikus vígjáték egy generációkon átívelő történet, ahol a három hangsúlyos női karakter mellett, a Bányai Kelemen Barna által megformált Dávid is okoz vidám pillanatokat és meglepetéseket. Ennek kapcsán beszélgettünk vele exkluzív interjúnkban.
A Szenvedélyes nőkben az újságírót, Dávidot alakítod. Mit lehet róla tudni?
Első körben főleg a titokzatosságát emelném ki, ő az, akiről nem igazán lehet eldönteni, hogy tulajdonképpen ki körül legyeskedik. És aztán nyilván, ahogy haladunk előre a filmben kiderül, hogy ő írja Vilma életművét, akit Básti Juli játszik. Mindenféle helyzetekbe bonyolódik, ezekből pedig romantikus komédiákhoz kötelezően, vicces szituációkban próbál kimászni. Nem rajta van a fő fókusz, de fontos szerepe van a történet alakulásában. Szeretem az ilyen karaktereket, ahol egy mellékszálban is van lehetőség kibontakozni, és azt sem bánom, ha nem szimpatikus figurát játszom.
Pont egy éve jött ki Gábor előző filmje a Futni mentem, ami óriásit szólt, te abban is játszottál. A Szenvedélyes nők nemrég került a mozikba, van elvárásod a sikerével kapcsolatosan?
Nagyon érdekes, de a tavalyi stábvetítés után én egyáltalán nem gondoltam, hogy ekkorát fut majd a film. Ne érts félre, elégedett voltam, tetszett is, jó érzéssel néztem végig, de nem gondoltam, hogy nézettségi rekordokat fog dönteni. Most más a helyzet, szerintem azok, akik a tavalyi filmet szerették, és esetleg többször is megnézték, biztos, hogy már nagyon várják ezt is. És a kommentszekciót olvasgatva, olyanok is jó páran vannak, akik a Futni mentem folytatásaként tekintenek a Szenvedélyes nőkre. Olyan értelemben a folytatása, hogy ugyanaz a stáb készítette, és a producerek is úgy fektették be a pénzt, hogy ez egy hosszútávú projekt legyen.
Kicsit a te social média felületed is olyan, mintha erre a filmre épülne.
Igazából az én felületeim eléggé „árvák”, nem nagyon foglalkozom velük. Valószínűleg azt láthattad, hogy az alkotók, és a stáb, akik aktívak ezen a téren, engem is bejelölnek a posztokon. Tudom, hogy illene ezzel kapcsolatban nekem is több erőfeszítést tennem, de olyan kevés időm van, hogy erre jut a legkevesebb.
Janicsák Veca: „Elengedtem, hogy másmilyennek mutassam magam, mint aki vagyok”
Dávid és Barna között mennyi párhuzam van?
Van hasonlóság, én is egy megfontolt, keveset beszélő típus vagyok. Viszont szeretek megfigyelni, amire valószínűleg ez a szakma vezérel. Ha beülök valahova, vagy tömegközlekedéssel utazom, akkor mindig figyelem az embereket, a gesztusokat. Egy színésznek nagyon jó alapanyag minden olyan helyzet, ahol sok ember van. És valószínűleg ezzel Dávid is így van, mivel az íróknál is különösen fontos a megfigyelőképesség.
Herendi Gáborral többször dolgoztál már együtt. Most is rugalmasan ment minden a forgatáson?
Szerintem Gábornak az az egyik nagy erőssége, hogy nagyon jó castingokat csinál. Kiváló érzéke van ahhoz, hogy viszonylag gyorsan megtalálja az egymáshoz passzoló embereket. Amikor valakit kiszúr magának, akkor jól átlátja, hogy vele, általa mennyire tud érvényesülni egy karakter. Ettől mintha sokkal gördülékenyebben menne minden. Ha visszagondolok a korábbi munkáinkra, már az elejétől kezdve félszavakból is értettük egymást, ami szerintem mindkettőnknek adott egy biztonságot. Sokat segít az is, hogy van egy jól bevált csapata, akikhez ragaszkodik, és akik szintén értik a nyelvét. Ettől is tud zökkenőmentesen haladni a munka, még akkor is, ha időben szűkebbek a lehetőségek.
Nem mondhatod, hogy nem kényeztetnek el a filmesek: a februárban mozikba kerülő Beléd estem-ben is játszol.
Valóban nem panaszkodhatok, és most már hátradőlhetek, és nyugodtan várom a következő bemutatót is. Ebben a vígjátékban Attilát játszom, aki egy helyes srác, de megfelelési kényszerének köszönhetően számos tipikus hibába fut bele. Nagyon biztosra szeretne menni, mert mindenáron szeretné feleségül venni Esztert, akit Rujder Vivien alakít. Ez a helyzet lesz a kapcsolatuk megrontója.
A film rendezőjével, Tiszeker Dániellel dolgoztál már korábban?
Nem, vele még sehol nem találkoztam, emiatt is volt számomra meglepetés a felkérés. Ő sokat jár színházba, figyeli a színészeket, engem is több darabban látott, és úgy tudom a Radical Relax-ban látott együtt Vivivel, és úgy ítélte meg, hogy jól néztünk ki egymás mellett. Valószínűleg ez is szempont volt, amikor kiválasztott minket a filmhez.
S ha már színház: jelenleg nyolc futó darabban játszol, ez azt jelenti, hogy minimum nyolc karakter szövege van a fejedben, ami nem kevés. Ez mekkora teher fejben?
Uh, én ezt nem is szoktam így számszerűen nyilvántartani, köszi, hogy összeszámoltad. Van egy bevált és hasznos szeánszom: minden előadás előtt elmondom a szövegemet. Nagyon sok olyan előadás van, ahol lehetetlen súgni, tehát pöccre kell mennie a szövegnek. S ha sűrűn játszom az előadásokat, és váltani kell, hogy éppen kinek a bőrébe bújok, az nem mindig könnyű. De ahogy elmondom ezeket előadás előtt, azzal közelebb kerülök a karakterhez. Hatkor bemegyek a színházba, és a súgóval átvesszük a szövegemet. Utána szép lassan, komótosan átöltözöm, és felkészülök az előadásra. Ez már egy kicsit babona is nálam, ami könnyebbé teszi a folyamatot.
„Vannak olyan cigányok, akikkel le lehet ülni egy asztalhoz” - interjú a Parno Graszt frontemberével, Oláh Józseffel
Meghatározza a napodat, hogy este mit játszol?
Igen. Amikor felkelek, már lélekben egy kicsit elkezdek készülni az estére. Sőt, nem csak a napomat, még az öltözködésemet is befolyásolja. De az is a része a felkészülésemnek, hogy milyen illatot használok aznap - imádom a parfümöket, gyűjtő vagyok, komoly kollekcióm van. Egy-egy illat is kötődik az aznapi előadáshoz, vagy az éppen aktuális hangulatomhoz. Érdekes, de nem is az orromban van az illat, hanem a lelkemben születik meg egy életérzés, ami aznap elindít, és ahhoz asszociálok egy illatot. Állok a parfümös vitrinemnél, és várom, hogy jöjjön egy sugallat, aszerint döntök. Szóval igen, abszolút meghatározza a napomat, hogy mit fogok este játszani.
Hetedik éve vagy a Katona József Színházban, előtte voltál Szombathelyen, azt megelőzően pedig Marosvásárhelyen, és mindenhol társulati tag voltál. Fontos neked a közösség, a hűség a munkában?
Igen, fontos, elég hűséges típus vagyok. És hiszek a társulatban, a társulat erejében. Szeretem, hogy egy csapat része vagyok, mert nekem szükségem van ilyen értelemben a közösségi élményre. A szabadúszást nagyon kegyetlennek látom, ott elengedhetetlen az önmenedzselés, a napi szintű folyamatos jelenlét, amire én alkalmatlan vagyok. Az egy olyan állandó stressz, aminek képtelen lennék kitenni magam.
Márkus Luca: „Meg tudtam szeretni azt, ahogy kinézek”
És van egy másik szuper közösséged is, hiszen kétgyermekes apa vagy. A Futni mentem-ben egy elég laza apát játszottál, én úgy képzelem, hogy az életben is ilyen vagy. Jól gondolom?
Alapvetően igen. Törekszem arra, hogy jó apa legyek. Érdekel és kíváncsi vagyok mindenben a véleményükre, szerintem kölcsönösen tanítjuk egymást. Én nem vagyok okoskodó, megmondó apa. Ha kell, akkor persze tudok szigorú lenni, mert vannak határok, amiket nem szerencsés túllépni.
Érdekes, hogy mindig fiús apának képzeltem magam, de közben titokban vágytam egy lányra. Végül mind a kettőt megkaptam, először egy fiút, másodszor egy lányt. Nagyon szeretem ezt a kettős szerepemet: a magánéletemet, aminek fontos része az apaság, és a másik szerepemet is, azt, hogy színész vagyok. Csodálatos megélni ezt a folyamatos váltakozást e két szerepem között.
Előfordult, hogy kiöltözve, fehér ingben voltam, amikor indultunk az óvodába, és Sára lányom kitalálta, hogy vegyem a nyakamba. És persze az sem zavarja, ha sáros a cipője, csak az a fontos, hogy a nyakamban üljön. Ilyenkor nincs mese, mindig eléri, amit akar. Ha mázlim van, haza tudok menni átöltözni, ha nincs, akkor improvizálok. Az elején nagyon frusztrált, és rosszul kezeltem azokat a helyzeteket, amikor nem úgy történtek a dolgok, ahogyan én szerettem volna, de mára ezeket elengedtem. Ahogy a falfirkálás sem hoz már ki a sodromból, és egy csomó más olyan dolog sem, amire tulajdonképpen nincs ráhatásom.
Náray Erika: „Ma már minden felkérésnél azt nézem, hogy találok-e benne örömöt”
A feleséged, Bánfalvi Eszter is színésznő. Hogy oldjátok meg a családi logisztikát esténként, vagy egy intenzív próbaidőszakban?
Tulajdonképpen most van nagy változás, mert eddig Eszter otthon volt a lányunkkal, most tér vissza a munkába. Az én szüleim Erdélyben élnek, két-három havonta tudnak jönni egy-egy hétre. Van bébiszitter, és a családtagok is „be vannak vetve” néha, mert az esték nem egyszerűek nálunk. Van is bennem ebből kifolyólag egy lelkiismeret-furdalás, nehezen tudom megbocsátani magamnak, hogy a legfontosabb esti programoknál, a fürdetésnél, altatásnál többnyire nem vagyok otthon. Ezért nálunk a reggelek a hangsúlyosak: ébredés után bebújnak mellém a gyerekek, és mesével, közösen indítjuk a napot.
Van olyan mottód, ami irányt mutat neked az életben?
Annak idején a szombathelyi színházban minden társulati tagnak kint volt a falon a portréja, és kérték, hogy válasszunk hozzá egy idézetet. Akkor Székely Csabát idéztem, hogy „nincs olyan, hogy normális élet Iván, hiszed-e, hogy nincs, csak olyan van, hogy élet”. Leginkább most is ezt tudnám mondani. Mert mindannyian vágyunk egy normális életre, de közben olyan tényleg nincs. Nem szoktam ezzel különösebben foglalkozni, de most, hogy így rákérdeztél, talán ez az, ami kísérget mostanában. Mindig vannak elvárásaim, hogy milyen lenne, „ha”, vagy úgy szeretném csinálni, „mint”. De aztán mindig kiderül, hogy az én életem mindig olyan lesz, mert nem tud másmilyen lenni, mint amilyen én vagyok.
