Újra várandós a gyönyörű modell, és bikiniben mutatta meg a kerekedő pocakját

2017. május 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem volt könnyű az út, amíg a boldogság rátalált Bar Refaelire, jobban mondva az izreali bikinis istennő Leonardo DiCaprio után sokáig nem tudott igazán működőképes kapcsolatot kialakítani.

A topmodell korábban őszintén beszélt is arról, hogy egy ideig mennyire kilátástalannak tűnt a szerelmi élete. Szerencsére azonban a dolgok az elmúlt időszakban egy csapásra oldódtak meg. Nem csupán a szerelem talált rá a szépségre, hanem egyből lakodalomra, sőt családalapításra is sor került. Bar Refaeli tavaly augusztusban adott életet első gyermekének, így aztán nem volt kicsi a meglepetés, amikor már februárban olyan híreg kapta szárnyra, hogy újból áldott állapotban van. A hír pedig igaz, már március első napjaitól hivatalosan is megerősítette a szőkeség, hogy bizony az első csemete érkezése után fél évvel máris bővül a család.

A topmodell, Bar Refaeli várandósan a vörös szőnyegen
Fotó: Getty Images

A két szülés közötti időben azért Bar Refaelinek még arra is volt érkezése, hogy egy kicsit belekóstoljon a divatvilágba is, csak nehogy kijöjjön a rutinból. A Condé Nast Traveller aktuális címlapsztárjaként már a múlt héten a vörös szőnyegen is megmutatta a most már jól láthatóan kerekedő pocakját. Most az Instagram oldalán is bejelentkezett, méghozzá az előző várandósságához hasonlóan, bikiniben mutatta meg a hasát. Ez már valami, sok boldogságot Bar!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom