Bella Thorne-t azzal vádolják, hogy drogozik, de ehhez neki is volt pár szava!

2018. május 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bella Thorne botrányai már nem számítanak újdonságnak. Van, amikor annak ellenére, hogy már menyasszony, egy lánnyal csókolózik, máskor pedig szőrös lábával háborítja fel az embereket, a durva bulizásairól már nem is beszélve.

Bella Thorne
Fotó: Getty Images

Talán pontosan ezért az emberek már sok mindent feltételeznek róla, néha talán alaptalanul is. Pontosan ez történt most is, amikor Bella egy smink nélküli fotót osztott meg magáról, ez pedig váratlan reakciókat váltott ki az emberekből. Sokan azzal vádolták, hogy kokainozik és ettől tűnik betegnek, sápadtnak és a bőre is emiatt pattanásos.

A színésznő általában nem reagál a vádakra, de most betelt nála a pohár és válaszolt a rosszindulatú embereknek!

″Nagyon feldühítetek azzal, amikor csak azért, mert nincs rajtam smink, kimerült vagyok és vannak pattanásaim, azt gondoljátok, hogy kokainozok. Mi a franc a bajotok? Utálom 2018-at, mert bármit amit láttok, azt a darabjára szeditek. Undoritó! Nem gondolnátok bele legalább egy pillanatra, hogy akiről beszéltek az egy emberi lény? Ugyanolyan emberi lény, mint ti magatok!″ - írta kiborulva Bella

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tragikus szerelem és árulás húzódik a világ leghíresebb erotikus szobrának hátterében

glamour plusz ikon Tragikus szerelem és árulás húzódik a világ leghíresebb erotikus szobrának hátterében

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)