Bíró Panna Dominika: „Elfogadtam, hogy a sors egy kicsit próbára tesz”
Pályakezdő létére már most komoly színpadi szerepeket tudhat maga mögött, és a jövő évadot is erősen indítja. De Bíró Panna Dominika a filmiparban is sikeresen mutatkozott be, borítékolható, hogy ígéretes jövő vár rá a szakmában.
Ezeket láttad már?
Bő farmerben és smink nélkül, minden különösebb felhajtást mellőzve érkezik a találkozónkra Bíró Panna Dominika, de így is megfordulnak utána. Természetesen szép, és árad belőle a nyugalom. Jó vele beszélgetni, határozott és megfontolt, ami nyilván annak is köszönhető, hogy 15 éves korától csak magára számíthat. A sikerei mellett arról is beszélgettünk a színésznővel, ami mostanában a lelkét nyomja.
Bocsánat, nem szeretnék ünneprontó lenni, de mivel Beregszászon születtél, adja magát a kérdés, hogy tudsz a háború gondolatával együtt élni?
Rosszul. Azt veszem észre magamon, hogy iszonyú dühös vagyok. És igen, vannak olyan korszakaim, amikor ezt a dühöt ki is mutatom. De sokszor csak hallgatok, mert elfáradok a dühömben. Úgy érzem magam sokszor, mint egy kisgyerek, aki nem tudja kifejezni az érzelmeit. Mert ezt a helyzetet képtelenség elfogadni, megérteni! Ráadásul két részről is érintett vagyok: a szüleim és nagyon sok rokonom Ukrajnában él, a nővérem pedig Izraelben.
Szerencsére jól van mindenki, sőt, talán mindannyian jobban viselik a körülményeket, mint én. Hihetetlen, de tényleg a rossz dolgoktól is elképesztő módon edződik az ember. Folyamatosan aggódom értük, hogy biztonságban vannak-e, nekik pedig muszáj volt kidolgozniuk a saját túlélési stratégiájukat ahhoz, hogy ne őrüljenek meg. Én meg itt vagyok teljesen tehetetlenül, és néha úgy érzem, hogy nagyon igazságtalan az élet.
Mikor találkoztál a szüleiddel utoljára?
Elég ritkán találkozunk, de szerencsére nemrég haza tudtam utazni pár napra. Előtte karácsonykor, akkor voltak itt. Apukám két éve töltötte be a 60-at, tehát már nem vihetik el katonának, de volt idő, amikor kapott behívót, emiatt a hétvégi házunkban elbújva húzta meg magát, nehogy elvigyék. Próbálok leszokni arról, hogy ezzel a témával kapcsolatos videókat nézzek, vagy legalábbis minimalizálni a mennyiséget. Természetesen elég érzékenyen érint az egész, ezért néha tudatosan terelem el a figyelmemet.
Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák”
Akkor beszéljünk is másról: szabadúszó színésznő vagy, hogy érzed magad ebben a státuszban?
Máté Gábor - Székely Kriszta osztályba jártam, dolgoztam is mindkettőjükkel, fontos személyek az életemben. Ennek ellenére azt is tudtam, hogy nem fog egyenes út vezetni a Katona József Színházba. Szeretek szabad lenni, és a színház mellett próbálok mindig utat biztosítani annak, hogyha forgatási felkérés érkezik, akkor azt is tudjam vállalni. Az elmúlt két évadban rengeteg munkám volt, igazán nincs okom panaszra.
Hol, milyen darabokban játszottál az évadban?
A Belvárosi Színházban a Brooklyn-i mesével kezdtem, aztán rögtön utána Szolnokon a Vízkeresztet, vagy amit akartok-ban játszottam Violát. Ez után azonnal kezdtük próbálni a Sweet Charity-t, de közben forgattam egy Vámos Zoltán által rendezett filmet, ami nemsokára látható lesz, és egy amerikai sorozatban is szerepeltem. Eredetileg beugrottam, de végül át is vettem Az őrült nők ketrecében egy szerepet, és évad végén volt még egy új bemutatóm, a Máté Gábor által rendezett Macskazene. Intenzív és tartalmas évad volt.
Több filmben játszottál már, de talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a Jimmy sorozat Háfra Marijaként robbantál be igazán a köztudatba. Találkoztál vele a forgatás előtt?
Korábban nyilván nem tudtam, hogy ki ő, de amikor készültem a filmre, akkor találkoztunk. Nagyon sokat beszélgettünk, ami nekem nagyon fontos volt ahhoz, hogy minél hitelesebben tudjam megjeleníteni őt. Bár még a pályám elején vagyok, azt talán már most kijelenthetem, hogy életem egyik legmeghatározóbb szerepe volt. Ráadásul az akkori életemben nagyon sok párhuzam volt, ami sokat segített a szerep megformálásban.
Nyitott ki új ajtókat számodra ez a szerep?
Szerintem igen. Illetve nem tudom pontosan, hogy azért hívtak-e, de azt gondolom, hogy a sorozatnak köszönhetően több helyen felfigyeltek rám. Valahogy én nehezen rúgtam be az ajtót a szakmán belül, de ez a kezdetekben is így volt, ötödik nekifutásra vettek fel az egyetemre.
Mindenben ennyire kitartó vagy?
Azt hiszem, hogy én ilyen típus vagyok, vagy egyszerűen meg kellett értenem, hogy ez miért történik. Miért van az, hogy másokat azonnal fölvesznek 18 évesen, nekem meg 4-5 évet kell kitartóan várnom. De nyilván én nagyon máshonnan jövök, vagy talán nagyon sokat kellett fejlődnöm emberileg is, színészileg is ahhoz, hogy ehhez megérjek.
Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”
Mivel ütötted el ezt az öt évet?
A Nemes Nagy Ágnes Színészképzőbe jártam három évig, aztán egy évet jazzének szakon tanultam.
Nem is volt B-terved?
Gondolkodtam azon, hogy jazzénekes leszek, és egyébként a kettő nem is zárja ki egymást, és több zenés szerepem is van, ahol hasznát veszem az énektanulásnak. De azért sem adtam fel sokáig, mert mindig azt éreztem, hogy ezt kell csinálnom. Hittem magamban, tudtam, hogy képes vagyok rá, és elfogadtam, hogy a sors egy kicsit próbára tesz. S mivel a kedvem soha nem ment el abban az öt évben sem, sőt, inkább megerősödött bennem az elhatározás, így biztosan tudtam, hogy ez lesz az én utam.
Most ismét egy nagyszabású sorozat főszereplőjét fogod játszani. Mit lehet erről már tudni?
Az az igazság, hogy hosszas gondolkodás után visszamondtam ezt a szerepet. Lehet, hogy utólag majd megbánom, lehet, hogy óriási siker lesz, de most inkább magamat, és a lelki egyensúlyomat választottam. Van feladatom magammal, és ez most fontosabbnak bizonyult, mint fejest ugrani egy újabb munkába.
Három színész, akik előtt nincsenek tabuk – Varga Ádám, Borbély Richárd és Urbán Richárd közös videóit neked is látnod kell!
Lelkileg, mentálisan mennyire voltál felkészülve a pályára? Nagyon nehéz időszakban indultál, hiszen a Covid alatt végeztél, ami nem volt feltétlenül a legideálisabb az induláshoz.
Bizony, sokszorosan hátrányból indultunk. Az egyetemfoglalással kezdődtek a nehézségek, és közben jött a világjárvány is. Emiatt nekünk nem is volt „normális” szakmai gyakorlatra lehetőségünk, szóval tényleg nehezített volt a pálya. A mentális állapotom nagyon változó, de alapvetően erős vagyok és abszolút trenírozom magam. Folyamatosan foglalkozom például pszichológiával, és a lelkemmel. Mindig teremt a sors meg az élet olyan helyzeteket, amikor ki kell állnom magamért.
Mitől vagy erős? Honnan van meg benned az erő ahhoz, hogy kiállj magadért?
Én 15 évesen egyedül jöttem el otthonról egy másik országba, és akkor megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Ez pedig erőssé, edzetté tett, és szerencsére nagyon jó emberekkel vagyok körülvéve, akik mindenben mellettem állnak és segítenek. De egyébként most elgondolkodtatott ez a kérdés, mert nem feltétlenül érzem magam mindig erősnek, inkább az a tudat volt bennem sokáig erős, hogy csak magamra számíthatok.
Szeretsz itt élni Magyarországon?
Alapvetően igen. Nagyon szerettem volna kiköltözni Izraelbe, de azt hiszem, hogy ahhoz olyan folyamatos lelki készenlétre lenne szükség, aminek nem vagyok a birtokában. Ha erről az oldalról közelítem meg az előbbi kérdésedet, akkor például ehhez nem vagyok elég erős. Egy másik helyzetben talán simán költöznék, de ami ott folyik, annak nem látom a végét. Nem tudnék ott nyugalomban élni, és nekem most nagyon nagy szükségem van a harmóniára.
És úgy érzem, hogy valamilyen szinten sikerült itt gyökeret eresztenem, itt megtaláltam magam, és szakmailag is van lehetőségem a szárnyaim bontogatására. De a legerősebb érv a maradásra az, hogy az anyanyelvemen akarok játszani. Ez elég sok mindent felülír.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin: „Korábban gyakran volt nálunk otthon hurrikán, ma már csak kisebb szélviharok vannak”
Mennyire tervezel előre?
Semennyire. A mában élek, az a biztos. Későn gyógyulok, még a traumáim feldolgozásánál tartok. Erre adtam magamnak időt most nyárra, hogy a következő munkámban majd 100%-ban jelen tudjak lenni.
Mi vár rád ősztől?
Az évadot Szolnokon kezdem a Cyrano-val, és várnak még rám feladatok az Orlai Produkciónál is. De előtte augusztusban még forgatok egy filmet Orosz Dénessel. A Cyrano-t ráadásul Vladimir Anton rendezi, akivel a Vízkeresztnél is együtt dolgoztunk. Nagyon jó találkozás volt ez egy olyan külföldi rendezővel, aki keveset ért magyarul, mégis megtaláltuk a közös hangot.
Könnyen alkalmazkodsz új helyzetekhez, új csapathoz?
Igen, azt gondolom, hogy könnyen. Nagyon sokszor kellett már alkalmazkodnom, mert soha nem volt egy biztos, hosszabb távú pont az életemben. Ez egyébként nem is baj, mert így azt érzem, hogy nem félek elköteleződni ilyen helyzetekben.
Pápai Joci a Sztárboxról: „Leginkább magam előtt fogok vizsgázni”
A magánéletben, hogy állsz az elköteleződéssel?
Most jól. Harmónia van, boldogság van. Nem volt még ilyen biztos pont az életemben, de a magánéletemről nem szeretnék beszélni.
Hogy érzed, könnyebb, vagy nehezebb azáltal érvényesülnöd, hogy szép vagy?
Bízom benne, hogy nem a külsőm miatt hívnak egy-egy szerepre, mert számomra színészként az mindig nagy kihívás, hogy ne csak azt lássák bennem, amit kívülről könnyű megfogni, hanem azt is, ami belül van. Vicces egyébként, hogy amikor a Széplány a buszon 1., vagy Jó csaj 2., szerepre hívnak, azokból a legtöbbször végül kivágják a jeleneteimet. Ezek miatt is tényleg azt gondolom, hogy nem minden a szépség. Én merek és szeretek is csúnya lenni a színpadon, vagy szélsőséges karaktereket játszani.
Mennyit foglalkozol a külsőddel?
Nekem a bőrápolás egyfajta terápia, nem a szépség miatt csinálom, hanem mert megnyugtat, kikapcsol. Van egy tízlépéses arcápolási rutinom, amit reggel és este is végig csinálok, ami már egy kicsit olyan, mintha megszállott lennék. Fontos nekem ez a rituálé, ami talán kicsit több, mint egy arctisztítás, sokszor érzem úgy, hogy közben a lelkem is tisztul.
A sport, a mozgás mennyire van jelen a mindennapjaidban?
Sajnos ezen a téren szeretek lusta lenni, pedig van bajom a testemmel, nem igazán tudom elfogadni. Ehhez nagymértékben hozzájárul a social média is, de próbálom arra trenírozni magam, hogy ne hasonlítgassam magam másokhoz. Ez egyébként nemcsak a külsőmmel, a szakmámmal kapcsolatban is nagyon fontos, sok energiát fektettem abba, hogy megtanuljam ne másokhoz mérni azt, hogy hol tartok, mert az nem visz előre. Szerintem a szakmánknak egy valós veszélye, hogy senki nem a saját, hanem a másik útját nézi.
Tízes skálán hol van az önbizalmad?
Sajnos nem állok jól ezen a téren, a színpadon néha 10-es, az életben pedig csak 1, de van, hogy pont fordítva érzem. Sokan azt gondolják, hogy túlteng az önbizalmam, és néha tudom is azt mutatni magamról, hogy ez így van, de valójában egyáltalán nem. Határozott vagyok, de vágyom a visszajelzésekre. A párom nagyon jó társ ebben is, folyamatosan kapok tőle visszajelzéseket, és olyankor megnyugszom, és úgy érzem, hogy minden kerek.
