Óriási csapás érte Blake Lively-t, a bíró gyakorlatilag semmissé tette Justin Baldoni elleni vádjait

glamour blake lively (3)
Közel másfél éve perelte be egykori kollégáját Blake Lively
Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images

Ez is érdekelhet

Ezzel a trükkel kékké varázsolhatod a hortenzia virágát, a módszer egyszerűbb, mint gondolnád

Ezzel a trükkel kékké varázsolhatod a hortenzia virágát, a módszer egyszerűbb, mint gondolnád

2026. április 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Blake Lively még 2024 decemberében perelte be Justin Baldonit, aki állítása szerint rágalmazta és szexuálisan zaklatta őt a Velünk véget ér című film forgatásán. A nagy port kavaró ügy azonban nem biztos, hogy úgy zárul, ahogyan azt a színésznő remélte, ugyanis az ítélethozatallal megbízott bíró nem Lively-nak kedvezett legutóbbi döntésével.

Csütörtökön hozott ítéletében Lewis Liman bíró Blake Lively keresetének 13 pontja közül 10-et elutasított, köztük a zaklatással, rágalmazással és összeesküvéssel kapcsolatos vádakat - írja a Variety. Mindössze három vádpontot engedélyezett a tárgyalásra, köztük a szerződésszegéssel, a megtorlással, valamint a megtorlásban való bűnrészességgel kapcsolatosakat.

Blake Lively, a Colleen Hoover regényéből adaptált film főszereplője főként azzal vádolta a produkcióban a szerelmét alakító Justin Baldonit (aki egyébként a Velünk véget ér rendezője is volt egyben), hogy a férfi szexuálisan zaklatta őt a forgatáson. Konkrétan nemkívánatos megjegyzéseket tett a külsejére és a testsúlyára. Lively azt is állította, hogy azután, hogy ezek miatt beperelte a színészt, Baldoni egy egész hadseregnyi sajtóst bérelt fel, hogy negatív híreket terjesszenek róla az interneten.

A másfél éve húzódó perben eljáró bíró a héten úgy döntött, hogy a színésznő nem nyújthat be szexuális zaklatás miatti keresetet a szövetségi jog alapján, mivel ő független vállalkozóként vett részt a film munkálataiban. Továbbá azt is megállapította, hogy a kaliforniai törvények alapján sem nyújthat be zaklatás miatti keresetet, mivel a forgatás New Jersey-ben zajlott. Végül a megtorlásra vonatkozó vádakkal kapcsolatban viszont úgy döntött, hogy azokat érdemes esküdtszék elé terjeszteni.

Blake Lively és Justin Baldoni a kapcsolati erőszak témáját is feldolgozó Velünk véget ér forgatásán
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/Getty Images

Kínos pillanatok a kamerák előtt: Blake Lively valódi érzéseit egy testbeszéd-szakértő leplezte le

Kínos pillanatok a kamerák előtt: Blake Lively valódi érzéseit egy testbeszéd-szakértő leplezte le

A Baldoni jogi képviseletét ellátó ügyvédek a hír hallatán azt nyilatkozták, hogy nagy örömükre szolgálnak a fejlemények: „Ezek nagyon súlyos vádak voltak, és hálásak vagyunk a bíróságnak, hogy alaposan megvizsgálta a tényeket, a jogot és a benyújtott hatalmas mennyiségű bizonyítékot. Ami maradt, az egy jelentősen szűkített ügy, és alig várjuk, hogy a bíróság előtt bemutathassuk védekezésünket a fennmaradó vádakkal kapcsolatban.

Sigrid McCawley, Blake Lively jogi csapatának tagja pedig közölte, hogy az esküdtszék fogja eldönteni, hogy a színésznő valóban egy megtorló rágalmazási kampány áldozata volt-e. „Blake Lively (...) alig várja, hogy tanúskodhasson a tárgyaláson, és rávilágíthasson az online megtorlás egyik kegyetlen formájára azért, hogy könnyebb legyen felismerni és küzdeni ellene.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Így szerezhetsz több milliót a kedvenc edzőtermednek (x)

Így szerezhetsz több milliót a kedvenc edzőtermednek (x)