Blake Lively súlyos sérülést szenvedett új filmjének forgatása alatt

2018. február 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Blake Lively új filmje, a The Rhythm Section forgatásai igencsak izgalmasnak bizonyulnak, hiszen Lively-t különböző parókákban láthattuk már, amitől hihetetlenül sokat változott. Férje, Ryan Reynolds el is lőtt pár poént ezzel kapcsolatban, azonban most biztosan nem derülnek olyan jókat, hiszen a film forgatását határozatlan ideig fel kellett függeszteni Blake sérülése miatt.

Blake Lively The Rhythm Section
Fotó: rex/puzzlepix

A színésznő elég súlyos kézsérülést szenvedett egy nehéz mutatvány közben decemberben, ami sajnos műtétet is igényelt, ekkor még úgy tűnt, hogy a rehabilitációt követően minden folytatódhat tovább, azonban egy második műtétre is szüksége lesz, írja a The Hollywood Reporter.

Így már az is kérdéses, hogy a produkció képes lesz-e tartani a 2019-es február 22-i bemutatót. A film a brit író Mark Burnell négy könyvből álló Stephanie Patrick-sorozatának az első kötetét dolgozza fel, és egy nőről szól, aki azután nyomoz, mi áll valójában a családját ért repülőgépszerencsétlenség mögött.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)