Ditz Edit: „Az identitásomat nem a családi állapotom határozza meg”
Az idei ősz nagy dobása az RTL+ Premiumon futó Bróker Marcsi fikciós sorozat, mely egy egész országot megrázó bűntényt dolgoz fel. A projekt Ditz Edit producer nevéhez fűződik, akit a szélesebb közönség sokáig „csak” Geszti Péter feleségeként ismert.
Ezeket láttad már?
Ditz Edit nyughatatlan természet, valami mindig hajtja előre, soha nem érezte azt, hogy hátradőlhet. Sokáig tudatosan nem kereste a szereplést, mert úgy érezte, hogy sebezhetővé teszi a nyilvánosság. Az elmúlt években ez megváltozott, és örömmel fogadta a kérésemet, hogy leüljünk beszélgetni életről, munkáról, tervekről.
Amikor megismerkedtetek Péterrel, egyértelmű volt, hogy nem csak a magánéletben, a munkában is összebútoroztok?
A közös munka nem volt magától értetődő, de egy idő után szinte elkerülhetetlen lett, és a közös életünk szerves része lett. Mivel mindketten marketing területen mozogtunk, természetes volt, hogy minden munkával kapcsolatos dolgot is megbeszéltünk. Jóval később fogalmazódott meg bennünk, hogy közös céget alapítsunk, előtte részemről volt egy tudatos eltartás ez ügyben. Élénken élt bennem egy prekoncepció arról, hogy a munka mindenkinek maradjon a saját terepe, és féltem a konfliktusoktól is. Viszont egy idő után egyértelművé vált, a közös szakmai célok is ugyanúgy hozzáadnak a kapcsolatunkhoz, mint a családi élet, és miért is ne egyesítenénk az energiáinkat, tudásunkat.
Mindig zökkenőmentesen ment ennek az összehangolása?
Egyáltalán nem, de nem csak feltétlenül miattunk. Az, hogy egy ismert ember felesége egyszer csak a férje mellé áll üzlettársként, és meg is szólal, arról sokaknak határozott, negatív véleménye van. Ez okozott feszültséget. A kapcsolatunk mindig dinamikus volt, mindketten versenyző típusú emberek vagyunk, ami miatt gyakran vannak vitáink. De fontos összetartó erő a szövetségünk, a családunk, és egy szereteten, tiszteleten alapuló kölcsönös egymásra figyelés. Van bennünk kitartás, és folyamatosan vannak újabb terveink a közös életünkre. De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mindig minden zökkenőmentesen megy...
Melyikőtök az erősebb egyéniség?
Péter rendkívül humánus, először mindig az emberi szempontokat veszi figyelembe, fontosak számára a személyes viszonyok és barátságok. Én célorientáltabb vagyok, ettől talán úgy tűnhet, mintha én lennék a keményebb, de ez inkább amiatt van, hogy más a fókuszunk egy közös munkában. Például egy filmgyártás során Péter kreatív producerként érzékenyebb arra, hogy mi más alkotók szempontja. Én sokkal inkább a gyártás és finanszírozás működését irányítom, ami egy nagy felelősséggel járó feladat, ahol az egyéni, személyes szempontok gyakran másodlagosak. Ugyanakkor mindkettőnket egyaránt érdekel a projekt magas minősége és sikere, és ezért rendkívül sokat dolgozunk.
Kovács Patrícia őszintén mesélt élete első csalódásáról
Friderikusz Sándornak adtatok korábban egy páros interjút, ahol azt mondtad mindketten erősek vagytok abban, hogy amit elképzeltek, azt meg is tudjátok csinálni. Ezt a hozzáállást Péter mellett tanultad meg, vagy otthonról hozod?
Nem adunk gyakran közös interjút, a Friderikusz Podcast után két évvel épp most jelent meg a Telex Most Jövök podcast, ami egy átfogó nagyinterjúnk. Egy nagy nyilvánosság előtt megjelenő beszélgetésnek van egy utórezgése, amit mindig megbeszélünk. Péterrel közel húsz éve élünk együtt, nagyban formáltuk egymást, de régen is céltudatos és határozott voltam, és mindig fontos volt a függetlenségem és a karrierem. A gyerekvállalás, a családi élet egy jó időre levett a szakmai pályáról, ugyanakkor más, korábban nem ismert dimenzióit nyitotta meg az életemnek.
Ezt hogy élted meg?
Őszinte leszek: nehezen. Mindenki, akinek kisgyereke van, tudja, hogy mennyi áldozat és odafigyelés kell ebben az időszakban, az élet hangsúlyai teljesen máshova kerülnek. Egy új életforma kezdődik, aminek számos szépsége van, de visszagondolva állandóan olyan félelmem volt, hogy valamiről lemaradok. Ez egy fontos életszakasz, amire nem mindenki van egyformán felkészülve, én sem voltam. Sokszor eszembe jutott, hogy erre vajon az édesanyám miért nem készített fel jobban?
Te mit mondanál a lányaidnak? Fel tudnád őket készíteni ezzel kapcsolatban?
Törekszem rá, de nem biztos, hogy mindig lesznek jó válaszaim. A mi eléggé dinamikus együttélésünk, házasságunk bizonyos szempontból igazodási pont lesz, amitől lehet, hogy majd tudatosan el akarnak térni. Ez már az ő döntésük. A lányok hallgatnak rám, de most hogy tinédzserkorban vannak, inkább úgy fogalmaznék, hogy néha még meghallgatnak. Elfogadom, hogy bizalmasan már inkább a barátnőikkel akarnak beszélgetni. Nekem más a szerepem. Azt remélem, hogy a közös élmények, a mély bizalom, és energia, amit beletettünk az elmúlt évtizedben, az nem múlik el nyomtalanul. Ahogy azt is tudják, hogy ott vagyunk nekik, számíthatnak ránk.
Anyásak vagy apásak inkább?
Velem közelebbi viszonyuk van, mint Péterrel. Ráadásul most abban az érzékeny korban vannak, amikor a nemi identitásuk, a személyiségük alakul. Egy apának ez nem könnyű időszak. Régen, ha sétáltunk, mindig a nyakában ültek, odabújtak hozzá, de ennek a korszaknak vége. Most főleg magukkal vannak elfoglalva, a saját világukban próbálnak kibontakozni, válnak le rólunk. Ezt jó látni, de fájdalmas is megélni.
Az, hogy egy ismert, népszerű ember a férjed, előny, vagy hátrány volt neked az életben?
A kapcsolatunk elején nyilván imponált Péter ismertsége és az azzal járó, látszólag privilegizált élet. Azonban felkészületlenül ért ennek az életformának a hektikussága, ami egyáltalán nem volt alkalmas egy családi életre. Nem volt egyszerű kezelni azt sem, hogy az emberek vagy éppen a média kliséi egy ismert ember feleségeként határoznak meg, ami egy alárendelt szerep az én olvasatomban. Az identitásomat pedig nem a családi állapotom határozza meg. Ma már a közös produkciós cégünkben dolgozunk, saját kreatív ötleteinket valósítjuk meg, legyen az film, zene, színház vagy koncert. Ez szabadságot és magabiztosságot ad, mert magunk határozzuk meg a kereteket, és a saját tehetségünk és befektetett munkánk vezet eredményekhez. Ráadásul ez a mi, közös történetünk része Péterrel.
Király Linda új dalát egy olyan szerelem ihlette, amiről eddig nem beszélt
Az RTL+-on elérhető a Bróker Marcsi sorozat, aminek te vagy a producere, és erősen a nevedhez kötődik. A film is a te ötleted volt?
A Bróker Marcsi filmtéma Fazekas Máté Bence – aki sorozat egy írója és rendezője – ötlete volt. Én azonnal érdekesnek találtam a sztorit, és ambícióm volt, hogy ebből egy sorozatot fejlesszünk. A Bróker Marcsi eddigi legnagyobb filmes projektem, nagy élmény volt az elmúlt két év fejlesztése és gyártása. Sok jó történet van körülöttünk, de az, hogy egy ötletből film is legyen, az szinte „science fiction”: a legtöbb filmes projekt elakad a finanszírozás megteremtésénél. A filmgyártás olyan, mint egy rendkívül költséges startup vállalkozás, nagy rizikóval, és alacsony megtérüléssel.
Volt lehetőséged a forgatás előtt találkozni az „igazi” Bróker Marcsival?
Közel fél éven át interjúztunk Gigor Attila vezető íróval együtt Marcsival. Nehéz beismerni, hiszen mégiscsak egy jelenleg börtönbüntetését töltő elítéltről van szó, de megkedveltük az asszonyt. Az évtizedeken átívelő történetet első kézből megismerve biztosak voltunk abban, hogy egy olyan fikciós sorozat születhet, ami ma is érvényes.
Hogy fogadta, mit szólt hozzá, hogy film készül az életéről?
Amikor előzetesben volt Marika, akkor vetítették le nekik A Viszkis című filmet, aminek elég erős pszichológiája van: ülsz a börtönben, és nézel egy filmet, ami arról szól, hogy mekkora sztár lett Ambrus Attila. Egyrészt ez az emlék erősen élt benne. Ugyanakkor Péterrel közösen kerestük fel, Petit ismerte a médiából, kedvelte és ez a bizalom alapozta meg a lehetőségét annak, hogy egyáltalán elgondolkodjon egy film ötletén.
Gál Réka Ágota: „Volt amiatt félelmem, hogy a gyerekvállalás mennyire tesz jót a pályámnak”
Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Naponta kapunk pozitív visszajelzést, és nagy nézettséggel megy az RTL+ Premiumon, ami az egyik legfontosabb mérőszám egy sorozat esetében. Szeretem ezt a filmet, és büszke vagyok, hogy sikerült egy nemzetközi minőségű magyar sorozatot készítenünk. A filmgyártás kicsit olyan, mint a gyerekvállalás. Megszenvedsz érte, szereted, beleteszel rengeteg energiát és a sajátodnak érzed. Öröm látni, ahogy mások is jól reagálnak rá. Furcsa fintora a sorsnak, hogy magához Bróker Marcsihoz nem tudtuk eljuttatni a filmet. Olvasta a forgatókönyvet, tudja, hogy készült róla egy film, amit bárki megnézhet, de ő maga nem látta a végeredményt.
A Bróker Marcsi az a „gyerek”, amelyik már levált rólad. Mi a következő ötlet, min dolgoztok most?
Most éppen a decemberi Dés-Geszti MVM Dome koncertre készülünk nagy erőkkel. Mellette két filmforgatókönyvön, és egy új zenés darabon is dolgozunk, és egy új Geszti koncert show előkészítést is most indítjuk. Bár úgy tűnik, hogy mindig minden a munkáról szól, van egy családi életünk is, és figyelünk arra, hogy a munka és a magánélet ilyen mértékű összefonódása ne folyamatos munkaidőt és állandó leterheltséget eredményezzen, hanem szabadságot is adjon.
Ilyen szabadnak és kreatívnak képzelted tinédzserként az életedet?
Emlékszem, hogy 14 évesen toltuk hazafelé a biciklit a barátnőmmel, és arról álmodoztunk, hogy mi lesz velünk pár évtized múlva. Akkor nagyon távolinak tűnt a jövő, és a 30 éves kor még beláthatatlan távolság volt. Anyukám viszonylag fiatalon szült, és soha nem gondoltam, hogy ennyi idős korban az ember még lehet aktív. Idén töltöttem be az 50-et, és a saját magamról alkotott képemet nem a korom határozza meg. Ma már úgy gondolom, hogy szabadon élni nem kor, sokkal inkább egészség kérdése. Figyelek arra, hogy mit eszem, rendszeresen sportolok, és a lehetőségeimhez mérten igyekszem a negatív dolgokat kizárni az életemből. Most úgy érzem, minden kerek, valahogy ebben a korban már tényleg letisztulnak a dolgok. Nem csak a munkában a magánéletben is jó flow-ban vagyunk, most már „csak” arra kell figyelni, hogy ez sokáig így maradjon.