Döbrösi Laura: „Soha nem késő kimondani a kimondatlan dolgokat”
Október 2-ától látható a mozikban az Egykutya című film, amelynek egyik szereplője Döbrösi Laura. Az öt évvel ezelőtt színpadon bemutatott darabból készült nagyjátékfilm az ACG Reklámügynökség támogatásának köszönhetően valósult meg.
Ezeket láttad már?
A mindenkit érintő, időtálló témákat feldolgozó film, amelyet az Oscar-díjas Deák Kristóf rendez, szervesen illeszkedik az ügynökség fiatal tehetségek támogatására épülő küldetéséhez. A film mellett természetesen beszéltünk Döbrösi Laura szerelemprojektjéről, a Face Yogáról is.
Azok kedvéért, akik nem látták a film alapjául szolgáló színdarabot, áruld el, hogy ez milyen típusú film. Mert a cím alapján cuki, állatos filmnek is tűnhet.
Jogos a felvetés, de valójában egyetlen állat sem szerepel benne. Számos helyszínen játszottuk a darabot az elmúlt években, és egyébként volt olyan, hogy az első sorban egy kutya a gazdája ölében egy vakkantás nélkül végigülte. Szóval vannak ilyen kutyás emlékeink, de ez nem egy állatos film. (nevet) Emberek szerepelnek benne, abból sem sok, egészen pontosan négyen vagyunk. Illetve az elején van egy kis Gera Marina kameó, de négyen játsszuk a lényeget, ugyanazok, akik az előadásban is. Műfaját tekintve vígjáték, de nehéz film, kíméletlen humorral. A humor mindig segít abban, hogy az élet legnehezebb témáiról lehessen beszélni anélkül, hogy patetikusak, giccsesek, vagy komorak legyünk.
Vígjátékot sokszor a legnehezebb csinálni, nevettetni nem feltétlenül könnyű és hálás feladat. Milyen élmény volt számodra a forgatás?
A magam nevében tudok csak nyilatkozni: számomra nem volt jó élmény. Ugyanis a karakter, akit játszom, egy nagyon antiszociális szereplő. Már a színházban is nehéz volt eljátszani, mert minden izma megfeszült, ami kifejezetten megterhelő és fájdalommal is jár, már másfél órán át is. Ez a lány nincs jól, és amikor őt játszom, én sem. Ebben az állapotban lenni 14 napon keresztül napi 10-12 órát, az sokkal keményebb volt, mint amire számítottam. A negyedik nap után görcsölt a hátam, beállt a nyakam, fizikailag átvettem a helyzetét. Kellett pár hét a forgatás után, mire ebből az állapotból ki tudtam kecmeregni.
Weisz Fanni: „Már nem félek annyira a saját hangomtól”
Láttad már a filmet?
Igen, a Miskolci Filmfesztiválon láttuk a végleges verziót. Egyszer már egy félkész vágatot is megnéztünk, és mindenki hozzászólhatott. A darabot mi magunk, a négy színész rendeztük és ezt a közösségi munkamorált egy kicsit a forgatásba is átmentettük. Deák Kristóf megengedte nekünk, hogy jelezzük, ha van ötletünk, illetve bármilyen hiányérzetünk. Kaptunk egyfajta szabadságot, írhattunk kommenteket az első vágathoz.
Te már korábban is dolgoztál Deák Kristóffal, alapból jellemző rá, hogy ad egy ilyen fokú szabadságot?
A forgatáson igen, de Az unokánál a vágásba már nem szóltunk bele. A forgatáson viszont ott is azt éreztem, hogy egy csomó mindent rám mer bízni. Kristóf ilyen szempontból is nagyon beleillett abba az alkotói szellemiségbe, amiben az Egykutya a kezdetektől fogva megszületett.
Ez egy teljesen független film, ami az ACG reklámügynökségnek köszönhetően jött létre. Ez bármilyen formában hatással volt a munkára?
A független filmekre jellemző, hogy sokkal nagyobb az összetartás a stábban. Az, hogy valami hiány ellenére dolgozunk, összerántja az alkotói csapatot, mert nagyon kell akarni, hogy létrejöjjön az alkotás. Az idő nagy nyomás volt rajtunk, 14 nap nagyon kevés egy nagyjátékfilm forgatásához. Illetve akkor lesz majd rajtunk még egy nyomás, amikor kijön a film, hogy minél többen megnézzék, de ez pozitív. Nem a csapból jött a pénz, vissza kell, hogy hozza az árát és ezért mindenki motivált marad, hogy el is jusson a film a közönséghez. Mi ezt a filmet az embereknek csináltuk. Azzal a gondolattal álltunk az egészbe bele, hogy ez egy olyan sztori, amit minél több embernek látnia, hallania kell, mert annyira fontos a mondanivalója.
Kinek az ötlete volt, hogy film legyen az előadásból?
Bakonyi Alexáé, aki elsőként szeretett bele az anyagba, és azt érezte, hogy ennek a sztorinak szárnyra kell kapnia. Ő talált meg minket a színdarabbal is és biztos, hogy már az elejétől a fejében volt a film ötlete, mert több filmrendező is megnézte az 5 év alatt az előadást. Mind egyetértettek abban, hogy mozivásznon is megállja a helyét a sztori: négy ember egy szobában, tehát költséghatékony is, így elültettük ezt a gondolatot magunkban. Az egésznek a motorja egyértelműen Alexa volt, de a tűz, a lelkesedés ránk is átragadt és szerencsére az ACG vezetőire is, akik segítettek megvalósítani az álmainkat.
Neked tetszik a végeredmény?
Igen, nagyon! Erős volt nagy vásznon látni, mert azért elég intenzívek vagyunk, nem szelídek azok a színészi ecsetvonások, de nagyon jól működik, amit elképzeltünk!
Mogács Dániel: „Egy dolog tudni, hogy merre kell menni, és egy másik azon az úton járni”
Kinek ajánlod, és mi az üzenete számodra?
Mindenkinek ajánlom, de tényleg. Négy nagyon eltérő karakter van benne, mindenki fog találni valakit négyünk közül, akivel rezonálni tud. Bárhol tartasz éppen az életedben, bárhogy érzed magad, valamelyikünkhöz fogsz tudni kapcsolódni. Főleg, hogy a maga módján mindenkinek igaza van. Nagyon jó empátiafejlesztő olyan műveket nézni, olvasni, ahol emberek egymásnak feszülnek, és mindig annak van igaza, aki éppen beszél. Vagy ha nem, akkor meg rá tudsz látni a saját toxikus mintázataidra azáltal, hogy kívülről hallgatod. Rácsodálkozol, hogy Úristen, hogy mondhat valaki ilyen szörnyű dolgokat, miközben magadra is ismersz. Ebből a szempontból erősen személyiségfejlesztő film.
A legfőbb üzenete, hogy soha nem késő kimondani a kimondatlan dolgokat, soha nem késő segítséget kérni, megoldani valamit, ami nyomja a lelkedet, amitől nem tudod élni az életedet. És az is kirajzolódik, hogy nem mindig azonnal vagyunk készek arra, hogy kimondjunk és megoldjunk dolgokat. Lehet, hogy néha kell erre akár 5-10 év is, de megéri, mert soha nem késő.
Te azonosultál valamelyik karakterrel?
Én állandóan azonosulok ezekkel a karakterekkel. Mindegyikkel. A végén egyébként mindenkiről lehull a maszk. Egyre kevésbé idegesítőek ezek a karakterek, ahogy egyre kevésbé van rajtuk a máz. Az én karakterem Patika, elég extrém helyzetben van, s bár a karakter nagyon más, mint én, minden rezdülését a saját, valódi fájdalmaimból raktam össze. Sok mindenben nem értünk egyet, de abszolút együttérzek vele és megértem a döntéseit, ismerve az élethelyzetét.
Ábel Anita: „Meg tudtam erősödni ott, ahol gyengének éreztem magam”
Döbrösi Laurának vannak ilyen helyzetei?
Hú, persze! Én azonnali ember vagyok, nem húzom az időt, egyből odamegyek, megmondom. Sokszor el is rontok ezzel mindent, mert néha tényleg kell a dolgoknak idő, amit én nem mindig adok meg. Volt már ebből problémám, még tanulnom kell, hogy néha hasznosabb várni, csendben lenni. Vannak olyan helyzetek, amelyeknek jót tesz a távolság, és nyugodtabban lehet kezelni, ha már érzelmileg nem vagyunk benne nyakig a dologban.
Szeptemberben elindult az új színházi évad, milyen feladatok várnak rád?
A Jurányiban megy a Kislányom, mondd, hogy nem igaz! című nagyon fontos előadásunk, és olvasgatjuk Varga Lóránt, az Egykutya szerzőjének új darabjait. Egyelőre nem látok színházi vonalon ennél többet, máshol van a fókuszom.
Mint például a Face Yoga projekteden, amiben egyre aktívabb vagy?
Igen, ez az én szerelem alapú vállalkozásom. Október 6-8-ig lesz is egy háromnapos, ingyenes online workshopom, amire szeretettel várok mindenkit!
Az ingyenes programjaim nagy eseménynek számítanak a követőim körében. Tavasszal és ősszel tartok ilyet, mindig több ezren jelentkeznek, amiért nagyon hálás vagyok. A face yoga segített abban is, hogy az Egykutyában bevállaltam, hogy smink nélkül vagyok a filmben. Ez azért volt nagy vállalás, mert nehéz megoldani, hogy stabilan olyan állapotban legyen minden forgatási nap az arcom, hogy vállalható legyen mozivásznon is, tehát ne legyen pattanás, puffadás, bármi.
A forgatás előtt, a kocsiban minden nap megcsináltam egy nagy face yoga rutint. Valahol nagyban is ez a célom, hogy a nők inkább ezt a módszert használják a sok smink és vegyszer helyett. Karácsonyra készülök majd újdonságokkal, ősztől viszont tartok egy kis szünetet.
A szünet alatt mit értesz? Kicsekkolsz egy kicsit?
Igen, elutazom egy hosszabb visszavonulásra. Úgy érzem, hogy fordulóponton van az életem, és szükségem van egy kis csendre, hogy átértékeljek bizonyos dolgokat. Az fogja meghatározni, hogy merre megyek tovább, hogy mire jutok magammal. Kicsit szeretném összeszedni magam.
Mit vársz ettől az utazástól?
Nincs elvárásom, vágyam van. Arra vágyom, hogy találkozzak a legbelső önmagammal, és megbeszéljük, hogy mit akarunk az élettől. A rohanó életemben úgy érzem, a legfontosabb, legmélyebb témáimon nincs időm gondolkodni.
Arra nagyon figyelek, hogy a hétköznapok ne daráljanak be, hogy egy kicsit a legnagyobb hajtásban is megálljak, találkozzak magammal, de most arra van szükségem, hogy a szívem legmélyére nézzek.
Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”
