Dombovári Vanda: „Soha nem féltem az érzelmeimet kimutatni”

„Ja, hogy ez interjú? Ne viccelj, hát ki kíváncsi rám?” – kérdezi, amikor rájön, hogy a találkozónk több lesz, mint egy baráti kávézás. Megegyezünk, hogy kérdezek, de ha unalmas, akkor nem írom meg. Ám olyan energiával beszélt az anyaságról, az életéről, a feladatairól, hogy végül én „győztem”. Dombovári Vanda őszintén mesélt, öröm volt hallgatni.

Volt egy nagyon intenzív időszakod az RTL-en, aztán szinte teljesen eltűntél. Mi van veled mostanában?

Remélem, nem ambíciótlannak tűnök, de valójában az anyaságban teljesedtem ki teljesen. Azaz mindennél jobban. A fiamról, Gergőről néha azt gondolom, hogy „túl tökéletes ahhoz, hogy tőlem legyen” (nevet). Imádom a jóságát, a humorát, a kedvességét. Én későn lettem édesanya, és ebbe a szerepembe mindent szerettem volna belepakolni, és őszintén mondom, hogy nem hiányzott semmi. Csak rá akartam koncentrálni, valamiféle szuper anya lenni, de legalábbis elég jó.

Aztán amikor már nem akartam szuper lenni, akkor lettem elég jó... Mert elengedtem mindent abból a saját magam által támasztott elvárásból, hogy tökéletes szülő legyek, és akkor onnantól lelazultam, ami a gyermekemnek is jót tett. Három évig voltam vele otthon, teljes szimbiózisban. Mikor Gergő négyéves korában Gyulára költöztünk, nem visszavonulni akartam, hanem egyfajta nagyon jó, vidéki grund hangulatot megadni a kisfiamnak.

Ezért mondtam igent a Gyulai Várfürdő Marketing-, és kommunikációs igazgatói felkérésére, mert azt gondoltam, hogy ahol én is felnőttem, ott meg tudom adni ugyanazt a gyerekemnek is, ami nekem jutott. Bárhova kiengedhetem, mászhat fára, sokkal szabadabb életet biztosíthatok neki, mint Budapesten. És az az igazság, hogy engem is izgatott az új élet varázsa.

Jakupcsek Gabriella: „Az anyaság egy 24 órás döntési folyamat”

Így is tervezted, hogy három évig csak vele leszel, és semmilyen munkát nem vállalsz?

Igen. Nem gondolom, hogy old school lennék, de pontosan tudtam, hogy az első három évnek milyen különös jelentősége van. Bizony én abba a három évbe mindent beletettem! Éjjel-nappal Gergővel voltam. S bár előre nem tudtam, hogy hogyan alakul az élet, nem csak a kötelességtudat tartott mellette, hanem én magam is élveztem ezt az időszakot. Szinte újra rácsodálkoztam a világra, megláttam az összes olyan apró dolog szépségét, amelyek az elmúlt évek munkával teli időszakában fel sem tűntek.

Egy kisgyermek mellett az egyértelmű volt, hogy hajnali műsor szóba sem jöhet, de nem is izgattam magam a munka miatt. Az első három évben csak szeretet van, nincsenek gondok, nyilván a nem alvásból fakadó nehézségek nálunk is voltak, de minden pillanat megérte! A második évben beírattam Gergőt bölcsődébe, de oda is csak „levelezőn” járt, akkor vittem, ha épp bejött véletlenül egy olyan forgatás, ami szakmailag kihívás volt. Az óvodában már volt egy kis szigor, de gyakran kivettem onnan is fél napokra, és akkor anya-fia napot tartottunk. Nagyon élveztem ezt az időszakot, és szerintem sok anyának lenne erre igénye.

Ha éppen volt munkád, akkor magaddal vitted Gergőt?

Igen. Mivel többnyire szerződéses munkáim voltak, főleg színpadi konferálások, belefért, hogy ott legyen velem. Nem is feltétlenül azért vittem magammal, mert így szerettem volna szocializálni, hanem mert anyukámon kívül nemigen volt segítségem. A bébiszitter nálunk akkor jött, ha tényleg kivitelezhetetlen volt nélküle megoldani valamit, csak azért nem, hogy nekem kényelmesebb legyen.

Jól viselte ezeket a helyzeteket?

Volt olyan, hogy Győrfi Pállal vezettem egy műsort, az akkor hároméves Gergő pedig feljött a színpadra, Pali és közém állt kifejezve, hogy én az ő anyukája vagyok. Ennivalóan határozott volt, csöppet sem jött zavarba, de egyáltalán nem tereltem ebbe az irányba, sőt: soha nem erőltetném esetében a szereplést.

A gyermekvállalással nemcsak új fejezet kezdődött az életedben, hanem új munkaköröd is lett. Nem tartottál az új kihívástól?

Nagyon felcsigázott a sok újdonság, a marketinggel járó sokrétű új feladatkör. Volt egy diszkrét bája az egésznek, hogy menni fog-e ez nekem? Mindannyian tudjuk, hogy hétévente kicserélődnek a sejtjeink, ezért a Dalai Láma például kifejezetten javasolja, hogy hétévente, ha lehet, kezdjünk valami újba. Én a saját gyerekkorom okán nagyon kötődtem Gyulához, de az az igazság, hogy amikor leköltöztem, már nem azt a grundot találtam, ami az emlékeimben élénken élt, hiszen kicserélődött közben két generáció is.

Én harmincöt évvel ezelőtt megéltem ott, hogy a fán csücsültünk órákig, bandákba verődve bicikliztünk, kulcsos gyerekként szabadon és veszélyek nélkül éltünk. Én ezért mentem, de mivel nem találtam, hát megteremtettem a saját grundunkat. Nem mindig volt egyszerű a lavírozás, hogy a digitális világot „kívül hagyjuk”, egy ideig ketten voltunk, aztán egyre több anyuka csatlakozott hozzánk, és szépen kialakult az a nyitott közeg, ami az én szülői szerepemre is fantasztikus hatással volt.

Kulcsár Edina: „Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért”

A párod is jól alkalmazkodott ehhez az életformához?

Gergő apukája csodás apuka, de elváltak az útjaink és közel hét évig egyedül neveltem a kisfiunkat. Később a párommal tulajdonképpen a fiam hozott össze. Nem terveztem új kapcsolatot, ezt a témát szinte eltoltam magamtól, mert kiteljesedtem anyaként, és kicsit úgy voltam vele, hogy voltam már eleget boldog – és itt-ott boldogtalan – is életemben. Nekem a játszmázás, ügyeskedés soha nem ment, nem szerettem volna soha olyan kapcsolatot, ami nem egyenes, azt hiszem, hogy sok szempontból ez nem az én századom.

Unalmas vagyok, szeretem a kapcsolataimat régimódian rendezni, és ha úgy nem lehet, akkor én köszönöm, nem kérek belőle. A hűség számomra alap. Nem zavar, és nem ítélem el azt, aki nem így gondolkodik, de nálam nincs más út. De ahogy ellenálltam az udvarlásnak, annál jobban sodródtam bele. Történt, hogy egyszer a focipályán egy férfi több gyerekkel focizott, Gergő pedig odalépett hozzá, hogy csatlakozna. Bemutatkoztunk, hónapokig együtt néztük a fiúk meccseit, ő élte az életét Pesten, mi meg Gyulán.

A gyerekek és a foci hozott össze minket, én főleg a humorába, és a jóságába szerettem bele. Mert nálam „a jóság szexi”! Így aztán egy idő után nem tudtam ellenállni, pedig úgy éreztem, hogy olyan távol vagyunk egymástól, hogy fizikai képtelenség megoldani a logisztikát. De a szeretet erősebb köteléknek bizonyult, s bár nem élünk együtt, sokat vagyunk együtt. Olyan sodró szerelem lett belőle négy évvel ezelőtt, amiről nem gondoltam, hogy 40 felett bárkinek megadathat.

Görög Zita: „Jó érzés, hogy tudtam egy ilyen fajsúlyos ügyben segíteni”

Ha már az életkort szóba hoztad: milyen viszonyban vagy vele?

Nem vagyok ebben a kérdésben tipikus nő, sohasem szégyelltem a koromat. Azt szoktam mondani, hogy az évek múlásával én is egyre lazább lettem „ahogy a kötőszövetem is” és ez nem baj, ez egy életszerű folyamat. Merem vállalni a hibáimat is, nem görcsölök rá, hogy tíz évvel kevesebbnek látszódjak, az nem én lennék... Egyszerű, vidéki lány vagyok, az jobb lenne nekem, ha fiatalabbnak gondolnának? Én nem szeretem a mismásolást. A szarkalábaim, nevetőráncaim számát biztos növelem azzal, hogy sokat röhögök, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen az életben!

Valószínűleg ez a nem görcsölés látszik meg rajtad, mert nem sokat változtál az elmúlt évek alatt. Pedig akár görcsölhetnél is ezen, hiszen most is képernyőn vagy, csak másképp.

Én tudtam, hogy az internet nagyon gyorsan leváltja a televíziózási szokásainkat, vagy talán, hogy teljesen átrendezi. Egyértelmű volt, hogy domináns szerepe lesz a szórakoztatóiparban, de hogy ilyen gyorsan, arra nem voltam felkészülve. A streaming óriási lendülettel jött, látott, győzött és azóta is itt van. Palik Laci és Wágner Tomi hívott, hogy szeretnék, ha csatlakoznék a podcast műsorukhoz. S mivel azt mondták, hogy a csillogást még látják a szememben, viszonylag hamar meggyőztek. Mert ez nem egy ipari futószalag, van idő a beszélgetésekre, ettől pedig lelkes lettem. Ingázom, ezért van, hogy adások előtt csak három órát alszom, de akkor sem esik nehezemre, nagyon szeretem csinálni.

Dolgoztál velük korábban, hogy hittek abban jól fogsz passzolni a csapathoz?

A munkamorálomat mind a két fiú ismerte, Tomival szerkesztettünk együtt egy külföldi produkcióban korábban. Szerintem látták, hogy egyrészt fát lehet vágni a hátamon, mert nagyon sokat bírok, másrészt nagyon szeretem az embereket. Az, hogy filantróp valaki, erény ebben a szakmában. Szeretek beszélgetni, és talán tudok is. Igyekszem azt a kérdést feltenni, amire a nézők kíváncsiak lennének. Szerencsés felállás ez a hármas csapat, amitől különleges atmoszférája van minden egyes beszélgetésnek és őrült hálás vagyok a fiúknak, amiért a forgatásoknál figyelembe veszik az életvitelemet.

Stahl Judit: „Aki tudja, ki ő, mit képvisel, az nem érzi veszélyben magát egy másik kultúrától”

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol? Mi tölt fel, mi kapcsol ki?

A kisfiam vágya volt elsősorban, hogy legyen egy zsebkendőnyi kertünk. Én mindig, mindenhol a harmadik emeleten laktam, soha nem volt kertem. Gergő viszont szerette volna, pasisnak tartotta, hogy locsolja, gondozza az a „szép zöld gyepet”... Egy hétig tartott a lendülete, aztán rám maradt, de nem bánom. Esténként pedig a saját szórakoztatásomra táncolok, ha fáradt vagyok, akkor különösen jólesik. Ez már szinte rituálé, és élvezem, hogy egyik szomszédot sem zavarja.

Mindenhova biciklivel közlekedem, ettől nagyon szabad a mozgásterem. Jobb későn, mint soha alapon most szerzem a jogosítványt. Sokat úszom, szeretem azt a csendet, ami a víz alatt körülvesz. Ha azt érzem, hogy nagyon lemerültem, akkor lemerülök a víz alá, mert egy cseppet egyedül kell lennem, hogy rendezzem a soraimat. 45 éves koromig csak irigyeltem az olaszokat, akiknek simán megy az édes semmittevés. Most már megengedem magamnak, hogy ha ahhoz van kedvem, akkor csak ülök a kanapén egy keveset meditálva: nem olvasok, nem tévézek, egyszerűen csak vagyok. És így sem maradok le semmiről.

A fiad már kamasz. Most is ugyanolyan jó a kapcsolatotok, mint kiskorában?

Igen. Nincs titka előttem, mindent megbeszélünk. Egyrészt soha nem ítélem el semmiért, tudja, hogy bármit, bármikor elmondhat. Korrekt srác. Én sem féltem soha kimutatni az érzelmeimet, ebben szocializálódott, természetes, hogy ő is ilyen lett. Nekem elég erőteljes a nevetésem, azt néha szóvá teszi, ha éppen valahol vagyunk, és mindenki minket néz, de bármikor képes ő is könnyesre röhögni magát. Képzeld, tavaly az 50. szülinapomra kaptam egy meglepetés szicíliai utat a férjemtől. Gergő az összes zsebpénzét odaadta nekünk, hogy abból menjünk el Szicíliában az Etna lábánál vacsorázni. Hát nem csoda egy gyerek?

Gryllus Dorka: „Nincs olyan, hogy valahol éhen halnak, de nekem azzal nincs dolgom”

Ilyen életre vágytál, amikor ezt tinédzserként megfogalmaztad magadnak?

Kívülről nézve biztos, hogy nem izgalmas az életem, de nekem a legédesebb. Nem vágyom nagy dolgokra, a mindennapok gyönyörűségében leltem meg az örömömet. Na jó, van egy irreálisan nagy vágyam: egyszer a bolygónkat szívesen megnézném egy űrállomásról. És amilyen gyors tempóban fejlődik a világ, lehet, hogy ez nemsokára nem is lesz olyan elérhetetlen. De ha nem sikerül, akkor sem leszek boldogtalan, mert a Csillagom valójában maga Gergő.