Elájulsz! Kristen Stewart hat év után újra a lányával, Renesmee-vel a vörös szőnyegen

Ez is érdekelhet

Elmegyógyintézetbe kerülhetett, aki nem volt túl lelkes a feleség szereptől

glamour plusz ikon Elmegyógyintézetbe kerülhetett, aki nem volt túl lelkes a feleség szereptől

2018. március 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amikor 2012-ben az Alkonyat sorozatban eljátszotta Renesmee Carlie Cullen, vagyis Edward és Bella kislányának a szerepét Mackenzie Foy mindössze 12 éves.

Az elképesztően cuki, és cserfes kislányból az elmúlt hat év alatt mára igazi nő lett. Az egykori gyerekszínész immár 18 éves, és bár egy rövid időre felhagyott a filmezéssel, idén ha minden igaz, újra láthatjuk majd a mozikban egy igencsak varázslatosnak ígérkező Disney-filmben.

Láttad már? A 10 legszexibb színész, aki vámpírt alakított

Mackenzie Foy gyönyörű kislány volt, de még annál is szebb nővé cseperedett, úgyhogy valószínűnek tartjuk, hogy az igazi karrierje még csak most kezdődik majd. Most egy Oscar-gála előtti partira ő is hivatalos volt, ahol nem mással futott össze, mint filmbéli anyukájával, azaz Kristen Stewarttal. Ma már aligha tudnánk elképzelni, hogy egykor anya-lány párost alakítottak, de azt mindenesetre jó látni, hogy ennyi idő után is baráti kapcsolatban vannak.

Az Alkonyat-csapat: az írónő, Stephenie Meyer, Taylor Lautner, Mackenzie Foy, Robert Pattinson és Kristen Stewart 2012-ben:

Az Alkonyat csapata 2012-ben: Mackenzie Foy középen
Fotó: Getty Images

Kristen és Mackenzie 2018-ban:

Kristen Stewart és Mackenzie Foy 2018-ban
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)