Ez mi???? Adót vetnek ki a tamponra! A magyarázatot nem hiszed el!

Tavaly csökkentésért kampányoltunk, idén adót emeltek
Tavaly csökkentésért kampányoltunk, idén adót emeltek
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2016. február 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem könnyű elhinni, de ezen a héten, 2016-ban egy olyan törvényt szavaztak meg a világ legfejlettebb demokráciájában, amely értelmében megadóztatják, pontosabban fogalmazva plusz adóterhet vetnek ki például a tamponra.

A tamponra. Mindez Utah államban történt, az esetről megkérdezték Barack Obamát is, aki azt mondta, maga sem érti, kinek jutott eszébe ilyen adó kivetése, de feltételezi, hogy olyanoknak, akik még nem menstruáltak még életükben, tehát férfiak. Fején találta a szöget az USA elnöke, az adó kivetését megalapozó törvényt egy 11 tagú testület szavazta meg, amelynek minden egyes tagja férfi volt. A távolból is szeretnénk gratulálni nekik!

Az igazán felháborító pedig az, hogy az egészségügyi tampon a döntés értelmében luxusterméknek számít. LUXUSTERMÉKNEK! Fel lehet ezt fogni ép ésszel? Természetesen máris a női jogokkal foglalkozó szervezetek megtámadták a törvényt, a személyes higiéniához való jogra hivatkozva, de eredményt legkorábban két év múlva várnak. Szomorú az egész ügy, tavaly szerte a világon többen kezdeményezték az egészségügyi betétek, tamponok áfájának csökkentését, erre nem sok helyen mutatkozik hajlandóság, de az amerikai lépés után örülhetünk, hogy nem lesznek még drágábbak ezek a termékek.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)