Ezért viseli Meghan Markle újabban mindig ezt a színt

2018. november 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hercegi pár első igazi turnéja Új-Zélandra és az óceániai szigetvilágba vezetett. Mindenki nagyon izgatott volt, hogy a friss hercegné miként debütál majd a protkoll látogatások alkalmával.

Meghan Markle
Fotó: Getty Images

Az utazást azonban sokkal inkább az tematizálta, hogy éppen ekkor derült ki, hogy Meghan Markle gyermeket vár. Természetesen ez hír minden előzetes várakozást felülírt. A hercegi pár látogatása során természetesen sokkal érdekesebb lett a várandósság, mint bármi más.

Miközben minden nyilvános eseményen a hercegné kerekedő pocakját kémleltünk, másoknak egészen más dolgok is feltűntetek a hercegi turnén. A Women´s Health magazin egy szakértő segítségével elemezte Meghan Markle megjelenéseit, és különös, bár tényleg egészen kézenfekvő megállapítást tett.

Meghan Markle
Fotó: Getty Images

A hercegné szinte minden második ruhája a turnén sötétkék volt. A szakértő el is kezdte elemezni, hogy mi lehet mindennek a jelentése. A következőkre jutott:

Lehet, hogy máris tudjuk a baba nemét?

Ahogy Kate Middleton esetében eddig nagyon is működött a várandósságai idején a színszimbolika, könnyen lehet, hogy Meghan Markle esetében sem elhamarkodott dolog így nézni a nyilvános megjelenéseit. Árulkodó, hogy a hercegné vagy semleges színeket választott az út során, vagy inkább kifejezetten fiús árnyalatokat. Többször viselt sötétzöldet, a sok-sok kék mellett, és amikor például pirosat választott, akkor is inkább sötétebb árnyalatra szavazott. Amennyiben találgatni szeretnék, akkor az öltözködése alapján egyértelműen arra a következtetésre jutnánk, hogy Harry és Meghan első gyermeke fiú lesz.

Meghan Markle
Fotó: Getty Images

Meghan Markle majdnem sokkot kapott, amikor meglátta a tömegben régi rajongóját: zseniális a reakciója

Meghan Markle majdnem sokkot kapott, amikor meglátta a tömegben régi rajongóját: zseniális a reakciója

Meghan Markle
Fotó: Getty Images

Pontosan ez vezet félre minket

A magazinnak nyilatkozó szakértő ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a hercegné lehet, hogy sokkal tudatosabban választja a ruháit, és valóban üzenni akar vele, csak éppen nem azt, ami kézenfekvőnek tűnik. A sötétkék ruhák dominanciájának könnyen lehet, hogy semmi köze nincs a baba neméhez. Pontosan azt akarja inkább megmutatni, hogy Meghan Markle komolyan veszi a feladatát. A kék szín azt üzeni, hogy a viselője megfontolt, figyel a részletekre, és nagyon elszántan koncentrál arra, amiben részt vesz.

Meghan Markle
Fotó: Getty Images

7 vicces tény Meghan Markle-ról, te mennyit tudtál belőlük?

7 vicces tény Meghan Markle-ról, te mennyit tudtál belőlük?

A hercegi pár nem véletlenül jelentette be az út előtt, hogy várandós a hercegné, hiszen a kerekedő pocakja már jól látszik a ruhákban. A sötétkék holmik azonban a szakértő szerint könnyen lehet, hogy sokkal inkább arról árulkodnak (a baba neme helyett), hogy Meghan Markle nagyon fontosnak tartja az első hercegi protokoll útját. Nem akar kismamás holmikat viselni, hogy ezzel is mutassa, hogy a várandóssága nem tereli el a figyelmét a tennivalóiról.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)