Fábián Éva és lánya, László Lilla: „Mindketten szeretünk szeretetet adni és szeretetet kapni”

ma 15:01
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

László Lilla szinte az anyatejjel szívta magába az előadóművészet szeretetét, hiszen édesanyja a kislánya nevelése mellett sem hagyott fel az énekléssel. A Kócbabák és a későbbi Neoton együttes barna, törékeny Fábián Évájának lánya mára saját jogán is reflektorfénybe került: hosszú évek óta műsorvezetőként dolgozik, az idei év pedig elhozta számára a nagy áttörést. Egyedi hangulatú, sztárvendégekkel fűszerezett, vacsorával egybekötött talk-show esteket szervez.

fábián éva
Harmónia és szeretet jellemzi Fábián Éva és lánya, László Lilla kapcsolatát, akik szívesen lépnének fel együtt újra
Fotó: Fábián Éva

Ha valaki anya és lánya közelébe kerül, azonnal megérzi azt a szeretetet és harmóniát, ami összeköti őket. Fábián Éva és lánya eddig csak egyszer léptek fel együtt, de remélik, hogy az élet még sok közös produkciót tartogat számukra.

Törvényszerű, hogy művész gyereke is előadói pályára lépjen?

László Lilla: Szerintem nem törvényszerű, de ha egy gyereknek van valamilyen előadói tehetsége, akkor az gyorsan kiderül. Ez a világ, amiben felnőttem, vagy vonz valakit, vagy taszít. Számomra viszont nagyon imponáló volt. Nem érzékeltem egyáltalán kínosnak, hogy anyát sokszor megismerik, hogy nem tudunk úgy elmenni nyaralni, hogy valaki ne fedezné fel, ne hívná félre, ne akarna autogramos fotót kérni tőle.

Fábián Éva: Mi soha nem irányítottuk Lillát a művész pálya felé, teljes szabadságot kapott a pályaválasztásban, úgy mint kislányként szinte mindenben. Már gyerekkorában is figyelembe vettük, hogy mi az, amit szeretne. Hál' Istennek soha nem volt olyan kérése vagy ötlete, ami elvetemült lett volna, és amivel mi szülők nem értettünk volna egyet. Ő döntött, hogy mit szeretne csinálni és mi, a szülei büszkék vagyunk a sikereire.

Fábián Éva sosem terelte lányát az előadóművészet felé, László Lilla mégis követte őt a pályán
Fotó: Fábián Éva

Mikor vált egyértelművé, hogy a pici lány vonzódik az előadói pálya felé?

Éva: Már korán. Amikor a gyereklemezeimet készítettem gyorsan kiderült, hogy Lillának nagyon jó hallása van, velem énekelgetett. Később ez még egyértelműbbé vált, amikor ünnepekkor kiállt a szoba közepére és verset mondott, énekelt a családnak.

Lilla: Valóban, már kisgyerekként több órás karácsonyi showt nyomtam le az évközben tanult dolgokból, tánckoreográfiából és énekből. Emellett mindenkinek írtam egy névre szóló verset, amit lelkesen elszavaltam. Amikor nagyobb lettem és felhagytam ezzel a szokásommal, a család hiányolta a hagyománnyá vált produkciómat.

Anya-lánya párosok, akik szinte már félelmetesen hasonlítanak egymásra

Anya-lánya párosok, akik szinte már félelmetesen hasonlítanak egymásra

Éva, sosem akartad lebeszélni Lillát a művészvilágról és más irányba terelgetni?

Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem tereltük őt soha semmiféle szakma felé, csak a nyelvek tanulását szorgalmaztuk. Lillával pocakomban a nyolcadik hónap közepéig több nagy országos turnét csináltam meg. Háziasszony, műsorvezető voltam, énekeltem, riportokat készítettem. Az estek házigazdája, Oltványi Tamás volt, aki azt mondta, hogyha a gyerek kibírja ezt a nagy turnét a háromórás előadásokkal, az éjszakázást, a hajnali hazaérést, akkor nagyon frankó kiscsaj lesz.

És így is lett: már az óvodában kiderült, hogy imád szerepelni, ugyanis mindig produkálta magát, szerepelt és énekelt, mondta a magáét. Hallotta, amikor otthon tanulgattam a dalokat, így szinte törvényszerű volt, hogy a három gyermeklemezemen együtt énekeltünk. Sokszor elvittük koncertekre is, ahol feljött a színpadra és illeget-billeget. Amikor iskolás lett szavaló-, prózamondó versenyekre kezdett járni, és szinte mindenhol ő nyert. Nem volt lámpaláza, vagy ha volt is, ez nem nagyon derült ki. Színpadra termett.

Lilla: Emlékszem, nehezen viseltem, hogy anya idegen gyerekekkel szerepelt a színpadon, nem is értettem miért, amikor ott voltam én neki. Úgyhogy egyszerűen letereltem a többi gyereket, és végül csak ketten maradtunk fent.

Éva: Emlékszem, fogtam a gyerekek kezét, játszottam énekeltem velük, egyszer csak jött a Lilla és szétválasztott bennünket, és azt mondogatta, hogy te ne fogd az anyukám kezét, én vagyok a gyereke. Cuki volt és mindig jókat nevettek a nézőtéren, hogy milyen kis cserfes kislányom van.

Lilla: A dumálás is nagyon megy gyerekkorom óta. A szüleim aggódtak, mert már kétéves voltam, járni még nem tudtam, de már folyékonyan beszéltem. Azóta a nap 24 órájában beszélek.

Lilla, nem is volt olyan gondolatod, hogy más utat választasz, netán szakmát tanulsz?

Egyetemen elvégeztem a marketing-kommunikáció alapszakot, majd alap- majd mester fokon is diplomát szereztem nemzetközi üzleti marketingből, az Oxford Brookes Universityn, úgyhogy van egy papírom arról, amit igazából sosem csináltam, de bármikor beülhetnék vele egy irodába. Ugyanakkor megtanultam, hogy akkor tudsz jól érvényesülni és jól működni, ha jó marketingese vagy saját magadnak.

Éva: Általában mindenről, ami az életével kapcsolatos volt, mindig saját maga döntött. Német iskolába járt, amit ő választott, majd szerzett egy angol diplomát, és aztán fölvette a spanyolt is, ami szintén jól ment neki. Pár évvel ezelőtt a görögül kezdett el tanulni.

Fábián Éva interaktív gyerekműsorai ma is tömegeket mozgatnak meg
Fotó: Fábián Éva

Éva, nehéz volt anyának és sztárnak lenni egyszerre?

Mindig csodálkozom azon, amikor azt mondják a szülők, hogy depressziósak és elegük van a gyereknevelésből. Én ezt nem is éreztem soha, én boldog édesanya voltam. Annyira földobott az, hogy van egy cuki kislányom, és az édesanyám segítségének köszönhetően tudtam eljárni fellépni, folytattam a zenészi a pályámat. Lilla szeptember 24-én született, és én december 1-én már egy Mikulás sorozatban léptem fel. Hihetetlen nyugalom és boldogság töltött el, hogy rendben volt a hátországom, otthon várt a gyermekem, a férjem. Boldogan énekeltem majd hazatértem a kisbabámhoz. Szóval nagyon-nagyon klassz időszakot élte meg.

Lilla: Ha a turnéból ki lettél volna zárva, akkor valószínűleg bekattantál volna, mint mindenki más. Cserébe, amikor ki akartál csekkolni az anyaságból a nagymamának köszönhetően könnyen megtehetted.

Lilla már felnőtt volt, amikor elváltál az édesapjától, akivel azóta is szoros kapcsolatot ápoltok. Jelen volt Lilla karácsonyi rendezvényén is…

Éva: Valóban, a válás óta is minden karácsonyt, születésnapot együtt tartunk.

Lilla: A szüleim a mai napig mindenben támogatják egymást, közel is laknak egymáshoz. Hetente többször közös programot csinálunk. A saját szervezésű estjeimre mindig mindketten eljönnek. Anya a legeslegelső alkalomtól kezdve részt vesz ezeken, és annyira tetszett neki, hogy meggyőzte édesapámat is, aki később bekapcsolódott. Azért pedig rettenetesen hálás vagyok, hogy mindkettőjük minden alkalomra megváltja a saját jegyét, hogy ezzel támogassák a munkámat. Ez tényleg szívmelengető.

Te is elváltál, neked is jó példa, hogy emberek tudnak maradni az egykori házastársak?

Lilla: Igen, a szüleim kiváló példát mutatnak, hogy így is lehet. Mi is ugyanilyenek vagyunk a volt férjemmel. Havonta egyszer beszélünk telefonon, időközönként leülünk egy kávéra, és kölcsönösen számíthatunk egymásra,

Éva: Amikor Lilla elvált az volt a férjének az első kérése, hogy maradjanak ugyanolyan jó kapcsolatban, mint mi.

Puskás-Dallos Bogi üzenetét minden magyar nőnek és édesanyának sürgősen látnia kell

Puskás-Dallos Bogi üzenetét minden magyar nőnek és édesanyának sürgősen látnia kell

Nagyon szoros a kapcsolatotok, szerintem ez több, mint egy átlagosan anya lánya a kapcsolat. Mi a titkotok?

Éva: Örülök, hogy így érzed, mert én is azt gondolom, hogy nekünk tényleg nagyon-nagyon jó a viszonyunk minden téren.

Lilla: Nagyon pici a családunk, én egyke gyerek vagyok, így gyakorlatilag mindenkivel ilyen extrém erős kötelék alakult ki. Nekünk nem olyan nagymamák éltek a családunkban, akikre csak félévente nyitotta rá az ajtót valaki, mi rendszeresen együtt ebédeltünk. A férjemnek és a mostani páromnak is szoknia kellett, hogy anyukámmal napjában többször is beszélünk.

Lilla te valamit másképp csinálsz, mint ahogy otthon láttad?

Éva: Az édesanyám mindig elvárta tőlem, hogyha hazajövök a fellépésről az legyen az első, teljesen mindegy, hogy hány óra van, hogy felhívom, hogy megérkeztem, hogy meg tudjon nyugodni. Ma már nekem könnyebb a Lillát szemmel tartani a közösségi oldalak által. Tudom, hogy hol van, hogy mit csinál, ami nekem megnyugtató.

Lilla: Na én erről gyorsan leszoktattam anyát, mert ezzel nálam is próbálkozott. Mondtam, hogy azért minden hülyeséget nem viszünk tovább, naponta egyszer úgyis beszélünk. Manapság könnyebb szemmel tartani egy gyereket, mert van Instagram, Facebook. Anya rögtön látja, hogy hol vagyok és mit csinálok. Szóval, ha nem jelentkezem be, annyira nem aggódik. Már annyira fegyelmezett, hogy néha ír csak üzenetet, hogy csörögjek rá, ahogy tudok.

Lilla, te mit örököltél anyukádtól, amire büszke vagy?

Több mindent. A mindenre kiterjedő precizitását. Hogy rendet tartsak az otthonomban, vagy megszervezzek egy rendezvényt, vagy azt, hogy maximálisan felkészüljek egy eseményre, műsorvezetésére. Ennek a negatív részét szintén örököltem, rettenetesen maximalisták vagyunk mindketten. Szerintem a szorgalmat is, de mondjuk azt apától is, a szüleim mindketten agilis emberek, önmegvalósításban nagyon jók.

glamour plusz ikon Ott Anna bookazine-ját minden anyának el kell olvasnia, aki valaha is kételkedett magában

Ott Anna bookazine-ját minden anyának el kell olvasnia, aki valaha is kételkedett magában

Éva, van valami, ami csodálsz a Lillában és sajnálod, hogy benned nincsen meg?

Bizony! Például, hogy könnyedén tud mindenkihez kapcsolódni. Bár én is közvetlen és barátkozós vagyok, és igyekszem kedves lenni, de valahogy ez a Lillában talán jobban megmutatkozik, mint bennem.

Fábián Éva számára az anyaság első perctől kezdve boldogságot jelentett
Fotó: Fábián Éva

Szoktatok együtt fellépni?

Lilla: Februárban együtt szerepelünk a Szóvivők Bálján, aminek én voltam a műsorvezetője, én pedig a gálaműsorban fellépő egyik énekes. Ez volt az első ilyen alkalom. Örülnék neki, ha több ilyen lehetőséget kapnánk. Van is egy titkos tervem a jövőre, amelyben szívesen beintegrálnám anyát.

Miló Viki: „Boldog második anyukája lennék egy kisgyereknek”

Miló Viki: „Boldog második anyukája lennék egy kisgyereknek”

Lilla mik a jövőbeli terveid, hisz hihetetlenül aktív vagy?

Márciusban indult az első önálló talkshow-vacsorám Legyen az László Lillával! címmel, ami februárban folytatódik, és ahová mindig egy közkedvelt sztárt hívok meg, akitől a vendégek is tudnak kérdezni. Januárban pedig egy elvonulós hétvégét tervezek, ahol kicsit a lelkünkkel fogunk foglalkozni egy vidéki szállodában. Szeretnék tematikus esteket csinálni, amelyben több generáció összekapcsolódik.

A szeretet és összekapcsolódás jellemzi a rendezvényeidet…

Lilla: Örülök, hogy ez így átjött. Ennek az egésznek az a lényege, hogy érezd jól magad, hogy felejtsd el, ami körülötted történik, akár csak erre a két órára. Ha a szeretet érzésén felül egy-egy pozitív gondolatot hazavisz a néző, akkor többet is adtunk neki, mint amit szerettünk volna.

Éva: Mindketten szeretünk szeretetet adni és szeretetet kapni. Olyan jó érzés az, amikor a rajongók elutaznak értük egy távolabbi városból, vagy megszólítanak az utcán. Szívmelengető, hogy az ember mennyi szeretetet kap, és természetesen ezért szeretetet ad cserébe. Ez oda-vissza működik, és Lilla is szerintem elsősorban ezért csinálja.

Éva, te szoktad Lilla munkásságát véleményezni?

Amikor elindult a lányom rendezvénysorozata, az első két vagy három alkalommal voltak észrevételeim, és annyira örültem, amikor a következő alkalommal láttam, hogy megfogadta a tanácsaimat és megváltoztatta a dolgokat. A legutóbbi két-három alkalommal már semmit nem tudtam szóvá tenni, ami nem lett volna tökéletes. Mindig azt mondják, hogy egy édesanya mindig elfogult a lányával kapcsolatban, én próbálok nem az lenni. De szerintem Lillának már valamelyik kereskedelmi tévében kellene műsort csinálnia.

Lilla: Folyamatosan hozzáteszek valamit az estjeimhez, mindig valami apróságtól több, jobb és színesebb lesz. Óriási lehetőséget érzek benne, és azt, hogy ez egy olyan út az életemben, amit a két nagymamám föntről folyamatosan támogat energiával. Szeretem a műsorvezetést, pár évvel ezelőtt megfogalmaztam, hogy az a célom, hogy informáljak, hogy energetizáljak és szórakoztassak. Évek óta ezt csinálom, most először a közönség bevonásával, és jó látni a reakciójuk, érezni a szeretetüket és kapcsolódni hozzájuk. Szeretnek az emberek, és ez feltölt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik a rádiózás vagy a tévézés, de maximálisan nyitott vagyok a továbbiakban bármire.

Lilla, a háttérbe helyeznéd ezt a szívednek oly kedves projektet, ha kapnál valami komoly felkérést valamelyik televíziótól?

Én nem hiszem, hogy ezt háttérbe kellene helyeznem. Amikor elindítottam, még javában a Sláger FM-en voltam műsorvezető. Tévéztem, rádióztam, és volt egy harmadik munkám is, és sohasem kellett választanom. Nem érzem azt, hogy a jövőben válaszút elé kerülnék. Ez a munka boldoggá tesz, és meg fogom találni a módját, hogy egy új lehetőséggel össze tudjam egyeztetni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez a kulcsfontosságú vitamin segíthet megelőzni a demenciát, feltéve, ha eleget eszel belőle

Ez a kulcsfontosságú vitamin segíthet megelőzni a demenciát, feltéve, ha eleget eszel belőle

Okos naptár nőknek: így dolgozz együtt a hormonjaiddal (x)

Okos naptár nőknek: így dolgozz együtt a hormonjaiddal (x)

Betegség után hetekig gyenge vagy? Ez lehet az oka! (x)

Betegség után hetekig gyenge vagy? Ez lehet az oka! (x)

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)