Farkas Franciska: „Már nem vagyok türelmetlen és elégedetlen”
Farkas Franciska színésznő elszántsága és kitartása inspiráló példa arra, hogy ha valaki igazán hisz az álmaiban, semmi sem állhat az útjába. Dupla hátránnyal indult – roma származása és családi körülményei is megnehezítették a kezdeteket –, ő azonban nem hátrált meg. Inkább erőt kovácsolt mindabból, ami másokat talán visszatartott volna.
Ezeket láttad már?
Farkas Franciska évek óta a Sugarbird egyik állandó modellje, akivel a divatmárka Munkácsy-kollekciójának exkluzív divatbemutatóján találkoztunk és beszélgettünk Békéscsabán.
Most modellként szerepeltél, a divat világában hogy érzed magad?
Abszolút otthonosan. Egy kicsit meg is vagyok hatódva a divatbemutató helyszínétől, a békéscsabai Munkácsy Emlékháztól, ahol eredeti Munkácsy festmények között mutatom be a ruhákat. Nagy rajongója vagyok a világhírű magyar festőnek, akinek többek között a Merengő nő című festményét dolgozta fel a Sugarbird új kollekciója.
Kicsit kilógtál a modellek közül, az arcod szinte natúr maradt, leheletnyi sminket viseltél csak…
Más stílust képviselek és az nagyon jó, hogy többféle, eltérő stílusú modelleknek ad teret a márka. A ruhák annyira erőteljesek, hogy eltörpül a smink a színes kollekció mellett. Mi a divatbemutatóhoz csak annyi instrukciót kaptunk, hogy mindenki úgy sminkeljen, ahogy neki kényelmes. Így számomra nem az volt az elsődleges, és nem is szeretem erősen kifesteni magamat. A természetesség híve vagyok. Ráadásul a rúzst ledobja a szám, ha nem valami speciális terméket használok. Elég sokat festették az arcomat, amikor modellkedtem, és a forgatásokon is egész nap teljes sminket viseltem. Ahogy idősödöm, egyre kevesebbet foglalkozom ezzel, a hétköznapokban nem szeretek sminkben rohangálni. Pár napja töltöttem be a 41. évemet, és a kor előrehaladtával egyre jobban foglalkoztat a megelőzés, hogy ne öregedjen gyorsan a bőröm.
Janicsák Veca: „Elengedtem, hogy másmilyennek mutassam magam, mint aki vagyok”
Hol tart most a karriered? Az életednek abban a szakaszában tartasz, ahol szerettél volna lenni?
Mindig egy hullámvasút volt az életem, most épp fent vagyok. Sokat járok Berlinbe dolgozni, ahol egy színházban van előadásom. Ugyanakkor hiányoznak a forgatások, a filmezés. Nehéz most itthon színésznek lenni.
Hogy talált rád egy berlini színház, amely másféle lehetőséget is adott a roma lány szerepén túl?
Németországban is játszották a filmjeimet, és megkerestek. Szerencsém volt, jó időben voltam jó helyen, és nem kategorizáltak be, hanem adtak egy lehetőséget. Berlinben két és fél évet töltöttem, angolul játszottam, ott ezt meg lehet valósítani. Sajnos finanszírozási problémák, átalakítások ott is akadnak, így az idén haza kellett jönnöm. Idénymunkákra azóta is visszajárok, de hosszabb időre mostanában egyelőre nem tudok kimenni.
Itthon mindig csak roma szerepekre kértek fel?
Az idő múlásával lett egy globális rálátásom erre az egész világra. Amikor fiatal voltam hirtelen belecsöppentem a közepébe, folyamatosan dolgoztam, nem is volt időm felfogni a dolgokat, máris csináltam. A színészek gyakran küzdenek a saját kategóriájukkal, ahova először be lettek sorolva, és vannak, akik elégedettek vele. Én elkezdtem ellene lázadni, talán idejekorán. Rebellusként álltam hozzá, és nem akartam ugyanebben a szerepben folytatni a filmezést. Már kevésnek éreztem a roma, női szerepet, úgy éreztem, hogy ennél több van bennem. Másra pedig nem hívtak, és látva az ellenállásomat, egy idő múlva már ezekre sem. Ma már bánom ezt a döntésemet. Egyébként is nagyon nehéz időszakot élnek a színészek.
Mégis ki tudtál ebből törni, igaz külföldön…
Egész életem olyan volt, hogy megtalált az a darab, az a munka, amiben helyem volt, benne kellett lennem. Már nem vagyok türelmetlen és elégedetlen. Büszke vagyok magamra, szép karriert futottam be, a színészet pedig nincs időhöz kötve. Sok olyan külföldi kollégát ismerek, akik egy időre eltűntek, majd megtalálta őket egy jó szerep és visszakerültek a körforgásba. Ez sajnos egy ilyen szakma. Most, hogy hazaköltöztem Németországból, talán többen gondolnak majd rám.
Realitykbe sosem hívnak a televíziók?
Nem. Ha nem minőségi felkérést kapok, akkor nem is fogadom el. Ha színész vagyok, akkor hadd maradjak színész.
Bányai Kelemen Barna: „Nem bánom, ha nem szimpatikus figurát játszom”
Boldog vagy?
Igen, jól érzem magam, a boldogság leginkább pillanatnyi érzés. Vannak órák, amikor azt gondolom, minden rendben van.
Szabadidődben mit csinálsz szívesen?
Leginkább az új darabomat írom. Készítek egy négy szereplős előadást, ami jövő márciusban lesz bemutatva, aminek én vagyok az írója és producere is. Erről majd később tudok csak mesélni. Emellett tanfolyamra járok, a kulturális rendezvényszervezéssel a számos végzettségemet gyarapítom. Most is rendezvényeket szervezek, amúgy pedig szeretek több lábon állni.
Filmezésen kívül van még valami vágyad?
Otthont szeretnék teremteni magamnak. Nagyon szeretem Budapestet, de lehet, hogy végül vidékre fogok költözni, majd kialakul. A következő 10-20 évre a saját otthon teremtését tűztem ki magamnak célul. Nem szeretnék ehhez hitelt felvenni, hiába van most többféle lehetőség ehhez. Olyan közegből jövök, ahol állandóan küzdeni kellett, most is ez a feladat.
Nem lehet ezt kinőni egy nap? Szeretnél családot, férjet, aki támaszt nyújtana, biztonságot?
Nem. Ha sosem áll mögötted valaki, akkor lehet, hogy sosem. Most van érzelmi hátterem, párkapcsolatban élek. Van, aki szeret és van, akit én szeretek, és ez bőven elég. Rengeteg barátom van, sosem vagyok egyedül. A szeretteim körében ültem a születésnapomat is, és semmi különösre nem vágytam, csak hogy legyenek velem aznap azok, akiket szeretek.
Karriert építenél, közben vágysz az anyaságra is, és félsz, hogy ez túl sok? Nem vagy egyedül
