Félóráig élvezte az Oscar-díjat, aztán letartóztatták

2018. március 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kétségkívül emlékezetesre sikerült az idei Oscar-gála is. Az hagyján, hogy az albán énekesnő majdnem teljesen meztelenül parádézott, Jennifer Lawrence pedig a széksorokat mászta meg, de egy különös eset miatt még a biztonsági őröket is riasztania kellett az egyik hírességnek.

Frances McDormand
Fotó: Getty Images

A gálán Frances McDormand érdemelte ki a legjobb színésznőnek járó elismerést Három óriásplakát Ebbing határában című filmjével, amit egy fantasztikus beszéddel köszönt meg, azonban sajnos nem tartott túl sokáig az öröme.

Láttad már? Az Oscar-gála 5 legfontosabb tanulsága

Frances fiával, Pedro Coennel ünnepelte a gyönyörű elismerést, amikor egy óvatlan pillanatban egy idegen felkapta a trófeát és eltűnt vele. A következő, amit tudunk, hogy Frances a színházterem kijáratában zokog míg férje vigasztalja, majd körülbelül fél óra elteltével ismét a kezében tartja a díjat, és boldogan ünnepel.

Mint kiderült, a 47 éves Terry Bryan nemcsak, hogy orvul lenyúlta a híresség elismerését, de egy videót is feltöltött Facebook-oldalára, amiben öleli és csókolja a díjat, mintha a sajátja lenne. A biztonsági emberek szerencsére rövid idő alatt lekapcsolták a tolvajt, a trófea pedig visszakerülhetett eredeti tulajdonosához.

Security at the Governors Ball are looking for this guy, who grabbed Frances McDormand’s Oscar and ran out with it. Wolfgang Puck’s photographer stopped him, got the Oscar back, and the guy disappeared back into the ball. Apparently Frances has said to let him go. #Oscars #Drama pic.twitter.com/5tlsx4Ulwt— Cara Buckley (@caraNYT) 2018. március 5.
src="https://platform.twitter.com/widgets.js" charset="utf-8">

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)