George Clooney elárulta az okát, hogy miért adtak normális nevet ikreiknek

2017. szeptember 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

George Clooney és Amal ikrei, Alexander és Ella júniusban születtek meg. Bár még fotót nem láthattunk a babákról, most úgy tűnik apukájuk egyre több dolgot elárul róluk.

George a Suburbicon című film premierjét követen adott interjút, amikor családjáról is feltettek neki pár kérdést. A színész elárulta, Alexander egy igazi rosszcsont, egy csínytevő. Ella pedig teljesen az ellentétje. Maga az elegancia, aki hatalmas szemmel kémleli a világot, és szerencsére nagyon hasonlít Amalra.

Fotó: Getty Images

Ezt olvastad már? George Clooney le sem tudja venni a kezét feleségéről

Amikor Amal várandós lett George többször viccelődött azzal, hogy születendő gyermekét kedvenc Tequila márkájáról fogja elnevezni. Végül azonban szerencsére megkomolyodott és teljesen átlagos nevek mellett döntöttek. Elmondása szerint tudja, hogy az ikrek egész életükben, már nagyon fiatal koruk óta ki lesznek téve annak, hogy az emberek ítélkeznek felettük, ezért meg akarták őket kímélni attól, hogy ha különleges nevet kapnának még ezt is meg kellene magyarázniuk, ha felnőnek.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom