George Clooney is szerepelni fog Tom Ford új filmjében

2015. március 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi nagyon örülünk a hírnek, hogy a 2009-es, emlékezetes hollywoodi debütálása után a Gucci egykori kreatív igazgatója, az ikonikus divatguru, Tom Ford újra filmet rendez.

Talán vannak, akik még emlékeznek rá, hogy Egy egyedülálló férfi című alkotással mutatkozott be filmrendezőként. Nem is akárhogyan, rögtön számos jelöléssel jutalmazták a művet, és sokak szerint Colin Firth élete alakítás nyújtotta benne, aki nyert ugyan egy BAFTA-díjat érte, de az Oscart is bőven megérdemelte volna.

Tom Ford, aki megmaradt ugyanannak a porvokatív tervezőnek, akinek a világ megismerte, valójában jóval sokoldalúbb, mint sokan gondolnák. Nemrég újra hírbe hozták a Guccival, de úgy tűnik, a saját márkája helyett is inkább a filmtervezésbe öli maradék energiáját. Legújabb filmje Austin Wright 1993-as regényének, a Susan & Tony-nak az adaptációja lesz, és egyelőre Éjszakai állatok munkacímen fut.

A lebilincselő thriller igazi sztárparádét ígér, hiszen George Clooney mellett a női főszerepet az Egy egyedülálló férfihez hasonlóan Tom Ford múzsája, az immár Oscar-díjas Julianne Moore játsza majd. Mi nagyon kíváncsian várjuk!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom