Geszti Péter: „Csak az öregszik meg, akinek nincs terve a jövővel”

Geszti Péter szerint fontos a tehetség, de a sikerhez, a boldoguláshoz megújulni is mindig tudni kell. A népszerű zenész, szövegíró, egykori reklámszakember most a GLAMOUR-nak mesélt a tehetségkutató műsorokról, az év végi készülődésről és a jövőbeli terveiről is.

Az X-Faktor adásában korábban több évadon keresztül voltál zsűritag, ebben a szerepkörben nem lehetett hiányérzeted. Mi motivált, amikor elvállaltad a felkérést?

Leginkább a zsűritagok személye motivált. Babettet nem ismertem, Áront és Alexet is csak egy kicsit, de mindkettőjüket nagyon tehetségesnek tartom, és inspiráló a személyiségük. Szeretem a stílusukat, szeretem a karakterüket, az energiájukat. Babett kellemes meglepetés lett, mert sokkal kedvesebb nőt ismertem meg benne, mint amilyen képet róla korábban a valóságshow szereplései kialakítottak bennem. Szóval leginkább ők motiváltak, és persze nagyon sok embert ismerek a stábból, akikkel tudtam, hogy jó lesz újra együtt dolgozni.

Beültél volna „bárki” mellé?

Nem. Olyannyira nem, hogy amikor engem castingoltak, az első délelőtt során úgy éreztem, hogy ez engem annyira nem izgat. Közben folyamatosan cserélgették a zsűritagokat, néztük a korábbi évadok különböző produkcióit, és teszteltek minket, hogy reagálunk, és milyen a kémia közöttünk. Aztán mire kialakult ez a négyes, addigra megtaláltam bennük az inspirációs pontot. Ez fontos volt, és lehet, hogy enélkül nem vállaltam volna el egyébként.

És működik a kémia?

Igen, nagyon sokszor működik. Molnár Áron óriási energiákat injektál bele, Alex egy kicsit barátságosabb, mint volt korábban az X-Faktorban, és szórakoztató a társaság.

Ditz Edit: „Az identitásomat nem a családi állapotom határozza meg”

Hol van a te ingerküszöböd? Lehet még neked újat mutatni?

Szerintem mindig lehet. Egyszerűen tehetséges és érdekes dolgot kell hozni. Valami olyasmit, amiben van valami innováció, amiben van valami meglepő, van valami szórakoztató, mindig a személyek karakterétől függnek a dolgok. A Csillag Születik egy nagy vásári cirkusz, amiben mi úgy vállaltunk porondmesteri szerepet, hogy nem tudjuk, milyen mutatványok jönnek. Mutatvány műfajból sokféle létezik, ezeket nagyjából ismerjük, mégis, aki újszerűen vagy szellemesebben tudja megtölteni azt a műfajt, amivel fellép, az tud meglepetést okozni. Mindig a minőség, a felkészültség, az energia és az egyediség számít. Sokszor fontos a humor is bizonyos műfajokban, ilyen értelemben ez egy sok műfajú X-Faktor. Itt ugyanúgy számít a karakter, a személyiség, és az sem árt, ha jó ízlésű a produkció, ebben azért gyakori a határeset.

A Csillag Születik idei zsűritagjai: Geszti Péter, Köllő Babett, Bye Alex és Molnár Áron

Fotó: RTL Sajtóklub

Ha azt mondom neked, hogy hasbeszélők jönnek és énekelnek, ez önmagában talán annyiban meglepő, hogy énekelni is tud egy hasbeszélő. Az a páros, amelyik Olaszországból jött, még erre is rápakolt, hiszen egy alpaka és egy bárány bábbal magyar operettet énekeltek. Annyira abszurd volt, miközben érthetően énekelték a magyar szöveget, hogy attól mindenkinek megjött az életkedve. Volt benne báj, humor, technikai tudás és szerethetőség.

Nemcsak műfaj tekintetében, korosztályban is nagyon széles a spektrum. Hogy lehet a produkciókat, ha nem is összehasonlítani, valamiképpen súlyozni egymáshoz képest?

Nem összehasonlítani kell a produkciókat, hanem azt nézni, hogy melyik méltó arra, hogy még egyszer megnézzük, és hozzon valami újat. Aztán amikor elérünk a szelektáláshoz, hogy mi mehet a döntőbe, majd akkor kiderül, hogy mi az, ami kiállja a próbát. Ha csak az adott produkciót nézem, az alapján szerintem el lehet dönteni, hogy ki az, aki tényleg tehetséges.

A tehetségnek nincsen mértékegysége, és ti négyen a zsűriben nagyon különböző személyiségek vagytok. Logikus tehát, hogy nem tetszhetett mindenkinek ugyanaz a produkció. Mivel lehet kitűnni?

Szerintem a tehetségnek nem mértékegysége, hanem hatása és kisugárzása van, amit észlelni lehet. Persze, ez ugyanolyan szubjektív, dolog, mint például egy műkorcsolya, tánc vagy bokszversenyen, hogy kinek mi tetszik jobban, vagy ki hány találatot számol. Ez egy szubjektív cirkusz így, ez kétségtelen. De abban biztos vagyok, hogy aki hamarabb búcsúzik a műsortól, de tehetséges, úgy is megtalálja a maga útját.

Van a zsűrinek felelőssége abban, hogy kit enged tovább? Nem ritka, hogy egy versenyző talán indokolatlanul sokat vár a megmérettetéstől, hiszen látott már példát, hogy mennyire megváltozhat az élet a szerepléstől.

A zsűri a látott produkció alapján dönti el, hogy kit lát tehetségesnek. Az, hogy az ő sorsa, hogyan változik meg attól, hogy kiemelést kap és szerepel egy országos tévéműsorban, az egyénenként eltérő történeteket ír. Amikor valaki már felnőtt, akkor a saját szerepléséért, vállalásáért ő a felelős. Az ő döntése a nevezés is, tehát ő maga befolyásolja a saját sorsát. Ha egy kiskorút, vagy tinédzsert neveznek be, akkor nagyon fontos a család, vagy a mester szerepe, akiknek igenis van felelősségük abban, hogy egy esetleges kudarcra is felkészítsék a benevezettet. Vagy arra, hogy mi történik, ha továbbjut és megismeri az ország. A csillogás, és a hirtelen támadt érdeklődés, ami ilyenkor a népszerűség velejárója, általában nem tart hosszú ideig. Régi tapasztalatom, hogy gyakran könnyebb megszerezni az ismertséget, mint megtartani. Ezért ugyanúgy küzdeni kell, mint a műsorban a továbbjutásért.

Keresztes Tamás: „Szemérmes vagyok, emiatt nem érzem annak kényszerét, hogy folyamatosan hírt adjak magamról”

Fel lehet készülni a kudarcra?

Igen, kondicionálni kell magad. Ez ugyanolyan, mint az, hogy meghatározhatod, hogy mit eszel. Ugyanúgy azt is meghatározhatod, hogy milyen célokat tűzöl ki, milyen emberekkel dolgozol, azt is meghatározhatod, hogyha egy nagyobb feladat áll előtted, akkor hogy készülj fel a sikerre vagy sikertelenségre. Van most is egy olyan versenyző, aki nagyon tehetséges, de tudom, hogy nem fog győzni. Ugyanis amikor a közönség szavaz, akkor nem feltétlenül a legtehetségesebb nyer, hanem aki a közepes és óvatos ízlésnek a legjobban megfelel.

Olyan mint az öltözködésnél?

Olyasmi. Aki átlagos hétköznapi életet él, az a szélsőséges dolgokat nem tudja befogadni. Közben mi, alkotói munkával foglalkozó emberek, éppen a szokatlant, eltérőt, egyedit keressük, és rögtön látjuk, hogy ki a ritka tehetség. De az ilyen karakter megosztóbb és kevesebb embert mozgósít a végjátékban szavazásra, akkor pedig előfordulhat, hogy nem az nyer, aki a legtehetségesebb, hanem az, aki a közízlésnek jobban megfelel. Van ilyen. Ha például elindulna valaki egy dalversenyen, és a dala egy kifinomult remekmű, de van a mezőnyben egy másik versenyző, aki népszerűbb és trendibb dolgot csinál, vagy érdekesebb a személyes története, akkor nem a dal minősége fog dönteni. Ráadásul minden műsoron belül számít a drámai dinamika, hogy kik milyen sorrendben és formában érkeznek, milyen személyes rokonszenvek alakulnak ki a zsűritagokban a különböző versenyzőkkel kapcsolatban. Szubjektív játék ez, de szórakoztató.

A mai, sokat tapasztalt Geszti Péter mit javasolt volna anno a gyerek Geszti Péternek?

Azt mondtam volna neki, hogy semmin ne izgassa magát. Azon se, ha sikerül valami, azon se, ha nem, mert nem okvetlenül egy-egy ilyen alkalommal dől el, hogy merre tovább. Egy bölcsesség szerint az igazán fontos dolgok csendben történnek, miközben egy ilyen műsor pont a showról, a csillogásról, a nagy zajról szól, és ezért nagyon csalóka. Én maximum szavalóversenyeken indultam annak idején, az iskolait még megnyertem, a nagyobbakat, amikre aztán kötelező volt menni, már nem, de ez nem rázott meg. Akkor is azt mondtam volna a gyermek önmagamnak, hogy ne izgulj, mert meg fogod találni az utadat akkor is, ha itt most nem jutsz tovább.

Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”

A saját pályámon is volt olyan, amikor láttam, hogy egy nyilvános megmérettetésen nem lennék sikeres. Ilyen volt például annak idején a Magyar Televízióban a Riporter kerestetik, amit Vitray Tamás indított el. Én már akkor tudtam, hogy szeretnék riportokat készíteni, műsort vezetni, de egyrészt még nem volt diplomám, nagyon fiatal voltam, másrészt láttam, hogy ott azért már félprofik és profik indulnak, ezért úgy éreztem, hogy ezen nekem nem kell elindulnom. Világos volt, hogy nem lennék versenyképes, mert még nem tartok ott, fejlődnöm kell. De azt tudtam, hogy műsorvezető akarok lenni, és azt is tudtam, hogy meg fogom keresni azokat az utakat, amelyeken eljutok a célomig. Aztán így is lett.

Olvasod a műsorral kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat?

Persze, rengeteget. Én mindent elolvasok, engem nem ráz meg semmi. Nem is tudnak igazán meglepni. Sőt, tulajdonképpen előre meg tudom mondani, hogy férfi, nő, korosztály, foglalkozástípus, lokáció alapján ki milyen posztot fog írni. Ehhez egy minimális szociológiai és lélektani ismeret kell csak. A saját oldalaimon, ahol úgy érzem, hogy van felelősségem, mert az az én médiafelületem, ott irtom a durva hozzászólásokat, és irtok minden aljas, mocskos szájú és rasszista kommentet. A kritikai véleményeket hagyom, és egyáltalán nem baj, ha valakinek nem tetszik valami, és annak hangot ad. Ha valaki ezt emberi stílusban, elegánsan, szellemesen közli, akkor az nekem teljesen rendben van.

Reagálni is szoktál?

Természetesen. Van, amikor csak lájkolok, de aki veszi a fáradságot és őszintén, érdekesen ír, annak gyakran válaszolok. De akkor is válaszolok, ha valaki releváns kérdést tesz föl, vagy ha tévedést ír velem kapcsolatban, akkor azt korrigálom. Nagyon sokat lehet egyébként a kommentekből tanulni, és sokszor nagyon szórakoztatóak. Az is előfordult már, hogy komment tartalmából írtam dalszöveget.

Geszti Péter az év végi koncertjére készül

Fotó: RTL Sajtóklub

Támogatnád, hogy a lányaid részt vegyenek egy tehetségkutatóban? Egyáltalán, megkérdeznék a véleményedet?

Nyilván megkérdeznék, és akkor engedném, ha úgy érezném, hogy nagyon jó, amit csinálnak, elég felkészültek, és az ambíció arányban van a tehetséggel. Akkor azonban arra is felkészíteném, hogy mi van, ha nem őt engedik tovább.

Most egy kicsit a műsorral kapcsolatban van veled tele minden, de év végén lesz egy nagyszabású koncerted is.

Ez az év nagyon sűrű volt, és számomra is meglepően sikeres. Ha összeadom, hogy volt két Arénám, volt egy Budapest Parkom, és most lesz az MVM Dome koncertem decemberben, akkor az olyan, mintha négy Aréna koncertem lett volna idén. Azért az elég keveseknek jön össze ebben az országban, főleg az én generációmban. Ez a koncert, amit Dés Lacival és a vendégeinkkel közösen adunk elő, egy számomra fontos és kedves ünnep. Az is a címe, hogy Életünk koncertje, mert 30 éve ismerem Lacit, azóta írunk együtt dalokat. Most írjuk a harmadik musicalünket, ez Petőfiről szól. Nagyon elmélyült baráti és szakmai kapcsolat van köztünk. Rengeteget tanultam tőle, máig olyasmi viszonyban vagyunk mint a Dzsungel könyvében Maugli és Balu, egy szeretetteljes mentor-tanítvány kapcsolat fűz minket össze.

A koncerttel zárod az idei évet, de lehet ezt még jövőre fokozni?

Az a terv, hogy fokozzuk, ha már Edittel a családi vállalkozásunkban megdolgoztunk azért, hogy a popzenei karrierem újra szárnyaljon. Ezt a lendületet nem engednénk el. Jövőre újabb dalokkal jövök, és készülök egy újabb nagykoncertre, ami egy konkrét lemezbemutató show is lesz. Éppen az idei Aréna koncertjeim adták meg ezt a bátorságot és svungot, mert azt látjuk, hogy a jó minőségű, újszerű, érdekes és jó kedvű produkcióra nagyon vevők az engem követő generációk. Sokaknak szükségük és igényük van arra a pozitív energiára, amit a zenén keresztül tudok sugározni.

Engem a zenélés tesz legboldogabbá a pályámon, mert a saját dalaim megírásánál és előadásánál jobb időtöltést nem tudok magamnak elképzelni. Úgyhogy nem állok le, sőt egyre inkább szeretném élvezni a popzenei játékot. Jó kis kreatív izzásban mozognak az ügyeim, így azt tudom mondani, hogy jó kedvvel, bőséggel kanyarodok rá az újabb showkra és újabb dalokra. Nagyon fontos számomra ez a készülő Petőfi darab, mert jó lehetőség kiszabadítani Petőfit abból a gránitba merevedett pózból, amibe beleszoborták korábbi irodalmi vagy politikai kurzusok.

Egy meglepően érdekes, szórakoztató és egyben megrázó történetet fogunk elmesélni a reformkor legnagyobb „rocksztárjáról”, akinek a csillaga egészen 1948. március 15-ig meredeken emelkedő pályán mozgott, és onnantól pedig őrületes zuhanásba került. Sok éve ezekkel a dalokkal foglalkozom, és közben írom az új dalokat magamnak is. Szabadabban élek, mióta abbahagytam a reklámbizniszt, kerül a felesleges körök miatti türelmetlenség és stressz, és a lényegre tudok koncentrálni: a családra, a barátokra és a zenére.

Mitől tudsz te mindig, újra és újra megújulni?

Egyrészt attól, hogy megmaradt bennem egyfajta kíváncsiság és játékkedv. Másrészt, nyilván van ennek egy fizikai feltétele is, hogy olyan egzisztenciális hátteret tudjon az ember teremteni, amiben ez megengedhető. Sokat dolgoztam egész életemben, és most megengedhetek annyi luxust magamnak, hogy válogassak a feladatok között. Lehetek merész újra kvázi gyerekként élni, és egyszerűen ide-oda nyúlni különböző játékszerekhez, amelyek örömmel töltenek el. Mondják, csak az öregszik meg, akinek nincs terve a jövővel, a holnappal kapcsolatban. Nekem inkább túl sok van. Úgyhogy amiatt kell fegyelmezettnek lennem, hogy jól bánjak az idővel.

Tehát az a titok, hogy tudnunk kellene egy kicsit gyereknek maradni?

Nyilván, de ez nem könnyű. Az is fontos, hogy a játékos kedvhez mindig keresek társakat. Ebben pedig van tudatosság! Csak jó fej, tehetséges, kíváncsi, a gyermeki énjüket megőrző emberekkel szeretem magam körülvenni, akinek jó a társaságában lenni. Szeretem más emberek másfajta energiáit, jó ötleteit, nem vagyok féltékeny senkire, sem azokra, akiket utálnom kéne, sem azokra, akik velem együtt művelnek valamit, és helyenként akár jobban vagy sikeresebben csinálják. Az élet van olyan rövid, hogy ezeket a köröket nem érdemes megfutni. Minden irigységgel, kivagyisággal, rossz energiával csak magunkból veszünk el valami jót, szóval nem is éri meg. Egy biztos: nem lehet megúszni a sok munkát, a tanulást, a fejlődést sem, szóval, nem a kor számít, hanem az attitűd.