Gisele Bundchen házasodik?

2009. január 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nap, mint nap szárnyra kap a hír, hogy a világ egyik legszexisebb modellje, a brazil származású Gisele összeházasodik barátjával, az amerikai focit játszó Tom Brady-vel. Az embereknek annyira élénk a fantáziája!- nyilatkozta a brazil Caras magazinnak. Először az volt a hír, hogy egy repülőn kérte meg a kezemet, pedig csak annyi történt, hogy december 24-e volt, Bostonba repültünk és megittunk egy pohár pezsgőt, hogy megünnepeljük a karácsonyt. Most pedig egy újabb pletyka kering, miszerint múlt pénteken kérte meg a kezem. De hát nem is találkoztunk, hogyan is tehette volna? Úgy tűnik, ez a hisztéria, ami a két sztár egybekelésével kapcsolatos, teljesen megalapozatlan. Gisele, aki 2005-ben sokadjára, végleg szakított Leonardo DiCaprioval, miután nem bírt tovább arra várni, hogy Leo végre komolyra fordítsa kapcsolatukat és megkérje a kezét, már sokat gondolkozott élete nagy napján. Persze hogy szeretném megélni az álomházasságot és azt, hogy gyerekeim legyenek, de nem hiszem, hogy nagy feneket kerítek majd a dolognak. Inkább az intim, meghitt együttléteket kedvelem, az esküvőmmel sem lesz ez másképpen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Félelmetes dolog történhet az arcoddal, ha túl sok stressz vagy trauma ér

Félelmetes dolog történhet az arcoddal, ha túl sok stressz vagy trauma ér

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

Te ismered az 5 bugyiszabályt? Ha nem akarsz bakteriális fertőzést, ideje egy életre megjegyezned (x)

Te ismered az 5 bugyiszabályt? Ha nem akarsz bakteriális fertőzést, ideje egy életre megjegyezned (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)