Goldie Hawn 1966-ban egy filmforgatáson ismerkedett meg Kurt Russellel, majd évekkel később újra találkoztak és egymásba szerettek. Szerelmük azóta is töretlen, házasságot azonban soha nem kötöttek.
Ezeket láttad már?
Hollywood egyik álompárja Goldie Hawn és Kurt Russell. Sokan csodálkoznak rajta, hogy több mint 4 évtizednyi szerelem után sem házasodtak össze, ám most kiderült, ennek jó oka van.
Nem mindig értenek egyet
Goldie Hawn a People magazinnak adott interjújában őszintén beszélt magánéletéről, valamint arról, hogyan is működik már évtizedek óta a kapcsolata Kurt Russellel. Elárulta, sok olyan téma van, amiben nem értenek egyet, például mások a politikai nézeteik, ugyanakkor mindig is odafigyeltek arra, hogy egyfajta szabadságot biztosítsanak a másiknak.
„Amikor szabadságról beszélek, az felszabadulást jelent. Nem érzem magam bezárva. Nem mindig értünk egyet a dolgokban, ami nem baj. Mindketten nagyon spontánok vagyunk. A kapcsolatunk sok jóságból táplálkozott, a csodálatos közös életünkből.”
A pár először 1966-ban találkozott a The One and Only, Genuine, Original Family Band című vígjáték forgatásán, de csak 15 évvel később alakult ki romantikus kapcsolat közöttük, amikor együtt játszottak a Második műszak című filmben.
10 fotó Goldie Hawn és Kurt Russell szerelméről, ami bebizonyítja, igenis létezik évtizedekig tartó szerelem
Egy szerető, összetartó családot alkotnak, amelybe beletartoznak a színésznő gyermekei, Kate Hudson és Oliver Hudson, a színész fia, Boston Russell, valamint közös fiuk, Wyatt Russell, aki 1986-ban látta meg a napvilágot.
Fontos a pozitív hozzáállás
Goldie Hawn hozzátette, egész életében nagyon odafigyelt az élethez való pozitív hozzáállásra. „Az életem küldetése az, hogy boldog legyek és hogy példát mutassak a gyermekeimnek és a családomnak. Ahogy öregszünk, a dolgok nehezebbé válhatnak. A lelkiállapotunk sokat számít, valamint az, hogyan tekintünk az életre, hogyan értékeljük az életünk pillanatait, mert ezzel tápláljuk az elménket. Ezért azt mondom: »Jelenleg minden csodálatos.«”
A pár soha nem akart összeházasodni, főként azért, mert mindkettőjüknek volt már sikertelen házassága a múltban, Goldie Hawn 1976 és 1982 között Bill Hudson felesége volt, míg Kurt Russell 1979 és 1983 között Season Hubley-val élt együtt.
Úgy érzi magát, mint egy madár
Amikor megkérdezték tőle, miért nem mondott soha „igen”-t a szerelmével való házasságra, a 80 éves színésznő a szabadság fontosságáról kezdett el beszélni. „Olyan vagyok, mint egy madár. Ha nyitva hagyod a ketrec ajtaját, lehet, hogy soha nem repülök ki. De ha bezárnád azt az ajtót, a szabadságom és a függetlenségem érdekében valószínűleg letépném az összes tollamat.”