Hoppá! Cara Delevingne és Pretty Little Liars színésznője járnak

2018. május 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Úgy tűnik, hogy a topmodellből immár íróvá és filmsztárrá avanzsált Cara Delevingne fordulatokban gazdag szerelmi élete most újabb állomásához érkezett.

Cara Delevingne
Fotó: Rexfeatures

A szépséges modell már egyszer eljegyezte korábbi barátnőjét, a rocksztár St. Vincent-et, de sajnos később szétváltak útjaik. Azóta nagyjából havonta pletykáltak új szerelemről, de végül egyik sem bizonyult túl komolynak, még akkor sem, ha Paris Jacksonnal igencsak meghitt fotókat is posztoltak együtt.

A legszebb love story: a két lány teljesen egyszerre kérte meg egymás kezét

A legszebb love story: a két lány teljesen egyszerre kérte meg egymás kezét

Az utóbbi hetekben azonban egyre több helyen bukkant fel Cara Delevingne a színésznő Ashley Bensonnal egy társaságban. Sőt, a Pretty Little Liars sztárja közös fotókat is posztolt modellbarátnőjével. Ennek ellenére, hogy bármi is szövődne köztük, az nem tűnt igazán megalapozottnak, hiszen tudjuk, hogy Cara meglehetősen nagyszámú lányokból álló baráti társaságnak a központi alakja.

Ashley Benson és Cara Delevingne már május elején együtt távoztak egy New York-i partiról:

Ashley Benson és Cara Delevingne május elején együtt távoznak egy partiról
Fotó: Northfoto

Közös fotó Ashley Benson Instagramjáról:

Hogy Ashley Benson azonban több, mint csupán ennek a csajbandának az egyik tagja az most már eléggé egyértelműen látszik. Cara Delevingne-t és a színésznőt ugyanis most elég romantikusnak látszó helyzetben fotózták le. Úgy tűnik, a két híresség tényleg egymásra talált.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)