18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Ijesztő aktok a legszebb vörös topmodellről

2014. szeptember 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Luí magazin bizony nem áll le, a megújuló férfimagazin továbbra is a topmodellek vetkőztetésével kecsegteti az olvasóit.

Hogy mást ne említsünk, Mihalik Enikő már kétszer is szerepelt a lapban, legutóbb pedig a világ legjobban kereső modellje meztelenkedett a címlapján. A szeptemberi szám címlaplánya úgy hírlik, egy kevésbé ismert arc lesz, de az már biztos, hogy nagy nevek hiányától ebben hónapban sem kell tartanunk, hiszen Karen Elson kissé szürreális sorozata máris kikerült a világhálóra.

A divatvilág sokoldalú szépsége úgy tűnik, túltette magát zavaros, és végül nem túl szépre sikeredett válásán. A zenei karrierjét egyelőre jegeli, de annak ellenére, hogy 35 évesen veteránnak számít, a divatvilág továbbra is rajong érte. A legszebb természetes vörös topmodell, Karen Elson sosem volt szégyenlős, így aztán szereplése a Luí magazinban végül is nem meglepő. Solve Sundsbo egy látványos, ugyanakkor kicsit félelmetes aktsorozatot készített a szoborszerű szépségről.

Karen Elson
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom