Jaj, de kínos: ezek voltak a királyi család legnagyobb botrányai idén

2019.december.29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

II. Erzsébet királynő idén sok alkalommal fogta a fejét, amikor családtagjai finoman fogalmazva, nem a protokoll szerint viselkedtek. A királynő évértékelőjében ˝annus horribilis-nek˝, azaz kritikus évnek nevezte a család 1992-es évét, amikor is négy gyermekéből három elvált, Diana hercegné körül is egyre több pletyka keringett, és még a Windsori kastély is kigyulladt. Sajnos idén sem látszottak ki a botrányokból, bármennyire is kedveljük őket.

Jaj, de kínos: ezek voltak a királyi család legnagyobb botrányai idén
Fotó: Getty Images

Már januárban elkezdődtek a problémák, amikor a 98 éves Fülöp herceg Land Rover terepjárójával egy mellékútról felhajtott a főútra, és összeütközött egy személyautóval. A herceg autója felfordult, de szerencsére karcolás nélkül megúszta a balesetet. A másik kocsiban azonban egy kilenc hónapos kisbaba és édesanyja utaztak. A gyermeknek nem esett baja, viszont édesanyja csuklója eltört, és műteni kellett. A botrányt az okozta, hogy a herceg nem volt bekötve, pár órával később pedig már egy új terepjáróval furikázott, mintha mi se történt volna. A család sokáig hallgatott az ügyről, majd a herceg bocsánatot kért az anyukától, és elismerte, hogy az ő hibájából történt a baleset. Ennek ellenére nem indult eljárás Fülöp herceg ellen, ami kifejezetten furcsa...

Fotó: Getty Images

Nyár végén, II. Erzsébet királynő jóváhagyta Boris Johnson brit miniszterelnök tervét, miszerint függesszék fel a parlament ülésezését több mint egy hónapra. Emiatt rengeteg támadás érte a királynőt, hiszen sokak szerint Johnson bizonyos információkat elhallgatott II. Erzsébet elől, és azzal a céllal függesztette fel a parlamentet, hogy ezzel akadályozza az országgyűlés munkáját.

Egész évben rengeteget hallhattunk arról, hogy folyamatos nézeteltérések vannak Katalin hercegné, valamint férje Vilmos és Meghan Markle és Harry herceg között. A két hercegi pár állítólag próbál minél távolabb maradni egymástól, mivel feleségeik nem jönnek ki egymással túl jól. Persze nyilvános eseményeken erre pár alkalommal rácáfoltak, és úgy tűnik kifejezetten jó a viszonyuk, az tény, hogy a jótékonysági szervezetekkel való munkájukat teljesen elkülönítették egymástól.

Fotó: Getty Images

Mivel köztudott, hogy Károly herceg megcsalta Diana hercegnét, fiait, Vilmost és Harryt is gyakran körül járja a kellemetlen jóslat, miszerint ˝apja-fia˝ alapon, idő kérdése és valamelyikük félrelép. Szerencsére Harry-t egyelőre még megkímélték ezektől a pletykáktól, azonban idén Vilmos herceget utolérte a házasságtörő titulus. A pletykák szerint nem is akárkivel, felesége legjobb barátnőjével, Rose Hanbury-vel lépett félre, aki egyébként szintén házas. Különböző források szerint az eset akkor történt, amikor Katalin, Lajos herceggel volt várandós és reggeli rosszullétek gyötörték. Állítólag miután Katalin megtudta, hogy Rose és Vilmos összeszűrték a levet, soha többé nem akarta látni barátnőjét, Vilmosnak pedig azóta sem tudott megbocsátani. Reméljük ebből egy szó sem igaz.

Meghan Markle féltestvére, Samantha Markle azóta keseríti a hercegi pár életét, mióta Meghan és Harry kapcsolata hivatalossá vált. Minden lehetőséget megragad, hogy megszégyenítse és rossz színben tüntesse fel a hercegnét, ezt a rossz szokását pedig sajnos 2019-ben is megtartotta. A kis Archie születése után sem fogta vissza magát, és követelte, hogy láthassa a gyermeket.

2019-ben eljött az a pillanat is, amikor Meghan Markle nyíltan beszélt érzéseiről. Az afrikai útjukon adott interjúban őszintén elmondja, nem érzi jól magát. A riporter arról kérdezte, milyen állandóan a média kereszttüzében élni. A hercegné kifejtette, hogy minden nő kifejezetten sebezhető, amikor várandós, és ez vele is így volt. A helyzet pedig azután sem lett jobb, amikor a kis Archie megszületett. Megrendítő látni Meghan arcát, amikor erről beszél, hiszen egyértelmű, hogy nagyon nehéz számára így élni, és nagyon megviseli a helyzet. Még azt is megköszönte, hogy a riporter megkérdezte tőle, hogy van. Elmondása szerint nem sokszor kíváncsiak erre mások. A riporter azt is megkérdezte tőle, hogy mondhatjuk-e azt, hogy nincs jól. A hercegné pedig csak szomorúan annyit mondott, igen.

ITV's @tombradby spoke to Meghan as he gained exclusive access to the royal couple as they toured Africa for 10 days with their son Archie.
The documentary, Harry & Meghan: An African Journey, airs on Sunday at 9pm on @ITV #HarryandMeghan https://t.co/Uy21iE6ozJ pic.twitter.com/XYlHVytiHF
mdash; ITV News (@itvnews) 2019. október 18.
src="https://platform.twitter.com/widgets.js" charset="utf-8">

András herceg ügye nem csak a királyi család, hanem a világ egyik legundorítóbb botránya volt 2019-ben. Kezdődött minden azzal, hogy kiderült, Epstein egyik áldozatát szexrabszolgaként tartotta fogva és úgy ahogy más kiskorú lányokat, őt is kényszerítette, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele, valamint más befolyásos politikusokkal, üzletemberekkel, sőt még a királyi család tagjai közül II. Erzsébet királynő fiával, András yorki herceggel is.
A herceg azóta folyamatosan kellemetlenebbnél kellemetlenebb helyzetekbe kerül. Egy videós interjút is adott azzal a céllal, hogy lemossa magáról ezt a sok mocskot, de csak rontott a helyzeten, mivel össze-vissza beszélt, érvei gyengék és logikátlanok voltak, így még a vak is látta, hogy hazudik. A királynő végül felmentette minden kötelezettsége alól, és kitiltotta a palotából, így hivatalos eseményeken nem mutatkozik a családjával.

Év végére Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek sikerült elfeledtetni a világgal a megcsalással kapcsolatos híreket. Hihetetlenül édesek három gyermekükkel, és bármerre mennek, az emberek imádják őket. Karácsony alkalmából még főzőműsorban is szerepeltek jótékony ügyet szolgálva ezzel. Ott azonban egy váratlan pillanatban, amikor Vilmos megsimogatta felesége vállát, Katalin olyan elutasítóan reagált, hogy az nem csak a szemfüleseknek szúrt szemet. Tehát folytatódik minden, és az emberek azt találgatják, vajon csak a felszínen idilli-e a kapcsolatuk?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője