Jane Goodall: „Az emberek talán tudnak rakétát építeni, de nem ettől lesznek okosak. Az állatok sokkal intelligensebbek, mint gondolnák”
Bölcsesség, erő, nyugodtság, végtelen pozitivizmus és a szeretetbe vetett megingathatatlan hit csak néhány azok közül a tulajdonságok közül, amelyekkel a világhírű etológus, antropológus, Jane Goodall természetét jellemezni lehet. Az első londoni South by Southwest (SXSW) fesztiválon nem csak a terem telt meg az előadása alatt, de a résztvevők a kivetítőkön is követték a vele készült beszélgetést, a végén pedig egy emberként, állva tapsolva búcsúzott tőle a közönség.
Ezeket láttad már?
Jane Goodall 91 éves, de fáradhatatlan. Még most is 300 napot utazik egy évben, hogy minél több fiatalnak adja át a reményt és a pozitív üzenetet, miszerint minden egyes ember cselekedetének hatása van a Földre. Nem vagyunk egyedül, de össze kell fogni, különösen a mostani történelmi helyzetben.
Jane Goodall szerint remény hal meg utoljára
Jane Goodall azzal kezdte a beszélgetést, hogy rengeteget utazott már, nagyon sok helyre eljutott, de van valami, ami szerinte mindenhol ugyanaz: A remény, ami eltűnőfélben van a világban, pedig szerinte igazán nagy baj akkor van, ha elveszítjük a reményünket is. „Nagyon sok problémával van dolgunk, de szerencsére sokan vannak azok is, akik tenni szeretnének. Nekik össze kell fogniuk. Néhány tudós azt mondja, már késő, de biztosan tudom, hogy ez nem igaz. Még nem zárult be az ablak, cselekedni kell, még nincs minden veszve” – mondja Goodall.
Goodall szerint meg kell értenünk, hogy nem használhatjuk ki a végletekig a természetet, hiszen függünk az ökoszisztémától. „A termőföldek 80 százalékát arra használjuk, hogy állati takarmányt termeljünk, amelyeket aztán néhány kiló húsért megölünk” – érzékeltette, mit jelent a jelenlegi húsfogyasztás a Földnek.
Tarzan a rossz Jane-t választotta
A a világhírű etológus a gyerekkoráról is mesélt, többek között arról, hogy már egészen kisgyerekként is nagyon szerette az állatokat, az ideje nagy részét pedig szerette a természetben tölteni. „A második világháború alatt nem volt tévé, nem voltak új gyerekkönyvek, ezért használt könyvesboltokba jártunk. Minden zsebpénzemet a Tarzan-könyvre költöttem, és teljesen beleszerettem a vadonba és Tarzanba is, aki ugye a rossz Jane-t vette el végül” – mondta nevetve arról, hogyan döntötte el már gyerekként, hogy állatokkal szeretne foglalkozni.
10 tény, amit tudnod kell a fantasztikus Jane Goodall emlőskutatóról
„Édesanyám mindig azt mondta, hogy ha ezt szeretném csinálni, akkor csináljam, de dolgozzak keményen, és ragadjak meg minden lehetőséget, hogy egyre jobb legyek. Legyek benne a legjobb” – idézte fel édesanyja szavait, és ő is hasonló tanácsokkal látja el a fiatalokat, akikkel munkája során találkozik.
Az első expedíciójára egyébként édesanyja is elkísérte, hónapok teltek el, hogy egyáltalán semmilyen kapcsolatot nem tudott teremteni a csimpánzokkal, a pénzük is fogyóban volt, aztán a negyedik hónap után sikerült megfigyelnie, ahogyan egy csimpánz eszközt használ szerszámként. Ez hatalmas áttörést jelentett a tudományban, és ekkor tapasztalta meg először azt is, milyen nőnek lenni egy férfias szakmában.
Minden lehetőséget meg kell ragadni
Abban az időszakban a tudomány úgy vélte, kizárólag az ember az a faj, amelyre jellemző az eszközhasználat. Aztán jött egy fiatal nő, aki ezt az egészet megcáfolta, és felfedezése alapjaiban rázta meg a tudományos világot. „A férfiak nem hittek nekem, mert nő voltam, mert nem azokba az iskolákba jártam, mint ők, mert fiatal voltam. Azt mondták, hogy csak azért kapok pénzt a kutatásaimra, csak azért kerülök magazinok címlapjára, mert jók a lábaim. Én meg úgy voltam vele, hogy ha csak ennyi kell hozzá, akkor köszönöm szépen a lábaimnak, kirakom őket, és kutathatok tovább!”
A technológia rengeteget segít
Jane Goodall szerint a csimpánzok persze tudnak veszélyesek lenni, de közben látott olyat, hogy egy hím csimpánz egyedül felnevel egy kölyköt, amelyik elvesztette az anyját. Ezek az állatok nagyon érzékenyek, és hogy ennyire meg tudtuk ismerni őket, az nagyban köszönhető a technológia fejlődésének. Goodall mindig is nyitott volt a technológiai fejlődésre, a műholdak képei például segítik a fajok megőrzését, hatékony az orvvadászok ellen, vagy a mesterséges intelligenciával felszerelt kamerák meg tudják különböztetni egymástól az egyedeket, felismerik és nyomon követik, melyik csimpánz merre jár, mely társaival érintkezik. Ugyanakkor azt is látja, hogy a fiatalok depresszióval küzdenek, dühösek és ennek többek között a technológia is az oka.
Minden egyes nap választunk
Goodall szerint az emberek az ipari forradalom óta nem érezték ennyire veszélyben a jövőjüket, és a legtöbben azt hiszik, ez ellen nem tehetnek semmit. „Minden nap választunk. Döntünk emberekről, állatokról, növényekről, környezetről, politikusokról, de azt kell látni, hogy ezeknek a döntéseknek milyen következményei vannak. Öt éves voltam, mikor elkezdődött a második világháború. Emlékszem, mikor az angolok magukra maradtak, de Churchill szavai arról, hogy bár nincs sok remény, de az angolok nem adják fel, megmaradtak” – emlékezett vissza, majd felhívta a figyelmet, hogy most, hogy a világon több helyen is háború zajlik, tanulni kell az emberiség eddigi leckéiből, és nem szabad hagyni, hogy a történelem megismételje önmagát, ezért pedig az emberek is tehetnek.
„A környezettudatos életmód nem jár áldozatokkal” - exkluzív interjú Ruth Andrade környezetvédelmi stratégiai vezetővel
„A fiatalok mellett nem lehet elveszíteni a reményt, a természet sem adja fel, hanem megújul, harcol, segíteni akar, engedjük neki. Az emberek kezdik megérteni, hogy a környezetvédelem fontos, a természet pedig meghálálja ezt és visszatér. Kihalás szélén álló állatfajokat sikerült megmenteni, halottnak hitt területeket sikerült újra élettel megtelíteni. Az emberek talán tudnak rakétát építeni, de nem ettől lesznek okosak. Az állatok sokkal okosabbak, mint gondolnák.” – mondta Goodall.
A legjobb pillanatok
A beszélgetés azzal zárult, hogy Goodall felidézte azokat a pillanatokat a karrierében, amire a legbüszkébb, vagy ami a legemlékezetesebb. „Sosem felejtem el azt az érzést, mikor egy csapat csimpánz először engedett közel magához, és nem futott el. Illetve azt, amikor egy nőstény csimpánz megbízott bennem annyira, hogy közelengedett a kölykéhez, a kis csimpánz pedig kíváncsian megérintette az orromat, és a szemembe nézett” – majd azzal zárta a gondolatait, hogy ne veszítsük el a reményt: „Nem hagyhatunk minden a vállalatokra és a kormányokra. Cselekedni kell! Fontos vagy, okkal vagy itt, tegyél meg mindent a jövő generációjáért!”
