Ennyi volt: Tényleg véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

2024. augusztus 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tavasszal röppent fel a hír, miszerint Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata nagyon megromlott. Bár ezt a páros azóta sem erősítette meg, egyre több jel utal arra, hogy a házasságukat nem tudták megmenteni. A legfrissebb információk szerint már a válási papírokat is véglegesítették.

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata második nekifutásra sem működött
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata második nekifutásra sem működött
Fotó: Dominique Charriau/Getty Images

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata (először) 2004-ben ért véget. 2021-ben azonban újra lángra lobbant köztük a szikra, és 2022-ben ki is mondták egymásnak a boldogító igent. Most viszont úgy tűnik, a tündérmeséjük második fejezete sem zárul happy enddel.

A fanoknak először azt tűnt fel, hogy március 30. óta alig lehetett őket együtt látni, ha pedig egy-egy családi esemény kedvéért össze is futottak, akkor is csak barátinak tűnt a viszonyuk.

„Mindig szeretni fogják egymást, de Jennifer nem tudja irányítani Bent, és Ben sem tudja megváltoztatni Jennifert. Semmiképp nem működhetett volna a kapcsolatuk” - mondta el korábban egy forrás az InTouch magazinnak, majd hozzátette, hogy a pár már szét is költözött.

A Daily Mailnek pedig egy zeneipari bennfentes júniusban így fogalmazott: „Jennynek elege van, és tényleg próbálkozott, de nem tud többet tenni a kapcsolatukért, nem javul, hanem egyre rosszabb.”

Jennifer Lopez lecserélte Ben Afflecket: nyilvánosan szégyenítette meg a férjét

Jennifer Lopez lecserélte Ben Afflecket: nyilvánosan szégyenítette meg a férjét

Most pedig a sztárpárhoz közel álló barátok a Daily Mailnek azt állították, hogy a válókeresetet ugyan még nem adták be, de a papírokat már véglegesítették.

„Egy hónapja véglegesítették a válási papírokat, de várják a megfelelő pillanatot, hogy beadják őket.” Akkor majd kiadnak egy közös nyilatkozatot, amiben elmondják, mennyire szeretik egymást és azt, hogyan küzdöttek azért, hogy működjön köztük a dolog, de ez nem sikerült- árulták el a lapnak.

„Őszintén szólva végül nem tudtak kompromisszumot kötni. Ami korábban volt köztük, annak vége, és ezt mindketten elfogadták” - mondta el egy másik forrás. Az pedig Jennifer Lopez barátai szerint már csak „tőrdöfés volt a szívébe”, hogy Ben Affleck éppen az énekesnő 55. születésnapján vásárolt magának egy 7,5 milliárd forintos legénylakást.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy

glamour plusz ikon Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)