Ő lehet Jennifer Lopez új párja, ismert színésszel került közeli kapcsolatba az énekesnő

2026. április 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jennifer Lopez állítólag „közeli kapcsolatba került” brit színészkollégájával, Brett Goldsteinnel, miután megismerkedtek új romantikus vígjátékuk, az Office Romance forgatásának kapcsán. Úgy tudni, nemcsak a filmvásznon, hanem a való életben is izzik közöttük a levegő.

Jennifer Lopez 2025-ben vált el volt férjétől, Ben Afflecktől, és azóta boldog szingliként élte az életét. Azonban most azt beszélik, kollégája, Brett Goldstein elrabolta az szívét, és szinte tapintható a közöttük lévő kémia. A páros az Office Romance című film kapcsán dolgozott együtt, de állítólag már a forgatások megkezdése előtt is sok időt töltöttek egymással.

„A forgatás során nyílt titok volt, mi folyik Brett és J.Lo között - már az elejétől kezdve remekül kijöttek egymással, és a köztük lévő kémia egyszerűen szikrázó volt, amit a nézők is láthatnak majd” - árulta el a Daily Mailnek egy forrás. Gyakran egymáshoz értek és érzelmesek voltak, állandóan nevettek, és mindenki azt gyanította, hogy összejárnak - tette hozzá.

Egy másik bennfentes a The Sunnak így nyilatkozott: „A forgatászáró bulin a többi szereplővel együtt vacsoráztak és ittak, és végig egymás nyakán lógtak. Nagyon jól érezték magukat a forgatáson; pontosan erre volt szüksége Jennek Ben Affleck után. Ő varázsolt mosolyt az arcára.”

Jennifer Lopez és Brett Goldstein az Office Romance forgatásán
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/Getty Images

18 évesek lettek Jennifer Lopez ikrei, szívmelengető videót osztott meg róluk a világsztár

18 évesek lettek Jennifer Lopez ikrei, szívmelengető videót osztott meg róluk a világsztár

A forrás hozzátette: „Elég sok vicc keringett arról, hogy Brett tulajdonképpen Ben brit változata. Határozottan rajongott Brett brit bájáért, és a forgatáson nagyon gondoskodónak tűnt”.

Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy a forgatás befejezése után Jennifer a Watch What Happens Live című műsorban Andy Cohennek elárulta, Brett volt a kedvenc filmbeli csókpartnere. „Elárulom, hogy nemrég forgattam egy filmet Brett Goldsteinnel, és azt kell mondanom, hogy ő csókolt a legjobban” - áradozott az énekesnő.

A románcukról szóló pletykákra egyelőre Jennifer és Brett sem reagáltak.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Biztos, hogy jól csinálod? Így változnak az intim higiénia szabályai a kánikulában

Biztos, hogy jól csinálod? Így változnak az intim higiénia szabályai a kánikulában

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom